A Visus Kulturális Egyesület és az Udvarhelyi Fiatal Fórum által szervezett zenei eseményre a 20 órára meghirdetett kezdési időpontban még érkeztek az emberek, Félix és Anti ott üldögélnek a bejárattal szemben, majd kb. negyed kilenckor veszik a hangszereket, felsétálnak a színpadra, előveszik a hegedűt és a brácsát és mindenféle duma („szeretünk benneteket!", „hazajöttünk!") nélkül belevágnak.

A második szám A madárnak című szerzemény, amit Félix füttyel kezd, majd lassan átveszi a hegedű az uralmat, akárcsak a többi számban. Habár az utóbbi években letisztult, nyugodtabb lett Félix stílusa (erre a legjobb példa a kettejük 2009-ben megjelent lemeze, A bokorból), ezekből a dalokból is ki-kitör a szenvedély, az erő. No meg a virtuozitás, hiszen Lajkót ma a világ egyik legvirtuózabb hegedűsének tartják, olyannyira, hogy még Japánban is van rajongói klubja.

A lemez több dalát is eljátszották, néhol kissé kifordítva, máshol egy az egyben. Sírt, énekelt, dalolt a hegedű, valami olyan zenét játszva, amit az ember nem igazán tud bekategorizálni, hiszen nem is igazi népzene (a legtöbbet talán mégis ebből ihletődik), nem is dzsessz, nem is világzene. Vagy mindhárom egyszerre...? S azok az arcok, a mimika, amiket Félix hegedűlés közben „elenged", szintén egyediek, akárcsak az egész produkció.

A műsor végét jelzően meghajlás, (itt volt egy nagyon vicces jelenet, Lajkó egy pillantást követően megfogta Brasnyó kezét és úgy hajoltak meg), majd még egy dal, a lemez kezdődala, A földön. Fenomenális ez is, akárcsak a zárószám, amiben még egyszer megérezhettük, hogy mi is az a Lajkó-muzsika. Aztán ahogy jöttek, úgy mentek is, hegedű tokba, tok a hátra és leséta a színpadról, ki a teremből.

Ami a körülményeket illeti, kissé hideg volt a teremben, de ha valaki igazán beleélte magát a zenébe, akkor nem hiszem, hogy fázott volna. Nagyon zavaró volt viszont egyesek ki-be járkálása, az ajtónyitogatás – ezt illedelmesen úgy lehetett volna megoldani, hogy két szám között, tapsnál, hangolásnál tesszük.

Láthatólag ez Félixéket nem zavarta – őket csak a zene érdekli, hiszen életük, mindenapjait a zene, a gyakorlás teszi ki. És ez így van jól, hiszen olyan zenei világot teremtettek a konyhaasztal mellett vagy az árokparton ülve, amihez foghatót keveset talál ma az ember a Kárpát-medencében.

A koncertről Balázs Attila egy szubjektív fotógalériával jelentkezett, ezt ide kattintva tekinthetik meg.