A bicikliút kérdése valahogy olyan, mint a kisebbségi kérdések. Valamit kezdeni kell vele, de a döntéshozóknak csak egy gond, amit taszigálnak maguk előtt, időnkét elfelejtkeznek róla, néha látszatmegoldásokat eszközölnek.

Azt, hogy nem lehet kikerülni a jelenséget, vagy hogy pontosabb legyek, a bicikliút iránti igényt nem lehet félrelökni, a városházán is érzik. Székelyudvarhelyen az elmúlt héten újabb lépést tettek a bicikliút ügyében. Mindamellett, hogy megkezdődött a lekopott bicikliútjelzések visszafestése, egy újító ötlettel rukkolt elő az illetékes osztály. A rendőrséggel való egyeztetés után úgy vélték, a bicikliseknek sokkal biztonságosabb, ha Szombatfalván a járdára húznak egy sárga csíkot és felküldik oda a bringásokat a veszélyes úttest helyett. Sőt az eddigi egy irány helyett a Tamási Áron utcában a városból kifele vezető menetirány is kap egy sávot a járdára.

Dicséretes a polgármesteri hivatal törekvése, és minden bizonnyal felcsillan a szemük az udvarhelyi kerékpárosoknak, amikor azt hallják, hogy nem csak újra festik a kerékpárutat, de biztonságosabb lesz, és újabb sávval bővül.

A helyszínen szemügyre véve az újítást, mégis azt tapasztaljuk, hogy egy kis szar keveredett a májba. Az új sáv nem a biztonságról szól, hanem a biciklisek félretevéséről. Eltesszük az útból, és nincs több baj velük. Nem tudom, kinek jó az új sáv, de hogy nem a bicikliseknek, az biztos.

Van néhány dolog, ami néhány fejben már le kellene, hogy tisztuljon. Az egyik, hogy egy vagy több párhuzamosan felfestett folytonos és/vagy szaggatott vonal nem egyenlő a kerékpárúttal. A most felfestett út több helyen is akadályokba (lombkorona, táblatartó oszlop, stb.) ütközik, de egy nagy anomália az útkereszteződésekben való közlekedés is. Ha a járdán érkezik a kerékpáros, akkor mi a teendő? Leszáll és áttaszítja az úttesten? A Wesselényi és Lejtő utcákból érkező forgalmat kiengedi, majd átteker? A jelzőlámpánál a törvény szerint a gyalogosokkal együtt kell közlekednie, tehát megint le kell szállni a kerékpárról, és áttaszítani a zebrán, ha ott zöld a jelzés.

A másik és talán a legfontosabb, s ha ezt elfogadjuk, akkor képesek lehetünk bicikliutat is tervezni, ez nem más, mint a biciklis egyenrangú partnersége a közlekedésben, aki elsőbbséget élvez. Tudom én, hogy kemény kijelentés ez, és most sokan elborzadnak, hogyan is képzelem, hogy egy kerékpáros elsőbbséget élvezzen az autósokkal szemben, de ne feledjük:

- minél többen járnak kerékpárral, annál több parkoló jut neked, aki nem vagy hajlandó lemondani az autóról

- de a délutáni dugó is kisebb lesz, így hamarabb hazaérsz

- amikor kikönyökölsz az autód leengedett ablakán, kevesebb kipufogó gázt, szmogot kell beszívnod

A sort még lehetne folytatni, de térjünk át az emberség részére. A kerékpáros a legsérülékenyebb forgalomban, és az élet minden elé való. A biciklis maga erejéből hajtja a kerékpárt, nincs légkondija, és szél is erősen süvít, ha vihar van. Szóval ezért engedd előre, hadd menjen.

Most megint lehet legyinteni, hogy ha ennyire szenvedés a biciklizés, járjon autóval, s ha nincs pénze, akkor busszal, de elárulom a biciklizés csak annak szenvedés, aki soha nem biciklizik.

Ma a biciklizés egy kiváltság, amit nem engedhet meg mindenki magának. Én azon szerencsések közé tartozom, aki megteheti, hogy kerékpárral közlekedjen. Engem nem röhögnek ki a barátaim, ha biciklivel járok, nem cikiznek a munkahelyemen, ha azzal robogok be, a csajom nem hagy el, ha céltalan kocsikázás helyett biciklizni hívom, a gyerekeim büszkén mesélik, hogy a biciklijüket én szerelem, és megsértődnek, ha nem jöhetnek velem bringázni.

Ha ezt elfogadjuk, akkor előrelépünk a bicikliút esetével is, és megértjük, hogy talán nem azoknak kell bicikliutat tervezniük, akik nem értik a lényeget, nem látják az összefüggéseket. Ha a taxist kérdezzük (mert sokat közlekedik a városban), akkor ő, saját szempontjai szerint javasolja a kerékpárutat, aminek az lesz a lényege, hogy a munkáját legkevésbé akadályozza.

De a városházi alkalmazott sem tud jobb ötletet adni, ha csak a május elseji miccsezős biciklizéskor ül a kölcsön cangára vezetői utasításra, hisz nincs különösebb tapasztalata. A rendőr csak azt nézi, hogy minél kevesebb balesetveszélyes helyzet legyen, de ha tőle függne, akkor mindenki járhatna busszal.

Ha a biciklist kérdezzük, akkor ő is elfogult, elnyomottságából akar kitörni, elfoglalná az egész utat és az autósokat a város szélére irányítaná. Mint ahogy ez is egy összetettebb folyamat annál, hogy sárga vonalakat festünk a járda vagy az út szélére, talán érdemes lenne független szakértőre bízni a tervezést. Egyszer megfizetni a munkáját, amit majd hosszú évekig lehet korrekt módon alkalmazni. És itt a független és a szakértő ne csak szavak legyenek, hanem mögöttes tartalommal bírjanak.

Egy használható és funkcionalitását ellátó bicikliút ma nem szabad, hogy kiváltság vagy kiérdemelt jutalom legyen. Egy működő közlekedés nem csak nekem jó, hanem neked, a gyerekednek, a barátaidnak, a közösségnek, amiben élsz és élni engedsz másokat, legyél te a vállalkozó, a taxis vagy éppen a polgármester.