Nagyon értelmes embernek tartja magát, sokoldalúnak és radikálisnak. Nincs ezzel semmi baj, fő az önbizalom.

„Autonómia". Körülbelül nyolc-kilenc éve hallotta először ezt a szót úgy, hogy meg is jegyezte, azelőtt nem nagyon érdekelte, hisz a gyárban nem nagyon volt szó ilyesmiről, s különben is, dolgozni kellett. Nem volt idő a magasröptű dolgokra.

Azóta megnőtt a szakálla, emiatt a cigit nem tudja csikkig szívni, a szemüveget is hord, mert az kissé terepszínűbbé teszi az arcát egy-egy rendezvényen. Olyanon, ahol a politikáról és az autonómiáról van szó, az asztalokon pedig nemzetközi üdítőital-konszernek termékei sorakoznak a habzó szájakat öblíteni. Szoktak ilyenek lenni, ő ott van mindegyiken, hangot is ad elképzeléseinek.

Példálózik a baszkokkal,

de mikor először hallotta, akkor csak a népszaporulatra tudott gondolni. Amióta önkormányzati képviselő lett, kénytelen volt utánanézni dolgoknak, mert folyamatosan kinevették egy-egy megbeszélésen. Robbanthatnékja is van néha, amikor annyira begurul, de szerencsére hamar lenyugszik, ha kibeszélheti magát.

Székelyföld nem Románia! - egyébként valóban nem az, mert még csak nem is hasonlít, s a Katalónia nem Spanyolország! mintájára elég jól hangzik, s pólóra írva is jól néz ki. Emberünk szeret ilyen pólóban feszíteni, mint pók a lucernásban – reggeli után, délelőtt autóba ül és végigszáguld a Székelyföldön, ugyanis neki

Tusványos a Mekkája.

Oda mindig el kell menni, mert érdekes módon itt tenyésznek a hasonszőrűek. Az ilyen hobbi-autonómisták. Akik miatt a meghívottak nem tudnak meginni nyugodtan egy sört előadás után, mert folyton fárasztják őket hülyeségekkel, óriási ötletnek hitt butaságokkal. Alig lehet lerázni. Leszólít lazító politikust, söröző ismerőst, bárkit, akinek valaha egyszer köszönt, imád véletlenül sajtófotókra kerülni. Fontos ember – azt hiszi.

Amikor megérkezik, már ég a vágytól, hogy valamelyik előadó-sátorban a tűzhöz férjen, megkapja: közel ül a meghívottakhoz, tízpercenként-negyedóránként bele-beleszól az előadásba.

Amikor az előadás után feltesz egy kérdést (több is lenne, de egyet enged a moderátor), a hallgatóságon diszkrét és elfojtott nevetéshullám vonul végig, a válaszadók is összemosolyognak, majd valami nagyon rövid eszmefuttatással a helyére teszik őt és a dolgokat. Körbenéz, értékeltető pillantásokat vet. „Ez egy köcsög" – mondja halkan a hátsó sorban a mellette ülőnek egy hallgató, tenyerével eltakarva a száját.

Kolbászból lesz a kerítés

Sör, sör, sör. Nem másért, mellette lehet vitatni napestig a nagy dolgokat, megváltani a világot, előjönni a nagy ötletekkel, megvalósításokkal. Elképzelése szerint kb. Balavásárnál kellene felhúzni a deszkakerítést, jól rászegezni a hevederekre, földbe állított gerendákra. Ő is odaállna a bejárathoz, de elképzelései szerint inkább vezető típusnak született. Ide aztán senki ne jöjjön, s mi is maradunk. „Nemmenyünksehova". Amúgyis szeretünk főni a saját levünkben. Hogy miből élünk meg? Ott a sok borvíz, meg a turizmus, csak meg kell válogatni, hogy kinek adjuk el és kinek engedjük meg, hogy idejöjjön.

Estefelé elővesz egy otthonról hozott szendvicset - a hozzávalókat sunyiban a Kauflandban vagy a Pennyben vette, mert autonómia ide vagy oda, a multi mégiscsak olcsóbban dolgozik, mint a helyi termelő. Legalábbis olcsóbban adja. Megeszi, aztán ismeretlenek mellé telepszik le, sör sört követ, egy magyarországi hetedvonalas politikussal még névjegyet is cserél, miközben arról beszélnek, hogy milyen jó világ is volt a Kádár-rendszerben. Béke, Zsiguli, Amo-szappan, géemká, halászlé. Kőbányai, világos.

Az éjszaka egy kiadós beszélgetésbe fullad, szerencséjére (és másokéra) olyan hasonszőrűt talál, akivel hajnalig kettesben tudja nyomni a dumát, így nem zavarnak senkit és semmit. Porszemek, akik még a gépezetben sincsenek.

Másnapra semmi nem marad, csak a zúgó fej. Szedelőzködik, hazamegy, esetleg hétvégére visszajön. Viszi magával az elképzeléseit is. Szerencsére.