Itthon » Kék fény

Életfogytiglanra ítélték Krafftot

Krafft Szabó Istvánt életfogytiglani börtönre és nagyösszegű kártérítés megfizetésére ítélték, valamint egyes jogait sem gyakorolhatja.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
pirosrendszam2

Nem volt érvényes forgalmija

Már falun se lehet nyugodtan lejárt rendszámmal...
koccanasSzentlelek

Koccanás Szentléleken

A malomfalvi eltérőnél történt a baleset.
balesetCekend

Kicsúszott és nekiment a másiknak

A Cekendre vezető úton ralizott a kolozsi sofőr, de...

Krafft Szabó István kirándulás közben
Fotó: facebook.com/archív
szerkesztoÍRTA: SZASZA
2013. november 27., 14:28
10 hozzászólás. 

Tizennégy tárgyalási nap után lezárult Fekete Izabella meggyilkolásának pere. A november 27-i ülésen a vád ismertette kérését, miszerint életfogytiglani börtönt kérnek az egyetlen vádlottra, Krafft Szabó Istvánra.

Ezután a védelem, és maga a vádlott is megtartották záróbeszédeiket, melyekben a korábbi üléseken felmerült érveiket ismételték meg, és foglalták össze, több apró részletre is kitérve, majd Krafft felmentését kérve.

A bíró lezárta a bírósági nyomozati szakaszt, és bejelentette, még aznap ítéletet hirdet az ügyben. Az ítélethirdetésen a vádlott nem jelent meg, vele írásban közlik a döntést.

Az ügyet tárgyaló bíró jóváhagyta az ügyészség azon kérést, ami szerint büntetett előéletűként kezelik Krafftot, így ennek figyelembevételével hozták meg az ítéletet.

A Hargita Megyei Törvényszék tárgyalóterme

Ebben a teremben zajlott hónapokon át a tárgyalás

A Hargita Megyei Törvényszék Krafft Szabó Istvánt különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság miatt életfogytiglani szabadságvesztésre, és bizonyos állampolgári jogaitól (szavazási jog, választásokon való indulási jog, stb.) való tízéves eltiltásra ítélte.

Ezen kívül a bíróság jóváhagyta a magánvádat emelő felek (Fekete Izabella szülei) bizonyos kéréseit. Ez annyit tesz, hogy Krafftnak mindkét fél részére 30-30 ezer eurós morális kártérítést kell fizetnie, valamint őt terheli az 5560 lejes perköltség is. Ez utóbbi összegből levonják a nyomozati fázisban, hivatalból kirendelt ügyvéd honoráriumát, 400 lejt - ezt az állam fizeti.

A bíróság döntése nem jogerős, ezt 10 napon belül fellebbezheti meg az elítélt, az ügyészség, vagy a magánvádat emelő felek. Amennyiben megtörténik a fellebbezés, az ügy a Marosvásárhelyi Táblabíróságon folytatódik.



10 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat
avatar
hofika
2013-11-27 14:44:16
pénz ítélet
Na ez fura ítélet biztos meg fogja fellebbezni,honnan fog előszedni 60 ezer eurot,a börtönbe nem tud pénzt keresni,letett pénze sem lehet annyi.
avatar
madis
2013-11-27 18:23:26
"Fekete Izabella meggyilkolásának pere"...??? Már nem azért ,de egy újságíró tisztábban is kifejezhetné magát..Talán valami ehhez hasonlóan:Fekete Izabella feltételezett gyilkosának pere..(mert , ugyebár, addig nem mondhatjuk, hogy gyilkos, amíg minden kétséget kizáróan be nem bizonyítják)
avatar
szattilasz
2013-11-27 18:39:40
re:
avatar
madis
"Fekete Izabella meggyilkolásának pere"...??? Már nem azért ,de egy újságíró tisztábban is kifejezhetné magát..Talán valami ehhez hasonlóan:Fekete Izabella feltételezett gyilkosának pere..(mert , ugyebár, addig nem mondhatjuk, hogy gyilkos, amíg minden kétséget kizáróan be nem bizonyítják)



süket duma.
avatar
s.danika
2013-11-27 21:14:14
mar reg el kellet volna itelni eletfogytiglanra...!!! ez nem ember! ez egy vad allat...! teljes mertekben megerdemli a buntetest...!!!
avatar
nakiakiraly
2013-11-28 11:28:35
re:
avatar
madis
"Fekete Izabella meggyilkolásának pere"...???
Fekete Izabella feltételezett gyilkosának pere..(mert , ugyebár, addig nem mondhatjuk, hogy gyilkos, amíg minden kétséget kizáróan be nem bizonyítják)

