A Székelyudvarhelyi Diáknapokról rögtön két dolog jut eszébe egy olyan fiatalnak, aki még a legelsőn is ott volt (jelen sorok írója még középiskolás fejjel érte meg a legelső kettőt): valószínűleg lesz minimum egy jó koncert egy nevesebb magyarországi előadóval, illetve választanak egy diákpolgármestert. Általában ez szokott lenni a két fő attrakció, ami közé befértetnek még előadásokat, bulikat, vetélkedőket. A néhánynapos rendezvénynek lényege, hogy az udvarhelyi középiskolások, illetve huszonévesek azt érezzék, hogy ezek a napok nekik vannak és eltérnek a megszokott hétköznapoktól.

A kezdetek és lelkesedés

Aszékelyudvarhelyi ifjúsági szervezetek őssejtjei rögtön 1990-ben kezdtek mozgolódni, vagy a legújabb számítások szerint még 89 szilvesztere előtt: először volt a RISZ (Rockkedvelő Ifjak Szervezete), majd a SzISZ (Székelyudvarhelyi Ifjak Szervezete), utóbbiból pedig megalakult a Polisz. Ezt később UFF-nak (Udvarhelyi Fiatal Fórum) keresztelték át: a szervezet megalakulása (1991) után mindjárt két évvel piacra dobta az első Székelyudvarhelyi Diáknapokat: 1993 májusának egyik hétköznapján a változás után Márton Áron térnek elnevezett egykori Deák téren két békéscsabai zenekar, a Dobókocka és a Nyulambulam koncertezett. Ez sem véletlenül volt: az UFF akkori tagjai kelet-magyarországi, egyik legelső testvérvárosunk Garabonciás Napok nevű rendezvénysorozatáról vették a jól bevált mintát. A gerinc minden évben nagyjából ugyanaz: van egy nyitókoncert, a záróakkord pedig a diákpolgármester megválasztása.

Az időpont nem mindig volt a legszerencsésebb, pl. 1994-ben, amikor május elseje beleesett a Diáknapokba, és emiatt teljes pangás volt. Leszámítva az akkor még nem túl ismert Kispál és a Borz (ekkor léptek fel először Erdélyben, a kutya se ismerte őket, de később igen...), illetve a Takáts Tamás Dirty Blues Band koncertjeit a Patkóban. Nagyjából innen számítható a Pocsolyába léptem című dal térhódítása a bulikban, később a lakodalmakban és más helyeken (ilyen haszna is volt az akkori diáknapoknak).

Ekkoriban még több száz, illetve több ezer diák gyűlt össze egy-egy szabadtéri koncertre - a diáknapokkal tömegben csak a március 15-i ünnepség vagy a karácsonyi éjféli mise vehette fel vele a versenyt. Egy másik érdekesség a vonzóerő volt: a kilencvenes években nemcsak helyi attrakciónak számított ez a pár nap, hiszen más városokból is érkeztek koncertre, bulira és egyebekre vágyók Udvarhelyre. Ez ma - tudomásunk szerint - már nincs így, nem sokan stoppolnak Csíkból át diáknapokozni.

Diákpolgármesterek - a legtöbb gimis volt

2000 után némiképp csökkent a diáknapok népszerűsége, a megszokott dolgok ellaposodtak. Jött néhány olyan év, amikor a rendezvénysorozat nem feltétlenül számított a város legrangosabb eseményei közé. Aztán 2003-tól ismét belehúztak az UFF-osok, napjainkban kevesebb, de talán minőségibb program várja a diákokat. A diákpolgármester-vetélkedők mindig az egyik legnépszerűbb műsorszámnak számítottak a diáknapokon. Például ezen lehet szívből és teli torokból szurkolni, üvölteni az iskola jelöltjének, jól beszólni a másikénak - egészségesen kijön a sulik közti versenyszellem, illetve egyben a csordaszellem is.

A diákpolgármesteri cím olyan sok dolgot nem jelent, de feltételezzük, hogy például az illető néhány napig kicsit nagyobb népszerűségnek örvend a középiskolás csajoknál. Minden évben találkozik, kezet fog és beszélget az aktuális, valódi polgármesterrel, esetleg beleül a bőrfoteljébe. Ha rápillantunk a névsorra, megnézzük, érdekes módon a volt diák-városvezetők közül többen a sajtóban helyezkedtek el, de voltak, akik később a zene, a tudomány, a képzőművészet, illetve az irodalom területén alkottak és alkotnak maradandót, a legfrissebbek többnyire egyetemisták. Ami közös bennük, hogy mindannyian nagyon örvendtek akkor, amikor elnyerték a címet, majd mindannyian rájöttek, hogy megválasztásuk után nem sokat tehettek diáktársaikért.

Koncertek és bulik

Egészen 2000-ig számíthatjuk a diáknapoknak azt a korszakát, amikor minden rendezvénysorozat maximális érdeklődés mellett zajlott, és Erdély-szerte unikumnak számított. Érdekes módon a szervezőgárda olyan magyarországi zenekarokat hívott, melyekről később is hallottunk, és csak jót: ilyen volt 1995-ben a dél-amerikai népzenét játszó Los Andinos, illetve a Herfli Davidson (Ferenczi György szájharmonika-művész akkori csapata), 1996-ban a Hot Jazz Band és a Dr. Walter and the Lawbreakers, illetve Tolcsvay Béla, 1997-ben Gerendás Péter (ebben az évben egy 4F Club nevű trió is volt itt - ki emlékszik rájuk?).

A következő két évben két, közben sztárbandává avanzsált együttes, a Kispál és a Borz (1998 - ebben az évben nem nyitókoncerten, de itt volt az Animal Cannibals és St. Martin is), illetve Takáts Tamás (1999 - ekkor járt itt egy szál gitárral Vörös István, a Prognózis frontembere) bluescsapata nyomta a „bítet, a blúzt s a rokkot", de 2000-ben a polgármester-választási kampánynak része lett a nyitóünnepség, és ezt már nem is a Patkóban tartották, hanem egy Európa-napnak nevezett valami volt a Kossuthban. Kb. innen lehet számolni egy pár éves pangási időszakot. 2001-ben az akkoriban feljövő Heaven Street Seven nyitotta a Diáknapokat az Ifiházban, rá egy évre Roy és Ádám alig 50 ember előtt volt kénytelen koncertezni - ennyire megcsappant az érdeklődés, igaz, ezúttal a P. Mobil számított még attrakciónak a zárónapon.

Az újabb lendület úgy 2003-tól számítható, ekkor a Zanzibár adott teltházas koncertet egy vasárnapi napon, egy évvel később pedig a Kárpátia nemzeti rockjára telt meg az Ifiház. 2005-ben a Pokolgép és az Animal Cannibals voltak a sztárvendégek, 2006-ban az Aljas Kúszóbab koncertezett főzenekarként. 2007-ben a Depresszió kőkemény rockja rengette meg az Ifiház falait, 2008-ban a Heaven Street Seven tette újból, akárcsak egy évvel később, 2009-ben - ekkor lépett a ház deszkáira a HS7-t követően a PASO, vagyis a Pannonia Allstars Ska Orchestra. Tavalytól újból a Patkóba költözött a diáknapi nagykoncert: a Vad Fruttik, majd a Quimby adtak élmény dús koncertet, idén pedig a Kistehénre vár ez a feladat.