Mindjárt itt a nap, amit férfiember nem kívánhat magának. A nap, amikor békésen leülnél a tévé elé megszusszanni, de máris emlékeztetnek, hogy nemes feladatod van. Glóriaként világosodik meg benned a tudat, hogy bizony-bizony ma az angyalkodás egyik, s nem feltétlenül legszebb része jutott neked.

Ásítozva vonszolod ki magad a sarokra, hogy beszerezz valami tűlevelűt. Az ajtóban még kapsz néhány instrukciót: osztán szép legyen, olyan jó tömött, ezüst, s magas is, de ne foglaljon sok helyet s a csúcsdísz is férjen fel, s ne hullassa a levelét, s bírja jó sokáig, s ha lehet, az a jó fajta külföldi fa legyen, amilyen volt a múltkor komáéknál. Ja, és aztán olcsó legyen. Kavarog a fejedben a sok infó, már azt sem tudod mit is kell venni, amikor csodálkozva bambulsz a sarkon, hogy sehol egy rohadt faárus.

Szívod a fogad s értetlenkedve nézel körbe

Aztán bevillan, hogy az uh-n olvastál valamit, hogy nem lehet mindenhol fát venni. Na, ez a fenyőfaprojektet még harminc perccel megdobja, mert le kell baktatnod a Juniorig: csak a parkolóban lehet fát árusítani.

Maradsz a tréninggatyában, amiben a sarokig léptél ki, nem éri meg visszafordulni, hogy farmerra cseréld. Persze menet közben minden volt osztálytársad rádköszön, aki az ünnepekre jött haza „Németből" a puccos kocsijával. Ó, hogy már lennék otthon, gondolod magadban. Mindjárt de,

még hátra van a cigánykodás a faárussal.

Megpillantod az ideális fát s már csapnád is a hónod alá, amikor észreveszed, hogy a törzse köré tekert papírszalagon nem a kivágás dátuma, hanem az ára van feltüntetve. Kínosan kotorászol a pénzes zsebedben. Megnézed, mennyi van nálad és arra az összegre kérsz egy fát. Kihoznak egy letört ágat. Jelzed, hogy nem koszorúnak kell, majd némi huzavona után kiegyeztek egy alacsonyabb, de tömzsi fában. Ha már nem a legnagyobb, legalább jó dufla legyen. Legalább az egyik oldala, a másik amúgy is a fal felől lesz. Hazafele nyugtatod magad:

ha a kávézó asztalra tesszük, máris mellig ér

Így már nem is olyan kicsi, sőt a gyereknél kétszer nagyobb. Egy valakit már meggyőztél, hogy igazi „besztbáj" vétel volt, de tudod, a neheze még hátravan. Kirakod az erkélyre a fát, közben a gyereket oltod: ezt azért kell, hogy az Angyal tudja elvinni, feldíszíteni.

Az asszony hátulról finoman megjegyzi, hogy tedd a párkányra a fát, nehogy az Angyal összekeverje a muskátlival, s tévedésből azt vigye el. Ez az a pont, amikor megfogadod: soha többet favásár. Vagyis még egyszer: amikor elmész a Kauflandba és megveszed az összeszerelhető, mindig zöld, levelét nem hullató, állítható magasságú, kellően dúsítható tökéletes fát. Amit majd az ünnepek után szétszerelsz és elteszed jövőre.

Egyelőre a küldetés teljesítve, de már valahogy a frissen sütött próbabejgli sem esik jól. Összeroskadva ülsz le a kanapéra és érzed, hogy itt még nincs vége.