Olvastam a facebookon, amit írtak. Örülök, hogy végre önöket is érdekli a téma. Picit másképp látjuk a dolgokat, ezért elmesélem, hogyan áll össze agyamban az üggyel kapcsolatos pókháló.

Van egy ismerősöm, aki állítja, hogy 2013-ban elbeszélgetett a Phleps nevű úriemberrel, akitől önök a házat vették. Phleps azt mondta neki, hogy került vevő az ingatlanra, de a vevőt csak a telek érdekli, és a szerződés megkötése előtt le kell szednie a cserepeket a házról, hogy az le tudjon idővel rohadni. Ezen ismerősömön kívül még két ember állítja, hogy az önök kérésére szedődtek le a cserepek a házról. Sajnos, nevüket nem árulhatom el, mert önöknek ügyfeleik, és félnek a bosszútól.

Jó, tegyük fel, hogy ezek az emberek félrebeszélnek. Megpróbáltam valahogy leellenőrizni, mikor tűntek el a cserepek a házról. A Google Street View autója 2012 augusztusában járta be a Tompa utcát, a felvételeken tisztán látszik, hogy a házon a cserepek megvannak. A cserepeket tehát nem az ott lakó cigányok ették meg az ott eltöltött két évtized folyamán. Mikor önök a házat vették, a cserepek már nem voltak meg, egy sem.

A zónában gyakran megforduló szemtanúk állítják, a cserepeket nem azért szedték le, hogy elvigyék, vagy pénzt csináljanak belőlük, hanem csak úgy egyszerűen lehajigálták a tetőről, ott feküdtek a földön összetörve. Erről fotókat is láttam. Próbálom felfogni, mi más céllal hajigáltatta le Phleps a cserepeket a tetőről? Normális esetben nem szokás kifedni egy házat kis idővel az eladás előtt.

Önök azt állítják a facebookon közzétett írásukban, hogy az adásvételi szerződésben szerepel, hogy nem volt födele az ingatlannak. Miért tértek ki erre a részletre, ha nem azért, hogy ezzel később bizonyítani tudják ártatlanságukat?

Jó, tegyük fel, hogy minden információnk téves, és Phleps nem az önök kérésére hajigáltatta le a cserepet a házról, hanem más elgondolásból. Önök pedig megvették ártatlanul a födetlen házat. Miért nem födték be két éven keresztül és hagyták ázni? Miért nem raktak rá bár egy műanyag fóliát, ha cserepet nem is? Önök jó fizikusok hírében állnak, bizonyára alaposan ismerik a fizika törvényeit. Mégis évekig fedetlenül hagyták a házat. Megengedik, hogy kételkedjünk abban, hogy az állagmegőrzés és feljavítás volt ezzel a gesztussal a céljuk?

Azt állítják, hogy „Az épületet reabilitáció céljából vásároltuk meg, családunk számára, maradandó érték megteremtéséért." Ez szépen szól, de olvassák el még egyszer a mondatot, és nézzenek a lelkük mélyére. A „reabilitáció" szóba belefér az áztatás, majd a bontás? Véletlenül nem az volt a céljuk, hogy üzleteket építsenek a ház helyébe? Véletlenül nem az volt a gondjuk ezzel az utcafronttal, hogy nincsenek rajta elég nagy vitrinek? Véletlenül nem azt szerették volna, hogy lebontsák az egészet, s építsenek egy hozzá hasonlót, csak nagy vitrinekkel? Mert én úgy hallottam. Nem szeretném elárulni, kiktől kaptam az információkat, de ha itt kereskedelmi célú épületek fognak épülni a régi ház helyébe, akkor ne kérjék, hogy elhiggyük ezt a „családunk számára, maradandó érték megteremtéséért" című hangzatos mondatot.

