Ha megkérdezik, neked mit jelent Kelet-Európa, rávágom, hogy az a kép, ami a szerkesztőség ablakán keresztül látok. Igen, annak a kopott, hámló tömbház (bocs: blokk) felső emeletének egy részletének látványa. Na, az a kis szelet, az a Kelet-Európa képem, abban a képben benne van minden, mint a Cseh Tamás-dalban.

A hámló vakolat és az a hozzátoldott-tákolt, barna, ismeretlen valami, na, az Kelet-Európa, ami valahol Budapesttől nem sokkal nyugatabbra kezdődik és az ismeretlen Keleten, valahol Oroszországban véget ér, onnan még keletebbre is van, de az már nem is Európa.

Az már nem az enyém.

Az én Kelet-Európám egy szétrohadt, lepukkant, kerék nélküli, rozsdás roncsautó is, amire azt mondják, hogy jól működik és pont nekem való, tehát vegyem meg. Kelet-Európa az a hely, ahol Hrabal szerint sem érdemes kijózanodni, de már kafkai gondolatok sem születnek. Kelet-Európa a langyos, de mégis üdítő sör, az egyszerre édes és keserű ízek helye, aminél nem tudtunk jobbat kitalálni. Kelet-Európa egy kicsit az a város is, ami amolyan európakiadósan egy távoli bolygó: itt élni nem rossz és itt élni nem jó.