A tárlatmegnyitó szép számban összegyűlt közönségét, a neves meghívottakat, köztük a Forrás Galéria tulajdonosát Tóth Norbertet és a galéria tárlatvezetőjét Sárba Katalint, Balogh Györgyöt, Csíkszeredai Főkonzulátus konzulját, Kő Pál szobrászművészt, Incze Mózes, Rádóczy Gyarmathy Gábor festőművészeket Róth András Lajos, a múzeum ideiglenesen kinevezett igazgatója és Bunta Levente polgármester köszöntötték.

„Udvarhely számára ez a tárlat, amelyen keresztül a legszebb Nagyboldogasszonyt ábrázoló kortárs művészi alkotások „jöttek el" városunkba, nem csak a ritka és értékes pillantok egyike, de kettős ünnep is. Egyrészt, mert vasárnap van, másrészt, mert Nagyboldogasszony napja" - mondta a város elöljárója, aki megragadva az alkalmat, azt azzal a kéréssel fordult Szőcs Géza államtitkárhoz, hogy segítsen beteljesíteni Nyírő József végakaratát, hogy a jeles író hamvai hazakerülhessenek. Szőcs Géza rábólintott a felkérésre, csupán annyit fűzött hozzá, hogy a Nyírő ház tulajdonjogának tisztázása is fontos, mert akkor egy, a neves személyiséghez méltó emlékházzal is gyarapodna a város.

A nívós, megtekintésre feltétlenül érdemes kiállításon elhangzott Szőcs Géza államtitkár által mondottakat a teljes terjedelmében közzé tesszük. Egyrészt „pótlásként" azoknak, akik nem lehettek jelen a megnyitón, másrészt kedvcsinálónak azoknak, akik a következő napokban, hetekben ellátogatnak a kiállításra azért, hogy lelkiekben, szellemiekben is gyarapodjanak.

„Amikor Tóth Norbert, a Forrás Galéria tulajdonosának felkérésére és Szász Jenő alpolgármester meghívására igen mondtam azért, hogy a mai napon együtt ünnepeljünk Önökkel, ebben Székelyudvarhely megbecsülése, a város fontosságának tudata ugyanúgy szerepet játszott, mint az a tény, hogy a mai magyar kultúra ritka, már-már példátlannak mondható csillagegyüttállásának pillanata ez, amikor mintegy negyedszáz kortárs művész munkáit szemlélhetjük meg egyetlen közös esztétikai architektúrában. E kollektív művészi üzenet nemsokára útjára indul, hogy a Kárpát-medence húsz városában épüljön bele a kulturális, társadalmi tudatba, sok ezer érdeklődőben erősítve meg azt a felismerést, hogy a Nagyboldogasszony tisztelete nem múlt idejű emlék. A szervezők külön bölcs előrelátására vall, hogy ezt az élményt egy nyolcnyelvű albummal is elérhetővé tették olyanok számára, akik nem tudtak eljönni a kiállításra, illetve azoknak is, akik, a pillanatnyi spirituális élményen túl tárgyi emléket is el akartak onnan hozni.

A kiállítás, mint műtárgy együttes felkavaró és egyben megnyugtató tanúbizonysága annak a bensőséges kapcsolatnak, amely a magyar spiritualitást tekintve a Mária, Boldogasszony képzetben fogalmazódik meg, a magyar érzületet illetően pedig a Mária kultusz érték felhalmozásában. Ez a ragaszkodás, ez a morális és lelki erőforrás, ez a hitbéli támasz, amelyek révén Mária, úgyis mint Nagyboldogasszony, nem csak szakrális, de történelmi értelemben is szimbolikus védőalakként jelenik meg számunkra.

Egyszóval, ez a kapcsolat, ez az ezeréves kötődésrendszer, amelynek első, artikulált lenyomata az Ómagyar Mária Siralom, és ívének 21. századi fix pontjait napjaink művészileg értelmezhető történésit definiálják. 2010. augusztusában, Mária napján Székelyudvarhelyen a felsoroltakat a valóság nyelvére lebontva: van egy, itt látható kiállítás (...) amely igénye egy olyan üzenetnek a megfogalmazására, amely egyszerre archaikus és egyszerre harmadik évezredbeli.

Visszatérve ahhoz az állításhoz, hogy a kiállítás egyszerre felkavaró és megnyugtató. Felkavaró, mert kiderül belőle: ez a 26 műtárgy külön-külön és főleg együtt feledhetetlen hangosító berendezése annak a legszemélyesebb monológnak, amelyet a legkitűnőbb mai magyar alkotóművészek beszéde a Nagyboldogasszonyhoz önmagukon keresztül és természetesen magyarságukon is átszűrve, azt esztétikai formákba szublimáltan megjelenítve.

Itt ki kell mondanunk a kulcsszót a Mária kultusszal és magával Máriával kapcsolatban. Azt, hogy ennek a ragaszkodó kapcsolatnak a legfontosabb összetevője az általa hordozott, egyik legmeghatározóbb komponens érték, ami nem más, mint az ihlet. Pontosan ez az inspiráció, ez a sugallatos erő az, aminek révén a Máriához való kötődés, a vele való gyermeki indíttatású és áhítatú személyes kommunikáció, pszichés és mentális erőforrást jelent a művészek számára és általuk az egész nemzet számára.

Tegyünk hozzá két lényeges szót: a nemzet számára még mindig. Vagyis több mint ezer év óta, és mindazzal együtt, ami több mint ezer év alatt történt, vérben, mocsokban, értékrombolásban. A Boldogasszonyhoz való, megőrzött hűségünk az, amit megnyugtatónak nevezhetünk. Ez oly törtetlen és ép maradt, mintha csak tegnap ajánlottuk volna fel az országot Máriának.

Cinikus hangok mondhatnák, hogy patrónánk jobban is vigyázhatott volna az országra: íme, ilyen kevés maradt belőle és milyen állapotban. De a helyzet az, hogyha csak ránk lett volna bízva az egész, anélkül az oltalom, anélkül a providencia nélkül, amit Mária jelenlétének is köszönhetünk, jelenlétének elsősorban saját magunkban, akkor már rég elherdáltuk és szétherdáltuk volna a hazát. Így is megtettünk ezért mindent, amit csak lehetséges volt.

S abban, hogy ez nem sikerült teljesen, abban kétségtelenül óriási szerepe volt annak, amit nevezhetünk szerencsének is, de nevezhetünk megmagyarázhatatlan gondviselésnek is. Hiszen, mint a filozófusoktól tudjuk: a sors nem más, mint Isten akarata keresztülhatva azt, amit léleknek nevezünk."