Mátyus István még csak 26 éves, de annyi iskolában tanított már, hogy sokan nyugdíjazásukig nem fordulnak meg ennyi tanintézményben. És egyből kinéznénk belőle, hogy történelem tanár. Esetleg földrajz, vagy magyar, vagy román, de mindenképp tanár.

Aki nem hiszi, nézze meg. Három év alatt sok kis emberrel találkozott, és nem veti meg azt, aki nem szereti tantárgyát. Iskolán kívül az embert nézi, nem a tanulót. Jövedelmét idegenvezetéssel egészíti ki, mozgásigényét focival vezeti le.

Hogyan sikerült ennyi iskolában tanítanod három év alatt?

A pályámat a Benedek Elek Líceumban kezdtem 2008-ban, innen kerültem egy balszerencse folytán Kányádba.

Helyettesítő pedagógusként a 2008-2009-es tanév végén következő évre folytonosságot kértem az iskola vezetőségétől, amit jóvá is hagytak. A tanügyi rendszer azonban másképp döntött: lehetővé tette, mai napig nem tisztázott körülmények között, hogy valaki más foglalja el az állásomat.

Az állások nyilvános elosztásakor a tanfelügyelőségen, a folytonosságot kérőket hazaküldték, hogy ne töltsék az időt, mert mindenkinek jóváhagyták a kérelmét oda, ahova kérte. Egy ismerősöm hívott fel telefonon, hogy úgy tűnik, nekem nem. Az állásomat ugyanis kiválaszthatta valaki más a versenyvizsgát követően.

Azon a nyáron tizenkétszer voltam Csíkszeredában, amíg meglett a teljes katedrám. 2009-2010-ben volt hét órám a Pedában, hét a Bányaiban, és így kerültem ki Kányádba két nap tanítani. Kányádban jól érzem magam, csak a mód zavar, ahogyan oda kerültem, a fellebbezésem elutasítását még csak meg sem indokolták.

Ez végül nem bizonyult balszerencsének, mert azóta is nagyon jól érzem magam ott. Egy csendes vidéki kisiskola kis létszámú tanári közösséggel, akik kellőképpen összetartóak, megértőek egymással.

Az osztályok is kis létszámúak, a tanár órák alatt jobban meg tudja ismerni a gyerekeket, és órát tartani is könnyebb. Nem vesz fel két órát egy osztálynyi felmérő kijavítása, és feleltetni is van lehetőség, mivel kevesen vannak, és mindenkire sor kerülhet. Nem utolsó sorban a vezetőség is megértő, ami azért lényeges szempont.

Annyiban nem mindegy, hogy városi líceumban tanítok-e társadalomtudományok szakon, vagy egy vidéki kisiskolában, hogy nem ugyanazok a lehetőségek. A tanítóképzőben lehetett tantárgyversenyeken eredményeket elérni, mert megvolt hozzá az óraszám, a keret és a diák, itt erre nincs lehetőség. De ha lenne címzetes, végleges állásom, simán kiköltöznék falura.

Néhány év alatt megismerted a városi elméleti líceumban, a szaklíceumban, a vidéki líceumban és a vidéki kisiskolában levő körülményeket. Hol könnyebb tanítani, mik a különbségek?

Ettől a félévtől már csak Kányádban tanítok, mert nem működött a több iskola, több helység közötti ingázás. Valahonnan már eljöttem, valahová még nem értem oda az események történésekor, az információk közlésekor. Pillanatnyilag az állásom másik fele a Városházán van, mint oktatási ügyekkel foglalkozó munkatárs.

Mint mondtam, a Tanítóképzőben több a szakmai lehetőség, de a gyerekek mindenhol gyerekek. A vidéki gyerekeket könnyebb tanítani, mert otthon jobban megnevelik őket a tanárok tiszteletére, hogy figyeljenek, hallgassanak (meg). Ami nekik nem biztos, hogy jó, de a tanár szempontjából mindenképp könnyebb. Hosszú távon senkinek sem árt szerintem, hogy bizonyos szabályok betartását megszokja.