Kezdjük az elsővel:
- és ha a tárgyalások közben kiderült volna, hogy más, vagy mások a tettesek, akkor menet közben megváltoztatták volna a címét is? Pl. Fekete Izabella új feltételezett gyilkosának pere.. vagy Fekete Izabella újabb (esetleg legújabb) feltételezett gyilkosának pere..
- itt most már mondhatjuk, hogy nem gyanúsított, hanem gyilkos, mert elítélték.
Ilyenkor szoktam azt mondani, hogy minden kétséget nem lehet kizárni soha, mert az is lehet, hogy Hitler nem is volt Németországban a második világháború idején, hanem Kubában szivarozott. Esetleg te ott voltál és láttad Hitlert? De azért nem bánod ugye, hogy nem érte meg az öreg kort? Akko jóó. megnyugodtam...
avatar
bolondossrac
2013-11-28 15:16:46
re
A cikk helyesen van megirva nem ertem egyes tanulatlan emberek mit kotozkodnek...az a fo vegre eliteltek es kesz...
avatar
kameleon
2013-11-28 16:18:40
re: re:
avatar
nakiakiraly
[quote=madis]"Fekete Izabella meggyilkolásának pere"...???
Fekete Izabella feltételezett gyilkosának pere..(mert , ugyebár, addig nem mondhatjuk, hogy gyilkos, amíg minden kétséget kizáróan be nem bizonyítják)

Kezdjük az elsővel:
- és ha a tárgyalások közben kiderült volna, hogy más, vagy mások a tettesek, akkor menet közben megváltoztatták volna a címét is? Pl. Fekete Izabella új feltételezett gyilkosának pere.. vagy Fekete Izabella újabb (esetleg legújabb) feltételezett gyilkosának pere..
- itt most már mondhatjuk, hogy nem gyanúsított, hanem gyilkos, mert elítélték.
Ilyenkor szoktam azt mondani, hogy minden kétséget nem lehet kizárni soha, mert az is lehet, hogy Hitler nem is volt Németországban a második világháború idején, hanem Kubában szivarozott. Esetleg te ott voltál és láttad Hitlert? De azért nem bánod ugye, hogy nem érte meg az öreg kort? Akko jóó. megnyugodtam...[/quote]



Én már sokat kötekedtem imitt-amott veled, most lájkolom :)
avatar
agressziv kismalac
2013-11-28 22:12:25
madisnak
Ez a per akkor is Fekete Izabella meggyilkolásának pere lenne, ha más lenne a gyilkos.Ha van ítélet, már nem feltételezett gyilkos.
nakiakirály- ment a like.
avatar
nick007
2013-11-30 10:28:16
magyartalan
Jó lett volna, ha a szerző ismeri a magyar nyelveben használt fogalmakat és nem magyartalanul ír. Néha az az érzésem, hogy vagy románul gondolkodik, vagy románból fordít, vagy egyszerűen nem tud helyesen írni magyarul.
Néhány példa:
1. 'a védelem, és maga a vádlott is megtartották záróbeszédeiket" - fölösleges a többes szám, elég lett volna annyit írni: .... (mindkettő) megtartotta záróbeszédét.
2. "ami szerint büntetett előéletűként kezelik Krafftot, így ennek figyelembevételével hozták meg az ítéletet" - fölösleges körülményeskedés, nehezíti a megértést.
3. "bizonyos állampolgári jogaitól" - magyarul a közügyektől való eltiltás
4. "magánvádat emelő felek (Fekete Izabella szülei) bizonyos kéréseit" - buta megfogalmazás, így beszél János bácsi Pista bácsival két sör után a kocsmában, írni választékosabban kéne
5. "morális kártérítés" - magyarul erkölcsi kártérítés. Bár a köznyelv nem tesz különbséget, de a morál és az erkölcs nem ugyanaz.
avatar
nick007
2013-11-30 09:55:49
magyartalan 2
6. "nyomozati fázis" - magyarul nyomozati szakasz, ha románból fordít ismerje anyanyelvét.

Összességében egy gyenge, fogalmazás szempontjából siralmas cikk született. Újságírónak ennél választékosabban és szebben kéne tudni írni még egy ilyen borzalmas ügyről is.

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."