Lépjünk tovább! Azt írják, hogy „Hogy mi az érték egy épületben? Sokan tudni vélik, de ez nem az amatőrök kompetenciája." Azaz mi, amatőrök, nem vagyunk kompetensek, hogy meglássuk az értéket egy szép régi épületben. Turisták se jöjjenek városnézőbe, ne gyönyörködjenek, ők is amatőrök! Valószínűnek tartom, így amatőrként is, hogy mégiscsak lehet valami érték itt, ha már az utca szerepel a műemlékek hivatalos listáján. Vagy amatőrként nincs jogom ezt feltételezni?

Önök is amatőrök az újságírás terén, és mégis bátran kijelentik, hogy munkám „teljes mértékben szakmaiatlan". Joguk van véleményt formálni? Persze, hogy joguk van. Mindenkinek joga van a véleményhez. Ne nézzék le az amatőröket, kérem! Lehet, hogy önök profik az ingatlanozás terén (ezt az „ingatlanozás" szót idén tanultam egy városházi szakembertől), de az amatőrök sokszor képesek venni a finom rezgéseket is egy olyan ház irányából, melyben az ingatlankupecek csak a törmeléket és az üres telek hasznát látják.

Azt állítják még, a tények felsorolásánál, hogy „Végig nyitottak voltunk a város és közvélemény irányában, amennyiben tisztességesen érdeklődött." Engedjék meg, hogy elmondjam önöknek, mert lehet, hogy a családfő nem tájékoztatta erről önöket, de én megpróbáltam megszólaltatni önöket is. Még a bontás előtt felhívtam telefonon Kapusi Dénest, és megkérdeztem, szakítana-e egy kis időt, hogy beszélgetni tudjunk. Határozottan elutasított. Próbáltam érvelni, de nem hagyta, hogy befejezzem a mondatom, elbúcsúzott és nem várva meg, hogy én is elbúcsúzzak, lerakta a telefont. Tegyük fel, hogy haragszik rám. Van oka.

De értesüléseim szerint a Mihíres és Duna Tévés kollégákat is visszautasította, ráadásul, a bontásos anyagom megjelenése előtt egyáltalán nem láttam nyilatkozni senkinek az ügyben. Sőt, úgy értesültem újságíró kollégáktól, hogy néhány évvel ezelőtt, amikor az Udvarhelyi Híradó szeretett volna írni a Malom utca sarkára épülő ronda üvegházról (amatőr vélemény), akkor önök közbenjártak, és letiltatták a vezetőséggel az újságcikket. Ezek alapján a „végig nyitottak voltunk" állításukat nem értem, hogy miért rakták be a tények közé.

Azt írják még a tényeknél, hogy „Nem vesztegettünk meg senkit céljaink érvényesítéséért." Ezt a kijelentésüket nem tudom megcáfolni, de felmerül bennem néhány kérdés. Minek lehet nevezni azt, mikor valaki közbenjár egy újság vezetőségénél, s ennek hatására letiltják a róla szóló cikk megjelenését? Minek lehet nevezni azt, mikor egy városházi alkalmazott megírja egy befödetlen ház tulajdonosának a felszólítást, hogy fedje be a házát, és a főnökei asztalán eltűnik ez az értesítő, nem kézbesítik ki? Milyen módszerrel tudják elérni önök azt, hogy a városháza sajtóirodája az önök nyilatkozatát közli le hivatalos állásfoglalásában, a polgármester mosdatja önöket és azt nyilatkozza, hogy ez a ház nem műemlék, a sajtószóvivő pedig, ígéretével ellentétben, nem küldi el nekem a bontási engedély nyilvános adatait?

Végül, hogy megértsék, miért vagyunk az átlagosnál szigorúbbak az ügyben, elmondom, hogy nem önökkel van bajom személyesen, és ezt bátran mondhatom arra a pár tucat emberre is, aki mellettem áll ebben az ügyben. A folyamattal van bajunk, a jelenséggel. Azzal, hogy ebben a városban elindult ez a folyamat, és mindenki azt hiszi, hogy bármit megtehet a régi épületekkel (s nem csak az épületekkel), a hatóságok pedig szemet hunynak e fölött, sőt, még támogatják is ezt. Barátaim, kollégáim jelezték már több esetben nyilvánosan, hogy ezt nem tartják helyénvalónak, már más házak esetében is voltak apróbb viták, de hiába.