A szaklíceumi oktatás sajnos nincs a szakmai hierarchia csúcsán, – remélhetőleg ez változni fog –, így azok a gyerekek, akik tanulni akarnak, jobb képességűek, az elméleti líceumokba kerülnek. Ahhoz, hogy a történelemoktatás terén eredményeket lehessen elérni, nincs elég óra a szaklíceumban, ahová sok esetben vidékről a városba „szabadult" gyerekek kerülnek be, és felszabadulásként élik meg azt, hogy naponta több órát a városban tölthetnek el. Nem feltétlenül tanulással.

Kisebb gyerekeknél, általános iskolában nagyobb az alapzaj, a kicsik sokszor nem tudnak csendben maradni, őket lehet figyelemre-fegyelemre nevelni, és ők még őszinték. De a nagyoknál az van, hogy esetleg nem is akarnak csendben lenni. Az egyik sokkoló élményem az volt, amikor a diák a szemembe vágta, hogy őt ez nem érdekli, és csináljak, amit akarok, mert úgysem fogja.

Mi vonzott a tanári pályában? Szerinted mi a történelemtanár karrierjének a csúcsa, és te hol tartasz a csúcs fele vezető úton?

Mindig szerettem emberek között lenni, és mindig sokat beszéltem. Egyszer a román tanárnőm megkérdezte, hogy „István, belebetegednél, ha öt percre befognád a szádat?" Egész kicsi koromtól érdekelt a történelem, s bár matematika-informatika szakon végeztem a Tamási Áron Gimnáziumban, több tantárgyversenyen, és a Rákóczi Szövetség által szervezett alternatív versenyen is részt vettem csapatban két osztálytársammal.

Az egyetem kiválasztásakor is a történelem fele irányultam. A matek-infó arra volt jó, hogy megtanított gondolkodni, mondják az okosabbak.

A történelemtanár számára az lenne az ideális, ha a tanítás mellett történészként is működhetne, kutathatna, és meglennének ehhez az anyagi feltételek is. Jelenleg ott tartok, hogy megelégednék azzal, ha tanév végén tudnám, hogy ősszel melyik iskolában fogok tanítani.

Mit gondolsz a puskázásról?

Kettes. Akár Jancsika, akár Juliska másol. Általában kétszer fordul elő minden évfolyamon, aztán többen nem puskáznak. Nem szoktam újságot olvasni, figyelek exiiratás közben, de ettől még a halálom. Unom, de felmérőt kell íratni, mert az órakeret nem engedi meg a kizárólagos feleltetés, és a számonkérésnek feketén-fehéren írásban is meg kell történnie.

A gyerekeknek hozzá kell szokniuk a stresszhelyzethez, a vizsgázáshoz, hogy könnyebben menjen az érettségi, felvételi stb. A versenyek is erre készítenek fel, hogy tudj huzamosabb ideig egy dologra koncentrálni.

Jó tanuló voltál? Tanárnak vagy diáknak jobb lenni?

Nem voltam benne a top 3-ban, a középiskolától kezdve csak azzal foglalkoztam, ami érdekelt, Diáknak abból a szempontból jobb lenni, hogy ha éjszaka rosszul aludt, bal lábbal kelt fel, vagy egyszerűen nincs kedve figyelni, átvegetálja az órát.

A tanárnak bármilyen napja van, egy bizonyos szintet tartania kell, felkészültnek kell lennie, érdeklődést kell keltenie a téma iránt. Nem mellesleg, megtörténhet, hogy több kilométert kell utazgatnia a különböző iskolák között.

A tanár is ember, pont úgy, mint bárki más, épp annyi a különbség, hogy a „bárki más" gyerekét próbálja tanítani, nevelni. Pont úgy kimegy esetleg sörözni, érdekelheti a foci, vagy a Forma 1. Engem különösen, a futamok ideje szent és sérthetetlen, azt meg kell, hogy nézzem.

Sokszor furának tartom, hogy egy anyuka azt mondja, hogy otthon már nem tudja a gyerekét fegyelmezni, de majd az iskolában megtanítják. Viszont elég nehéz, ha anyuka otthon az egy-két saját gyerekét nem tudja fegyelmezni, és a tanárnak  25-30-at kell.

Mit tanácsolnál azoknak, akik 10-est szeretnének nálad történelemből, vagy az érettségin?

