Olyan helyekre jut el, amelyekre legtöbben egész életünkben kívánkozunk. Új munkakört és kirándulni akart, így feladta az állandóságot és most mindkettőt megtalálta.

Antalfi (Ha)Jóska a világ tengereit járó Mein Schiff nevű turistahajókról, az ott betöltött munkaköréről, utazásairól mesélt, és arról, hogy hosszas próbálkozásai után hogy sikerült egyáltalán felkerülnie egy ilyen hajóra, ahol azért nem fenékig tejfel az élet.

Hogyan lett belőled újságíró, és hogyan párosult ezzel a zongorázás?

Sok hülyeséggel foglalkoztam gyermekként, de már óvodás koromban észrevették a szüleim, hogy érdeklődöm a zene iránt, mert nagyon szerettem hallgatni az Omegát, meg az LGT-t, meg édesapám többi szalagos lemezét. Vettek egy zongorát, jártam magánórára, de ahogy nőttem, inkább a focizás érdekelt. Mint minden normális gyerek, bicikliztem, suliba jártam, úgyhogy abbahagytam a zongorázást.

Az iskola befejezése után kommunikáció és PR szakot végeztem, hogy valahol kössek ki, innen az újságírás. Mielőtt elkezdtem volna az egyetemet, voltam pizzafutár a Diablónál, ott megtanultam pizzát sütni is, amit aztán fel is használtam, mert az egyetemi éveim alatt egy nyáron pizzát sütöttem Amerikában. Amikor onnan hazajöttem, nagyon kívántam, hogy a keresetemből vegyek egy akusztikus gitárt. Azt pengetgettem, megtanultam rajta néhány akkordot, de nem értettem hozzá nagyon. Nem tudtam az elméletet, nem tudtam gitárhúrokban gondolkodni, csak a billentyűzetben.

Az egyetemi évek után eszembe jutott, hogy otthon van egy zongora és elhatároztam, hogy felhangoltatom. Akkor már volt YouTube, aszerint pötyögtettem, és a régi zongoratanárnőmtől vettem néhány órát, úgyhogy ez így kezdett érni. A G. Caféban is volt egy pianinó, azon is játszottam, ez most egyébként nálunk van. Asztalos Lehel ránk bízta, hogy vigyázzunk rá, remélem, lesz ahová újra bepakolni.

Mielőtt hajóra kerültél zongoristaként, volt itthon két zenekarotok is, a Friday Rehab és a Stereogám. Ezek hogyan alakultak meg?

Odakerültem a híradóhoz, sokadik munkahelyem volt, és ott Máthé László Ferenc kollégám, aki tudta, hogy én zongorázgatok, mondta, hogy „gyere, csináljunk egy zenekart, s jó lesz". Akkor nem volt digitális zongorám, de addig ette a fejem, hogy 2008 körül vettem egyet és lejártunk a Digital 3-hoz próbálni.

Kellett dobos, bőgős, énekes, úgyhogy tartottunk egy válogatót. Mi voltunk az első zenekar, aki úgy rendezett kasztingot, hogy még zenélni sem tudott, így ügyesen megalakult a Stereogám, ami kicsit jobban sikerült, mint előzetesen számítottuk volna.

Innen aztán már burjánzottak a dolgok, nekifogtunk a Friday Rehabnak, és amikor már az is kezdett eléggé jól menni, akkor mesélte Enyed Karcsi, hogy neki milyen vagány munkahelye van (zongorista egy turistahajón – szerk.). Akkoriban készítettem vele interjút. Most a Karcsi helyén vagyok.

És akkor felkerekedtél?

Egy fél év múlva éreztem, hogy azt én is tudnám csinálni, és azóta keresem a lehetőséget. Van egy Facebook csoport magyar hajón dolgozó, vagy dolgozni akaró zenészeknek, ide léptem be én is. Voltak lehetőségek, de csak a nyolcadik próbálkozásra sikerült megragadni egyet. Próbáltam egyéniben is elindulni felkeresve ügynökségeket, próbáltam többször székelyföldi zenészekkel közösen is, de nem feleltünk meg. Volt, hogy túl sokan voltunk, volt, hogy túl kevesen.

Több feltétel van, meg kell nekik mutatni, hogy minden műfajban tudsz játszani, videót kell készíteni és küldeni. Aztán ebben a Facebook csoportban találtam ezt a zenekart, Koncz Csaba debreceni basszusgitáros keresett zongoristát, felrakott egy hirdetést, jelentkeztem. Sokáig semmi nem történt, majd karácsonykor rám írt, hogy szabad a hely. És azonnal jöttem. Akkor a polgármesteri hivatalnál dolgoztam rendezvényszervezőként. Nem volt rossz dolgom, de olyan rég vágytam erre a munkára, hogy nem is volt kérdés, hogy melyiket választom.

