Talán senkinek nem kell bemutatni a Félsziget fesztivált, ami most már nyolcadik alkalommal vonz egy hatalmas seregnyi embert a Maros-partra. A főként fiatalokat megcélzó rendezvény már jó ideje rangos eseménynek számít a romániai fesztiválpalettán, hiszen kevés olyan zenés-táncos mulatozós, alkohollal fűtött zenedömping van, ami ennyi embert meg tud mozgatni.

Sokan Tusványos riválisának tekintették a fesztivált, ám ez közel sem helytálló: a tusnádi találkozó sokkal inkább szól előadásokról és eszmecseréről, míg a Vásárhelyen lakozó Félsziget bulikat, koncerteket és kismillió egyéb szórakozási lehetőséget halmoz egymásra. Itt más a cél, a struktúra és a hangulat is, ami – néhány év tapasztalatára hagyatkozva – igencsak intenzív.

Sokan ujjongva mesélik egy-egy „nagy" Sziget fesztiválról hazatérve, hogy itt aztán van élet öcsém, multikulti, meg őrület meg minden. Lassan, de biztosan a mi helyi, kisebbik szigetünk is eléri azt, ami miatt sokan sóvárogva nézik a pesti Sziget kínálatát és sajgó érzéssel a jegyárait. Bár itt még nem jellemző, hogy egy francia és egy német csapat közé húzza fel az ember a sátrát, de fesztivállakó szó egyre inkább új értelmet nyer.

Korábban az is elég volt fesztiválnak, hogy néhány napra elköltöztünk otthonról és pár egészen jó koncert előtt/után/közben sikerült kritikus mennyiségű sört elfogyasztani, és magunkénak érezni a Félszigetet. Mostanra szintet lépett a fesztivál, vagy talán az emberek nyíltak meg jobban, de – bármilyen őrülten is hangzik – vidám dolog látni, ahogy egy baráti társaság egy padot cipel be a koncertező tömeg közepére, hogy azon állva élvezzék a bulit, majd ezt a környezet annyival reagálja le, hogy csatlakoznak, és együtt üvöltik a Ska-P egyik himnuszát.

Talán pont ez a nyíltság adja meg a fesztiválok alaphangulatát: az, hogy néhányan az utca közepén taszigálnak egy baromi nagy szemetes konténert, az arra járó csendőr pedig ötlejes vigyorral az arcán mutatja, hogy jó lenne visszavinni, a szemén meg látszik, ha nem lenne egyenruhában talán még segítene is.

Ezek az apró események egy kívülálló számára minden bizonnyal eléggé drasztikus baromságnak tűnhetnek, de mindenképp részei a fesztiválkultúrának. Mint ahogy az is, amikor az éjszakai buli közepén felcsendülő kedvenc számra egyszerre – és nagyon hamar együtt – kezd bulizni néhány, egymásnak vadidegen fiatal. Majd másnap együtt isszák az esti sört és úgy beszélgetnek, mint akik ezer éve ismerik egymást. Félsziget – connecting people!

Fotók: Biró István, Boda Gergely