A magolás nem vezet sehova, logikusan kell tanulni, az előzmények és következmények közötti kapcsolatra, a láncreakciókra koncentrálni. Szoktam feleltetni is, nem fojtom bele senkibe a tudást, a fejezetek végén pedig összefoglaló felmérőt iratok, amiben próbálok mindenre rákérdezni. Az a jó, ha órán nem vegetál a diák, hanem figyel, mert a felmérő előtt több A4-es füzetoldalnyi tanulnivaló felgyűlhet, és az csak a vázlat, amit nehéz bepótolni.

A rendszer nem segít, mert a tankönyvek hol kronológiai, hol tematikus sorrendben tárgyalják a történelmi eseményeket. Így fordulhat elő, hogy például a Bécsi Kongresszus következményeit hamarabb tisztázzuk, mint magát a Bécsi Kongresszust.

A többi tantárggyal való kapcsolatod is jó kell, hogy legyen. Földrajz nélkül nem lehet történelmet tudni, ahogy az állampolgári ismeretek tantárgy elsajátítása is nehéz történelem nélkül.

Mi a vesszőparipád, mi az, amit mindenkinek tudnia kell az átmenéshez?

Hát ez jó kérdés. A diáknak elvileg az anyagot, vagy legalább annak felét kellene tudnia, ahhoz, hogy átmenjen. De ez a gyakorlatban, a valóságban másképp működik. Ha valaki egész félév alatt nem képes legalább ötösöket összeszedni, akkor a végén egy félig bemagolt leckéért nem fogom átengedni.

Ezzel gyakorlatilag a féléves munkám köpném le, illetve a többiekkel szemben sem lenne igazságos. Van, aki becsületesen megdolgozik a hatosért, de ennyire képes, ez neki a jó. És, ha mellette valakinek ajándék ötösöket adok, akkor egy idő után ő sem fog már dolgozni, mert minek.

Minden osztály anyagában megvannak azok a részek, amelyek nélkül biztos, hogy nem fogok átengedni senkit. Ilyen ötödikben Róma alapítása és bukása, hatodikban a reformáció és Mohács, hetedikben az 1848-as forradalmak, az első világháború és Trianon. „Hivatalosan" nem csak ennyit kellene, de ezek nélkül biztos nem engedek át senkit.

Fiatal, jóképű tanárként hogyan kezeled, ha a diáklányok beléd szerelmesednek?

Ezt vegyem bóknak? Ilyen esetet még nem észleltem, de ebből a szempontból konzervatív vagyok: a diáklány is diák, el kell különíteni az iskolát a magánélettől. A legjobb módszer szerintem az, ha úgy teszel, mintha nem vennéd észre, hogy illegeti magát előtted.

Milyen a jó tanár, te annak tartod magad?

A diákok szemszögéből a laza, keveset követelő tanár a jó. Legtöbbször. Nem mindegy, hogy milyen diákról beszélünk. Arról, aki tanulni megy az iskolába, vagy arról, aki meg akarja úszni. Aki tanulni megy, annak a laza tanár lehet, hogy lúzer, szakmaiatlan benyomását kelti.

A következetesség nagyon fontos szerintem, a következetes szigort a diákok elviselik, megszokják. A zsarnokot nem. Az egyik, több mint 30 éve a pályán levő kollégám, Rákosi István mondatát próbálom betartani: „Ne barátkozz velük, de légy a barátjuk". És az ígéreteket mindig következetesen be kell tartani, ha jó, ha rossz!

A pozitív visszajelzések jólesnek: van olyan osztály, akiket már két éve nem tanítok, de még mindig meghívnak osztálykirándulásra, nagykorúsításukra, bankettjükre.

Törekszem az interaktivitásra, néha az is az érzésem, hogy túl sokat kérdezek. Elvem, hogy figyelni kell, bátorítani azokat a gyerekeket, akik tehetségesek, az akarat legkisebb jelét is értékelni kell. Sokszor úgy, hogy még az érintett se vegye észre, hogy bátorítva van, hogy ne gondolják strébernek, vagy éppen kivételezettnek, tanár kedvencének.

Tanárként az első év a legnehezebb, ezalatt megtapasztalod, hogy kezed-lábad megköti a rendszer. Próbálod több-kevesebb sikerrel alkalmazni a tanult módszereket, míg lépésről lépésre kialakítod a sajátod.