Mi áll a szerződésetekben?

Megvan, hogy napi hány órát kell zenélnünk. Átlagban napi négyet. Van egy 4-500 dalos általános listája a hajónak, azokból állítjuk össze a repertoárt.

Ezeknek kétharmada örökzöld klasszikus tánczene, Elvis Presleytől egészen az AC/DC-ig. A lista egyharmada pedig német popslágereket tartalmaz. A két énekes már rég csinálja, az elején megkapták a listát, megtanulták ezeket, ők már egész jól beszélnek németül is, a harmóniák meg szerencsére minden nyelven ugyanúgy szólnak. A zenekarban amúgy hatan voltunk: Kuszenda Eszter és Kárpáti Ádám (ének), Koncz Csaba, a zenekarvezető (basszusgitár), Horváth-Varga Zoltán (dob), Száraz Tamás (ének-gitár), valamint jómagam.

A személyzet tagjainak ezen kívül biztonsági képzéseken kell részt vennie. Ezt nagyon komolyan veszik, hetente két alkalommal van biztonsági gyakorlat. A képzéseken a személyzet megtanulja, mi a dolga vészhelyzet esetén. Nekem is például van egy biztonsági pozícióm, a lépcső mellé kell állnom, és ha valaki arra jön, meg kell mondanom, hova mehet, jó irányba kell terelnem. A hajókon a tűz miatt szokott a legtöbb gond adódni. Van elsősegély képzésünk is, azt is megtanuljuk, melyik mentőövet kell bedobni a tengerbe vészhelyzet esetén, szóval felkészülünk minden kockázatra.

Milyen a hajó, az utasok magára a hajón töltött időre fizetnek, vagy csak utaznak ezekkel?

Utashajóknak (cruise ships) hívják ezeket, az emberek befizetnek egy hétre, tíz napra, és a fedélzeten eltöltött idő is nyaralásnak számít. Amelyiken én voltam, a TUI-Cruises gondozásában levő Mein Schiff 4 januártól március végéig a Kanári-szigeteket, Madeirát és Marokkót járta. Az utasok szinte mind németek. Volt, aki egy hétre, volt, aki kettőre jött.

Kétezer-hatszáz vendég fér el rajta és ezerfős személyzete van. Háromszáz méter hosszú és tizenkét emeletes. Egy hatalmas úszó szálloda az egész. Amúgy nagyon kemény nemzetközi tér a hajó, több mint negyven nemzet dolgozik rajta a világ minden tájáról. A munkanyelv természetesen az angol, aztán mindenki ahogy éri, úgy értekezik. Senki nem beszéli az angolt anyanyelvi szinten, éppen ebből adódóan voltak jó sztorik, például egyszer Zoli, a dobosunk nekifogott Trianonról mesélni egy kirgiz lánynak. Semmit nem értett belőle. Azon azóta is nevetek, nagyon vicces volt.

Az utasok nagyon tehetős emberek?

Annyira nem, de általában a nyugati országokból vannak. Átlagosan ezer euróba kerül egy hetet eltölteni rajta, persze, függ attól, hogy milyen kabint vesznek ki maguknak, hányadik emeleten van, ha a sarkon van, akkor horribilis összegeket fizetnek érte, mert jobb a kilátás.

Ti milyen körülmények között éltek ott?

Mi dolgozni megyünk oda, a személyzet részét képezzük. Mivel zenész vagyok, és nem a kisegítő-személyzethez tartozom, magánkabinom van, ami akkora, mint egy fürdőszoba egy tömbházlakásban. Örülök, hogy ez is van, mert nem minden hajón van magánszférája a zenészeknek sem, ennek a hajónak a konkurensén emeletes ágyaik vannak.

Abból a szempontból is szerencsénk van azzal, hogy zenészek vagyunk, hogy amikor kiköt a hajó, ugyanazt csinálhatjuk, mint az utasok, ha épp nincsen biztonsági képzés, vagy gyakorlat. Nekünk a munkaidőnk este van, akkor amúgy is a tengeren vagyunk. Az esetek kilencven százalékában egy bárban kellett játszanunk és két hetente volt egy poolparty, ami abból állt, hogy a hajó tetején a medence mellett zenéltünk. Leginkább szabadtéri koncerthez hasonlít.

