Színes » Életmód

Így gyógyul az udvarhelyi mosógép

Elegem lett abból, hogy minden kis rozsdafolt, vagy furcsa zörej miatt szerelő kellett a mosógéphez, ezért elmentem okulni. Ez lett belőle.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
Illusztráció/ Szabó Apor

Óraátállítás: utoljára ugrálhatunk az időben

Az Európai Unió megszavazta, hogy az idei lesz az utolsó...
Kilyén Károly, a tökös gazda fotó: Szabó Apor

Tökös gazda: nyolcan hozták fel a kertből

Az első két kísérlet sem volt semmi, harmadszorra...
Bara Kinga elárulta, hol nyaralt Udvarhely fotók: Simó Veronika

Szeretjük, ha ellátják a bajunkat

Tudjuk, hol süttetted a hasad a nyáron, és azt is, hol...

Szasza mosógépet szerel
Legyen biztonságban, legyen Szasza a házban! | Fotó: Kakasy Botond
szerkesztoÍRTA: SZASZA
2014. május 21., 17:05
0 hozzászólás. 

Nemrég arra adtam a fejem, hogy megmutatom, nem csak szájkaratéval lehet népszerűsíteni a különböző szakmákat, de úgy is, ha az ember feltűri az inge ujját és nekiáll dolgozni. Miután felpróbáltam a szakácssapkát, megkaptam, hogy jó könnyű melót választottam, hiszen főzni bárki tud.

Ez ugyan nem igaz, de úgy döntöttem, hogy most az étolaj helyett gépzsírral koszolom össze magam, és a gázkályha mellől a mosógépdob mellé vezet az utam. A helyzet adta magát, hiszen a szerkesztőséggel szemben van a Mosógép Ambulancia, ahol Bratu Gyuri rendel és gyógyít.

Szikét! Izé, szénkefét!

Hűvös még a reggel, mikor belépek a műhely ajtaján, jólesik a forró kávé, mellé meg az első tanácsok. Kezdésből a különböző eszközökkel ismerkedem meg, és rájövök, hogy azért mégsem volt hülyeség a fizika a középsuliban, ha jobban figyeltem volna, most tudnék bánni az árammal. Gyuri magyaráz, én meg csak bólogatok: a szénkefe az egyik leggyakoribb probléma, ugyanis könnyen kopik.

Szasza mosógépet szerel

Első lépések: a mester tanít, a tanítvány figyel

Nincs sok tesze-toszaság, máris megkapom az első feladatot: egy szénkefét kell összerakni, majd visszaszerelni a régi helyére, bekötni, és kipróbálni a mosógépet. Kis szerencsétlenkedés és még egy kis útmutatás után összejött a dolog, a gép elindult, és tudomásom szerint azóta is kifogástalanul szolgál.

Közben pótolom a fizikát, egy kis elektronikai gyorstalpaló következik, valamint a műhely egyik legfontosabb pontja. A sarokban konnektorok és vízvezetékek váltják egymást: elsőre azt hihetnénk, hogy életveszélyes, de szó sincs erről.

Szasza mosógépet szerel

És rögtön a mélyvíz: egyedül is menni fog

Aki tudja, mit mikor kell tenni, annak csak egyszerűsíti a munkáját ez a beosztás, itt gyorsan lehet tesztelni a gépeket, hogy rendben működnek-e. „Azért mindig kell egy kicsit tartani az áramtól" – mondja Gyuri, és én hiszek neki.

Kezdő graffitis a műhelyben

Új feladat jön, a sarokban egy rozsdás mosógép várja, hogy valaki megszabadítsa a csúnya foltoktól. A kiválasztott én leszek, és meglepetésemre nem ecsetet, hanem smirglit kapok a kezembe.

„400-as papír, harap az rendesen, csak meg kell kínálni vele a gépet" – adja a tippet Gyuri, és hozzáteszi, a legtöbben a szívükhöz kapnak, ha meglátják, hogy csiszolópapírral áll neki a Manyi névre keresztelt mosógépnek.

Szasza mosógépet szerel

Azért milyen jó, hogy nem a tízedikről kell lehozni

Márpedig ez a helyes eljárás, hiszen a rozsdát valahogy el kell távolítani, nem lehet egyből ráfesteni, és a csiszolás ki is simítja a felületet, szebben mutat majd a festékszóróból rákerülő festék rajta.

Komoly graffiti-művésznek érzem magam, miközben igyekszem úgy fújni, hogy a szél ne terítse szét az udvaron, hanem a gépre vigye. A végén már csak egy kis aláírás hiányzik a kész festmény sarkából – de azért ott még nem tartunk.

Megyünk terepre!

