Itthon » Művelődés
Székelyudvarhelyen vendégszerepel a Figura Stúdiószínház
Június 9-én, szerdán este 19 órától a Tomcsa Sándor Színház stúdiószínpadán lép fel a gyergyószentmiklósi társulat Jevgenyij Griskovec Tél című darabjával.
MEGOSZTÓ
Tweet
tel_01
ÍRTA: SZASZA
0 hozzászólás.
Az előadást a társulat három fiatal színésze játssza – Kolozsi Borsos Gábor, Vajda Gyöngyvér – mindketten székelyudvarhelyi származásúak –, és Kőmíves Csongor, akiknek kiváló lehetőség a megmutatkozásra és – mindenekelőtt – a fejlődésre. A Tél ugyanis aprólékos munkát, szöszölést igényel: itt mindenre oda kell figyelni, épp úgy, ahogy a darab szereplői is megérzik egymás minden rezdülését.
Tulajdonképpen ez adja a darab szépségét. Hogy benne két egyszerű fiatalember fordul egymás felé – és felénk. Mintha csak magunkat látnánk, azzal a különbséggel, hogy mi már ritkán csodálkozunk rá őszintén a bennünket körülvevő világra. Mi már ritkán kerülünk olyan helyzetbe, ahol az egymásra utaltságot, a bajtársiasságot és a kitűzött cél iránti alázatot ilyen szélsőségesen – és közben magától értetődően – megtapasztalhatnánk.
![hirdetes](/images/hirdetes_o.gif)
MEGOSZTÓ
![PDF](/templates/uh/images/pdf_button.png)
![E-mail email](/templates/uh/images/emailButton.png)
Tweet
Hasonló cikkek
Ötkarikás élmények – könyvbemutató Jocha Károllyal
A neves sportújságíró olimpiai bajnokokkal készült...A Hagyományok Háza Székelyudvarhelyre jön
Agócs Gergellyel is találkozhatsz! Pásztormuzsikáról,...Megfertőznék a fiatalokat
Mégpedig a legjobb hobbival, amitől kvízmesterré válik...![tel_01 tel_01](/cache/multithumb_images/c.460.276.16777215.0...images.stories.Szasza.tel_01.jpg)
![szerkeszto](/media/szerkesztok/SZASZA.jpg)
2010. június 03., 10:29
![](/templates/uh/images/comment.png)
Az előadást a társulat három fiatal színésze játssza – Kolozsi Borsos Gábor, Vajda Gyöngyvér – mindketten székelyudvarhelyi származásúak –, és Kőmíves Csongor, akiknek kiváló lehetőség a megmutatkozásra és – mindenekelőtt – a fejlődésre. A Tél ugyanis aprólékos munkát, szöszölést igényel: itt mindenre oda kell figyelni, épp úgy, ahogy a darab szereplői is megérzik egymás minden rezdülését.
Tulajdonképpen ez adja a darab szépségét. Hogy benne két egyszerű fiatalember fordul egymás felé – és felénk. Mintha csak magunkat látnánk, azzal a különbséggel, hogy mi már ritkán csodálkozunk rá őszintén a bennünket körülvevő világra. Mi már ritkán kerülünk olyan helyzetbe, ahol az egymásra utaltságot, a bajtársiasságot és a kitűzött cél iránti alázatot ilyen szélsőségesen – és közben magától értetődően – megtapasztalhatnánk.
Az előadás rendezője Béres László, fordította Tompa Andrea. Jegyeket elővételben a színház jegyirodájában vásárolhatnak, helyfoglalásért pedig írjanak a kozonsegszervezo@szinhaz.ro email címre, vagy érdeklődjenek a 0266-212131-es telefonszámon.
![hirdetes](/images/hirdetes_o.gif)