Kétszer volt alkalom celebration-re, azt élveztük a legjobban. Ez egy show, ami abból áll, hogy a hajón levő összes szórakoztató előadó: táncosok, zenészek, artisták összedobják a magukét, és csinálunk egy nagy előadást a színházban. Van egy ezer férőhelyes színház a hajón, olyan technikával, hogy leesik az ember álla. Folyamatosan hálálkodtam a fennvalónak, hogy de jó helyre kerültem.

A színház mellett van kaszinó, diszkó, medence, több bár, étterem. Amikor a hajó a tengeren van egész nap, valamivel szórakoztatni kell ennyi embert.

Amúgy borzasztó nagy szigorúság van, már-már katonaság jellege van a személyzetre nézve, de nem is lehet másképp egy ilyen céget fenntartani. Ha szabályt szegsz, büntetésekre számíthatsz. Például nem mehetek be a medencébe, vagy az utasok kabinjába, mert egyből kirúgnak, nem lehet napközben egyenruha nélkül felmenni az utastérbe stb.

Ez nem kellemetlen?

Nézd, neked tudatában kell lenned annak, hogy a személyzet részét képezed, hogy dolgozni mentél. Nekünk, zenészeknek azért egy picit lazább. Én amúgy némileg élvezem ezt, mivel teljesen az ellentéte az itthoni mutyizós hozzáállásnak. Gondolok arra, ami itthon az egész országban zajlik, a legfelsőbb szintekig.

Mondtad, hogyha kiköt a hajó, akkor ti is turistákká vedletek. Milyen útvonalat tettetek meg, miket láttál?

Budapestről indultunk el Las Palmasra és a Gran Canarián szálltunk fel. Ott volt az embarkation, ami azt jelenti, hogy leszáll az egyik rend utas, és felszáll egy másik. Ez a legmelósabb nap. Ez a hajó folyamatosan megy körbe, az utasok gyakrabban, a személyzet kevésbé gyakran cserélődik. Tízhetes szerződést kaptunk, ugyanis ezt nem lehet bírni, míg a világ.

A miénk, ez a két és fél hónapos szerződés még elég rövid ahhoz képest, hogy a főleg Fülöp-szigetekről érkező személyzeti alkalmazottakkal - bárosokkal, pincérekkel, takarítókkal - nyolc-kilenchónapos szerződéseket kötnek.

A kapitány is cserélődik, mi éppen vele együtt szálltunk le. Egy ilyen esemény (útvonalváltás) a hajó életében egy nagyon fontos fordulópont, mert azt az utat, amit járt addig, megváltoztatták. Én már leszálltam, de az ismerőseim Facebook-ján láttam, hogy éppen Mindelóban eszik a halpaprikást.

A kikötők tele van turistautcákkal Zara üzletestől, McDonald's-ostól. Ha fel akarod fedezni, hogy milyen a sziget, akkor ezeket a helyeket el kell kerülni. Volt két lengyel zenész a hajón, ők mondták, hogy reggel nyolckor, amikor a hajó kiköt, ki kell bérelni egy autót, és azzal körbejárni a szigetet. Mi ezt kétszer csináltuk meg.

La Gomérának negyedét és Madeirának a felét jártuk körbe. Nagyon szép szigetek, nagyon szerettem, nyugalom van, nincs hajtás és nagyon zöld minden. Érdekes, mert mindegyik sziget nagyon más a Kanári-szigeteken, vannak nagyon sivatagosak is, például Fuerteventura. Vagy ott van Tenerife és Gran Canaria, amelyek a világ leghíresebb turistaközpontjai közé tartoznak, és tele vannak többsávos autópályákkal, évente 5 millió turista fordul meg rajtuk.

Ételspecialitásokat próbáltál-e ki?

Hogyne, bár az volt az érzésem, hogy a Kanári-szigeteken nem szeretnek enni. Míg nálunk fesztiválokkor, városnapokkor az a trendi, hogy a kajáztató cégek kijönnek a nagy húsos pultjaikkal, náluk ez egyáltalán nem jellemző. Pont elkaptuk a Carnivalt, ez a spanyolok lakta vidéken olyan, mint a farsang, buliznak, beöltöznek, nem igazán voltak elöl a kajás standok. Beültünk néhányszor tradicionálisabb helyekre, ittam sangriát, és ettem egy-egy napi menüt, de nem estem hasra. Minden takaros, apró, kistányéros. Én szeretek enni, látszik is rajtam, de nem így.

Madeirán, ami már portugál fenségterület, sokkal jobban bejött a kaja. Jobban hasonlít a hazaihoz. Folyamatosan ettem a bolo de caco nevű speciális madeirai kenyeret. Frissen sütik, elvágják középen, megkenik petrezselymes vajjal. Finom, meleg és foghagymás, imádtam. Azonnal függőséget okoz.