Következik a mosógépszerelői munka egyik legjobb része, a terepezés. Egynapos főnökömnek nem azért ez a kedvence, mert telik a nap az autóban, hanem mert érdekes, jófej emberekkel lehet találkozni. „Terepen szinte mindig jobb, érdekesebb a kliensekkel beszélgetni, mint egész nap a műhelyben ülni" – állapítja meg.

Szasza mosógépet szerel

Helyszíni orvoslás szűkített helyen

Nyilván ennek is van árnyoldala, hiszen ha épp a tízedik emeleti lakásban dől el, hogy biza az egész gépet be kell vinni, és ehhez jön a plusz infó, hogy „sajnos a lift nem működik"... na, akkor az elég kellemetlen.

Szerencsémre most Bikafalvára megyünk, tömbház kizárva, helyette kis kertes ház, kedves idős párral, akiket már évtizedek óta szolgál ki a mosógépük. A diagnózis szerint nem is kell az egész gépet elvinni, csak a dob jön be a műhelybe.

Szasza mosógépet szerel

A "fogd a szerszámokat!" másik verziója: tartsd a pumpát!

A visszaút épp úgy élményekben gazdag, mint az egész nap: Gyuri nagy dumás, csak úgy röpködnek a sztorik. Nem csak mosógépekről, de zenéről is, hiszen a főnök keményen nyomta a glam rockot néhány évtizeddel ezelőtt. Ma is szívesen venne gitárt a kezébe, de ideje már nem nagyon van erre – ha valaki azonban késztetést érez rá, akkor keresse meg, megválna pár cuccától.

Szeggel ölik a dobot

Míg a műhely udvarán tisztítom a most érkezett mosógépdobot a vízkőtől, megtudom, hogy a Calgon és az ecetes mosás több rosszat tesznek a géppel, mint jót, nem ajánlott ilyesmivel próbálkozni.

Szóba kerülnek az olyan gyakori problémák is, mint a zsebben felejtett tárgyak: „Annyi szeg volt a zsebében, és akkorák, hogy egy kutyaketrecet össze lehetett volna rakni belőle", meséli Gyuri az egyik korábbi gép kimúlásának okát.

Szasza mosógépet szerel

Az alapozót nem sminkelő párnával, hanem smirglivel adagoljuk

Lelkes amatőrként megkérdem, van-e olyan, hogy legjobb mosógép. Cinkos mosoly a válasz: van biza, a mosógépek már csak olyanok, hogy van köztük egyértelműen legjobb is.

Ülünk is az autóba, épp egy ilyenhez megyünk helyszínre. A Tábor-negyedi, földszinti tömbházlakásban gyönyörű berendezés fogad, csak tátjuk a szánkat, közben Gyuri neki is esik a gépnek.

Szasza mosógépet szerel

Picasso-iskola, első kurzus

Nem volt nagy baja, csupán apróbb szerelnivalók voltak, de hát ez egy Miele, ezt is várja el tőle az ember. Igen, ez a német ipar egyik csúcsa, az otthoni használatra szánt mosógépek Rolls Royce-a. A dizájnra kevésbé adnak, mint a minőségre, régimódi gépnek néz ki ez is, de sokkal megbízhatóbb, mint a többi márka. Nyilván az árát is ehhez szabják.

Néha ez is kutyavilág

Egy finom kávé után búcsút is intünk ideiglenes házigazdánknak, és megyünk vissza a műhelybe. Közben újabb sztori, olyan esetről, amikor nem ennyire jó érzés terepre menni. Nem is olyan rég történt, mikor egy falusi házhoz mentek szerelni, előre bejelentkeztek, de amint benyitottak a kapun, rögtön két termetes kutya szorította őket sarokba.

„Szerencse, hogy a gazda közel volt, és lefogta a kutyákat" – avat be a veszélyesebb pillanatokba Gyuri, én meg közben a telefonomat bújom, Gyuri megkért, keressek ki neki egy alkatrészt az internetről. Pontos adatokat ugyan nem kapok, de az kiderül, hogy mire van szükség – legalább hasznos volt a guglitudás.

Szasza mosógépet szerel

Nyakig a melóban

A műhely előtt a sarkon elválnak útjaink: a főnök megy tovább, szervizből szervizbe – az autójával van gondja, és az teljesen más műfaj, mint a mosógép. További kutyaharapás- és tízedikemelet-mentes jó napot kívánunk neki, majd továbbállunk.

Miközben a maradék gépzsírt törölgetem a kezemről, átfut az agyamon, hogy otthon kicsit tényleg rozsdás a mosógép, meg valami a lábaival is van, jó lenne megjavítani. Az egynapos tanfolyamról hazatérve szembenézek vele, büszkén nekiállok, teljes öt percig. Aztán rájövök, hogy ezt azért mégis inkább szakemberre bízom.



0 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."