Itthon » Közélet
A kérdés örök: Benedek vagy Grünstein?
Ismét változóban a helyzet a szövetség helyi szervezeténél, tudtuk meg Grünstein Szabolcstól, aki a legutóbbi döntés értelmében újra elfoglalhatja a városi RMDSZ elnöki székét.
MEGOSZTÓ
Tweet
Benedek_Grunstein
ÍRTA: BEDŐHÁZI ATTILA-CSABA
2 hozzászólás.
„A tényállást közöltük az Országos Szabályzatfelügyelő Bizottsággal, ők pedig döntöttek” – magyarázta Grünstein. Mivel a döntés szerint nem az illetékes hívta össze a januári küldöttgyűlést, így nem jogerősen választották meg Benedek Árpád Csabát, aki akkor a szavazatok többségét, 48-at kapta, míg ellenfele mindössze 6-ot.
Az Szövetségi Szabályzatfelügyelő Bizottság határozatát az alábbiakban olvashatják:
Telefonon értük el a vita, vagy inkább a hercehurca másik résztvevőjét, Benedek Árpád Csabát, aki elmondta: „Amíg egyik határozat ellentmond a másiknak, addig nem szeretnék nyilatkozni. Ezt az RMDSZ-en belül kell megoldani. Ha tisztázódik a helyzet, akkor természetesen értesítjük a nyílvánosságot.”
A dolog pikantériája, hogy az Országos Szabályzatfelügyelő Bizottság a döntést a helyi szervezet nélkül hozta meg, azaz egymaga határozott, nem pedig a kirendelt bizottság közbenjárásával. Ez sem teljesen szabályos, mivel az országos bizottság csak felülbírálhatja a helyit, nélküle nem igazán hozhatja meg a döntést.
Tehát az ügy még mindig lezáratlan, folytatódhat tovább a hercehurca.
![hirdetes](/images/hirdetes_o.gif)
MEGOSZTÓ
![PDF](/templates/uh/images/pdf_button.png)
![E-mail email](/templates/uh/images/emailButton.png)
Tweet
Hasonló cikkek
Élőben az októberi tanácsülésről – átadták a Vasszékely-díjakat
Kivételesen egy órával később kezdődik az...Megint lecsapott a prefektus a magyar trikolórra
Az október 23-ai díszítés miatt büntette meg a...Lyukas izék a főtéren
Az október 23-ai megemlékezés alkalmából ünneplőbe...![Benedek_Grunstein Benedek_Grunstein](/cache/multithumb_images/c.460.276.16777215.0...images.stories.Bedohazi.Benedek_Grunstein.jpg)
![szerkeszto](/media/szerkesztok/BEDHZI ATTILA-CSABA.jpg)
2010. január 26., 16:08
![](/templates/uh/images/comment.png)
„A tényállást közöltük az Országos Szabályzatfelügyelő Bizottsággal, ők pedig döntöttek” – magyarázta Grünstein. Mivel a döntés szerint nem az illetékes hívta össze a januári küldöttgyűlést, így nem jogerősen választották meg Benedek Árpád Csabát, aki akkor a szavazatok többségét, 48-at kapta, míg ellenfele mindössze 6-ot.
Benedek Árpád Csaba, Grünstein Szabolcs-Tibor
Az Szövetségi Szabályzatfelügyelő Bizottság határozatát az alábbiakban olvashatják:
Telefonon értük el a vita, vagy inkább a hercehurca másik résztvevőjét, Benedek Árpád Csabát, aki elmondta: „Amíg egyik határozat ellentmond a másiknak, addig nem szeretnék nyilatkozni. Ezt az RMDSZ-en belül kell megoldani. Ha tisztázódik a helyzet, akkor természetesen értesítjük a nyílvánosságot.”
A dolog pikantériája, hogy az Országos Szabályzatfelügyelő Bizottság a döntést a helyi szervezet nélkül hozta meg, azaz egymaga határozott, nem pedig a kirendelt bizottság közbenjárásával. Ez sem teljesen szabályos, mivel az országos bizottság csak felülbírálhatja a helyit, nélküle nem igazán hozhatja meg a döntést.
Tehát az ügy még mindig lezáratlan, folytatódhat tovább a hercehurca.
![hirdetes](/images/hirdetes_o.gif)
Hozzászólások | Szabályzat |
|
|