Most a címlapon
Legyen egy jó sztorid, különböztesd meg magad a többiektől és tudd, hogy kihez akarsz szólni. Így találod meg a helyedet a piacon.
Az Európai Unió megszavazta, hogy az idei lesz az utolsó téli időszámítás, így nem alhatunk majd 2019-ben egy órával többet éjszaka.
VéR-el írt történelem a városháza pincéjében. Ilyen lehetett Pesten '56-ban.
Tudjátok meg, Iluska és Gyuri erősen várnak szombat este Dobóba. Lesz színdarab, film, zenés mulatság. Jertök.
Keresés eredménye
Mindhárom új rajzfilmjét levetíti a Székelyföldi Legendárium csapata október 28-án, pénteken.
Előreláthatólag egész évfolyamok vesznek részt a Székelyföldi Legendárium pénteki vetítéssorozatán, amely ...
2016. október 24., hétfő
(Kultúra/Multimédia)
Általában öt éven keresztül, ötszáz emberrel dolgoznak egy hollywoodi rajzfilmen, de Ken Fountain jobban szereti a kisebb stúdiókat.
Székelyudvarhelyre látogatott az amerikai rajzfilmek „nagykövete", ...
2016. október 05., szerda
(Kultúra/Multimédia)
A ferences szerzeteseknek is tetszett a Legendárium Babba Mária című rajzfilmje, amely Botár Gábor plébánosnak állít emléket.
Fél év alatt készítette el a Legendárium a Likas kő legendája és A rétyi ...
2016. augusztus 25., csütörtök
(Kultúra/Multimédia)
Az animációs film nem csak a gyerekeké. Meggyőződhetsz róla pénteken és szombaton a Művelődési Házban.
Május 27-én és 28-án ötödik alkalommal vetítenek animációs filmeket a Metrion Animációs Filmfesztivál ...
2016. május 26., csütörtök
(Kultúra/Multimédia)
A volt Stúdió Mozi nagytermében a székelyudvarhelyiek láthatják először az első 3D-s székely rajzfilmet.
Március 26-án, csütörtökön 19 órától vetítik le a nagyközönség előtt először a Legendárium rajzfilmjét, ...
2015. március 09., hétfő
(Kultúra/Multimédia)
A Metrion Egyesület és a Művelődési Ház szervezésében május 3-án, pénteken kezdődik a negyedik MAFF.
A kétnapos Metrion Animációs Filmfesztivál -MAFF- negyedik kiadásának a Művelődési Ház ad otthont. ...
2013. május 03., péntek
(Kultúra/Multimédia)
Veszélyes vírus, mely felnőtteknél passzivitást, gyerekeknél agressziót vált ki. Alámerülünk a mocsarába, mert élvezzük.
A média hatása a gyerekekre, - minden szülő felkapja a fejét erre a címre, és ...
2012. június 01., péntek
(Színes/Életmód)
Kevesebb a támogatója és szűkösebb az anyagi kerete, de nem marad el, sőt, újdonságokat is tartogat a Metrion Animációs Filmfesztivál második kiadása.
Két napig, április 13-án és 14-én, újra a rövidfilmeké ...
2012. április 11., szerda
(Kultúra/Multimédia)
A Székelyudvarhelyi Művelődési Ház és a nagyváradi Metrion Egyesület szervezésében városunk első ízben lesz házigazdája egy háromnapos animációs filmfesztiválnak.
„Ez az első ilyen kezdeményezés ...
2011. április 12., kedd
(Itthon/Művelődés)