A hajón ugyanazokat eszitek, mint az utasok?

Nem, itt is ugyanúgy el van különítve, hogy mi jár a személyzetnek, és mi jár a vendégeknek. Van egy külön személyzeti kajálda, ami gyakorlatilag egy kantin, de én nagyon meg voltam elégedve, viszonylag sokféle kaja van. Minden étkezéskor van hét-nyolc féle étel és lehet válogatni. Havonta kétszer felmehettünk az utastér éttermeibe is. Ilyenkor mindig kolbász és szalmapityóka volt a menü, mert ebből hiányunk volt.

A hajón a személyzetnek van egy külön bár, itt szoktak munka után kivetkőzni magukból. De kell vigyázni, mert ha berúgsz, akkor is kirúgnak, de ezt nem veszik olyan véresen komolyan, kicsit átnéznek felette. Nem úgy vannak, mint a rendőr az utca sarkán, hogy fújtatnak, ha kell, ha nem, csak ha problémás a viselkedésed, lődörögsz, akkor tesznek ki alkoholtesztnek. Tengeren vagyunk, valahol a feszültséget ki kell engedni. Amúgy hat hétig nem ittam semmit, fogytam is keveset. A pénztárcámnak is jót tett.

Tényleg, nem elégelted meg, hogy vízen vagy ennyi napon keresztül?

De. Hát a kabinban, amikor egy kicsit rossz időt elkapsz, és hullámzik is a tenger, elég egyhangú tud lenni. A bezártság és az, hogy folyton hozzá vagy kötve a hajóhoz. Vannak seaday-ek, amikor egész nap a tengeren vagyunk, nagyobb az út két kikötő között. A hajó körülbelül 30-40 kilométer/órás sebességgel megy.

Tudsz-e félretenni, amikor ilyen helyeken van lehetőséged megfordulni?

Persze. A hajós költségekre, lakhatásra, étkezésre nem kell fizetnünk. Lehet félrerakni, még akkor is, ha vásárolgat az ember. Ki lehet húzni alkalmazottként ezt nulla kiadással is, de amikor eljutsz egy olyan helyre, mint Madeira, ami a tavaly megnyerte a világ legszebb szigete díját immár harmadszorra, akkor hogy ne vegyél meg egy szuvenírt, vagy ne kóstolj meg egy helyi specialitást?

Én nem terveztem, hogy külföldre költözök dolgozni, de ennek a munkának az a legnagyobb juttatása, hogy kirándulhatsz és közben fizetést is kapsz. Persze, az az ára, hogy be vagy zárva egy hajóra elég sokat. Van egy hajós mondás, miszerint más vagyonokat fizet, hogy ezeket a helyeket láthassa, nekünk meg azért fizetnek, hogy ezeket lássuk.

Ezt hogyan bírod? Jobban tetszik, mint az itthoni állandóság?

Hogy mondjam? Most nagyon új, olyan élmények részese vagyok és olyan ingerek érnek, amilyenekre itthon nem lett volna lehetőségem, de megvannak a hátulütők. Igaz, hogy vagány helyeken járok, és jó fizetésem van, de iszonyatosan nagy honvágyam is, hiányoznak az otthoni emberek is. Valamelyik este a kibédi húsüzlettel álmodtam és kolbászokkal, tehát nem fenékig tejfel. Az álmomban a bolti eladó és a vásárló egymásnak énekelte a California Blue című dalt, mint egy musicalben. Elmeséltem a zenekarnak, röhögtünk egy jót. Azóta Kolbászdal lett a címe.

Én nagyon régóta kívánkoztam, hogy kiránduljak, és hogy próbáljam ki magam egy más munkakörben. Majdnem két évembe telt, amíg összejött, de nagy nehezen sikerült, és most akkor már megyek pár kört. Az utak között van valamennyi szünet. Változó, hogy mennyi, most pont úgy alakult, hogy három hetet itthon tudtam tölteni, pont a húsvétot.

Annyiban jó, hogy szinte rögtön az egyik után indulok a következőre, hogy nem esik szét a zenekar. Most kezdődik a következő, ami száznapos lesz, és a Földközi-tengert fogjuk járni a Mein Schiff 6-al Franciaország, Spanyolországból Mallorca és Ibiza, Olaszország, Gibraltár stb. Szóval, hajózom még kicsit, ugyanis az anyagiakra is kell gondolni, aztán hazajövök, mert már abban a korban vagyok, hogy ideje lenne családot alapítanom.