Önöknek az volt a pechjük, hogy nem ez az első ilyen jellegű ügy, több ház jutott hasonló sorsra, hasonló forgatókönyvvel, s felgyűlt sok emberben sok feszültség ezzel kapcsolatban. Ehhez hozzájárult az is, hogy önök is keménykedtek, nem álltak szóba a sajtóval, közös ismerőseink mesélték, hogy Kapusi Dénes úgy viszonyul a médiában megjelentekhez, hogy „aquila non capit muscas", azaz a sas nem foglalkozik a legyecskékkel, magyarán a nagyok nem foglalkoznak a kis dolgokkal. Én mindig is tiszteltem a kemény, karakán embereket, de akkor legyenek kemények végig, ne jöjjenek a második pof után siránkozni, hogy fáj.

A végső cél mégsem az, hogy önöknek piros legyen az orcájuk a sok poftól, hanem az, hogy ennek a házbeáztatós-muszájlebontani gyakorlatnak lassan vége legyen városunkban, az önök nyomdokaiba kívánkozó merészkedő-nyerészkedők érezzék, hogy nem lehet bármit sutyiban megtenni Udvarhelyen, csak azért, mert málészájú a városháza.

Tisztában vagyok azzal is, hogy ebben az ügyben abszolút igazság nincs, mindenki másképp látja a régi épületek ügyét. Egy közös ismerősünk azt írta tegnap nekem facebookon, többek között: „Onnantól kezdve, hogy magánkézbe kerül egy ilyen ingatlan, gondolom, az ember azt kéne tehessen, amit akar." Meg vagyok győződve, hogy az emberek 80 százaléka így gondolkodik. Udvarhelyen lehet, hogy 90 százaléka, vagy még több. Hogy mégsem vagyok egyedül a véleményemmel, és nem csak a tanácsterembe „besuttyogó" Balázs Attila az egyetlen fosszília kollégáim és ismerőseim mellett, aki osztja maradi hozzáállásomat, azt bizonyítja az is, hogy mégiscsak létezik a műemlék fogalma, és léteznek törvények, melyek védik a műemlékeket. Ráadásul az európai turizmusnak az egyik alapja ma is a városnézés, ahol jó hangulatú városrészeket, szép épületeket tekintenek meg a turisták.

Van itt a városban egy néhány száz ember, akik úgy érzik, érdemes megőrizni Udvarhely városképét, és ezek az emberek egyre inkább megunják a hatóságok semmittevését, illetve az ingatlankupecek pofátlanságát. Aki még régi házat szeretne tönkretenni, az számoljon ezzel. Ezen emberek nagy része nem fogja nyilvánosan felvállalni véleményét, mert félti a vállalkozását, munkahelyét, családjának munkahelyét. Ellenben ezek az emberek ott lesznek beágyazódva mindenütt, hivatalokban, intézményekben, a szomszédos házakban, és lelkileg, illetve információval támogatják az ügyet.

Ennek a háznak már nagyjából annyi, sokat már nem tehetünk érte. Csak a halotti maszkja maradt meg, az élet kiszállt belőle, funkcióját elvesztette. Az utcakép szempontjából mégis fontos, hogy az a front megmaradjon. Ezért, ha a frontot megőrzik, és nem bontják le, jó udvarhelyi hagyomány szerint, ígérem, velünk sok bajuk nem lesz ezután. Lefordítom: a sasnak nem kell majd szégyellnie magát, hogy attól vérmes a szeme és könnyezik, mert belement egy legyecske magasrepülés közben. Ha ellenben le szeretnék bontani a frontot, vagy újabb ház eláztatásába, elrohasztásába kezdenének, előbb gondolkodjanak el azon, hogy sok légy sokra megy, és a legyek hamar szaporodnak. Ezt elmondhatják nyugodtan azoknak a barátaiknak is, akik még részt vesznek ebben az ingatlanozós játékban.

Isten áldja meg önöket!