Még mielőtt elmondanánk az uborkavágás történetét, meg kell jegyeznünk, hogy néhány fűszernövényt Katona kiselejtezett. Egyszerűen nem látta értelmét annak, hogy szívják a levegőt és a vizet, egyék a napfényt, üljenek az ablakpárkányon.

Egyébként lett volna értelme, ha jól ültettük volna, de ez a néhány hónap bebizonyította, hogy a kicsi műanyagpalack-aljakba komolyan levendulát, zsázsát, kakukkfüvet és rozmaringot nem érdemes nevelni, egyszerűen túl kicsik, szerencsétlenek lesznek.

Legalábbis ez ebben a panelkertben így sikerült. A földet azért megtartottuk, jó lesz még valamire. Felütötte a fejét a gombásodás a finn talajon, Katona nem teketóriázott, egyszerűen kimarkolta és a szemétbe dobta.

Az elsőszámú uborkánk így nézett ki levágás előtt. Csedő már bele volt akadva abba is, hogy meg van sárgulva a héja („magnakvalólesszbelőlle"), náluk otthon nem tartják eddig, hanem megeszik.

Értetlenül állt az előtt is, hogy néhány nap alatt hogy tudott így meghízni az ubi, mert amikor utoljára látta, szerinte harmad ekkora volt. Megszívta magát, valószínű.

Katona késsel és tányérral közeledett az uborkához. Azt azért nem tudtuk nem észrevenni és korábban is említettük, hogy az uborkáink nem érik meg a felnőttkort, a megjelenés után elfeketednek, majd elszáradnak. Az ablak mellé felkúszott részeken viszont egy ubi nagyon kövérre hízott, megérett a levágásra.

Késsel nem ment, végül Katona durván leszakította, miközben Csedő kétrét görnyedve röhögött rajta. A mosatlan, nyers uborkát Katona megmosta, Csedő erre reflexből letáposozta, már nem először.

Jó, nincs vegyszer, aránylag kevés a légy, de mégis. Sose lehet tudni ebben a mai világban, ahol még a kormányfők szerint is bármi megtörténhet.

Jön a huszárvágás – ez az a mozdulat, amikor az ubinkat kettévágjuk. Finoman hatol át rajta a kés éle, Csedő szerint ez olyan, mint amikor a böllér felvágja a leölt disznót és megmutatja a szalonnáját.

Az uborka tehát „kettibe van vágva(l)", látszik szépen a bele, nem kell hozzá tekenyő, mert nem folyik, nem is mozog, nem gőzölög csak valami nagyon apró cseppek ülnek ki a felületére, de ez a képen most nem látszik.

Felvágás után először megszagoljuk. Nem szaga van, illata, javítja ki Csedőt Katona, de abban megegyeznek, hogy ez az illat nem sokban különbözik a bolti uborka illatától. De nem egy rossz illat, az biztos.

Jön az íz. Ízlelünk, rágunk, észlelünk. Bólogatunk. Egészen jó,  Csedő szerint csupán az a baj, hogy ez az egy lett belőle ekkora. A mellette levő is növekszik, Csedő azt is megenné, párban.

Megeszegetünk néhány karikát, aztán a többi is felvágásra kerül és megy bele egy vegyes zöldségsalátába, mint a jó magyar konyhán a borjúnyesedék a brassói aprópecsenyébe.

Ha már ott van mellettünk a koktélparadicsom, kombinált uborkapakolást is készíthetünk vele, állítólag jó a ráncosodás ellen, s mi tagadás, öregszünk. De az nem baj.

Jövő héten „levágjuk" a papriká(ka)t is. Addig tekintsenek meg egy kis mozgóképet arról, hogy hogyan nyert értelmet két szelet uborka pakolásként.

Az uborkapakolás felettébb szükséges voltáról, innen, a panelkertből, a blokkból, a világ közepéről.