Nyolc évig volt megyei önkormányzati képviselő az MPP színeiben, idén már nem tagja a testületnek – nem is tagadja, leszállították a vonatról, mert folyamatosan vitája volt a párt vezetésével. Ezentúl kevesebbet fog járni Csíkba, de nagyon határozott véleménye van a romániai magyar közéleti történésekről. A politika – helyben és országosan is – szerinte jóval több, mint a közpénzek szétosztása. A közpénz mindig a hatalom birtokosának áll a rendelkezésére.

Thamó Csabával beszélgettünk.

Hiányzik-e a Csíkba járás? Könnyebbek-e a napjai, amióta már nem képviselő?

A Csíkba járás nem hiányzik! (nevet) Természetesen a Csíkba járás senkinek nem hiányzik. Tekintettel arra, hogy az Európai Unió támogatja a vasúti beruházásokat, egyszer, halkan azt javasoltam a megyei tanács elnökének, hogy vegyük tervbe a gyorsvasutat Csíkszeredáig.

Képzelje csak el, beülünk Udvarhelyen a vagonba, iszunk egy kávét, elolvassuk az újságot, s már ott is vagyunk Szeredában. De talán nem is hallotta meg.

Mint tudjuk, erre a vonalra több terv és nekirugaszkodás is volt az elmúlt évszázad folyamán, de egyik sem valósult meg...

Nyilván, ehhez országos beruházás kell. De a Magyar Polgári Párt érdeme volt az is, hogy a cekendi reptér gondolatát bevitte a közbeszéd szintjére, s ennek elkészült egy megvalósíthatósági tanulmánya is.

Amellett sem tudok elmenni, hogy egy meglévő vasútvonalon is több hónap után tudták újraindítani a menetrend szerinti járatot, nemhogy egy újat építsenek.

Mert nem tudunk merészet álmodni! Apró dolgok, toldozgatások-foltozgatások vannak, de ez nemcsak megyei, hanem helyi szinten is így van. Udvarhelyen nincs ipari park, pedig húsz éve ígérgetik, a beruházók emiatt is elkerülik a várost, nélkülük pedig kevés a jól fizető munkahely. Ha nincsen munkahely, akkor a fiatalok el akarnak menni, el is mennek.

Ez csak az egyik oka a kivándorlásnak, viszont összetettebb ez a kérdés. Alacsony bérekkel nem lehet itthon tartani a fiatal generációt, amely nyugatabbra többszörösét keresheti meg. Az oktatási rendszer fejlődése is összefügg a gazdasági előrelépéssel Székelyföldön. A Bukarestből irányított országos politika inkább fékezi, mint segíti a fejlődést, a gazdaság és az oktatás területén is. Nézzünk csak rá az autópályák tervezett nyomvonalára, mind elkerülik, jobb esetben érintik Székelyföldet, amelynek még az elnevezését is törölnék. Már egy román bíróság ki is mondta, hogy nincs.

Mit gondol, egy ilyen iskola, mint amiben ön is tanít, a Bányai János Műszaki Szakközépiskola, mit tehetne, vagy mit kezdeményezhetne a fentiek érdekében? Az oktatás megreformálása a „sejtektől" kellene felfelé haladjon? Eddig azt láttuk, hogy ahány tanügyminiszter volt az elmúlt huszonöt évben, mindegyik a saját meggyőződését igyekezett ráerőltetni a rendszerre.

Az elmúlt évtizedben leépült a szakoktatás és kellene öt-tíz év, amíg újra felépül. Lépések már történtek, minden illetékes támogatja. A mostani városvezetésnek a jelek szerint az oktatás szívügye, a szakoktatás felzárkóztatása a színvonalas elméleti oktatáshoz különösen.

A Bányaiban lehetőség van egy szakoktatási központ létrehozására, a feltételek adottak – ez egy campus-szerű iskola, sportcsarnokkal, bentlakással, étteremmel, műhelyekkel, és ide lehetne összefogni a szakoktatást. Ennek az érdekében még sok a tennivaló, mert manapság a diákok színe-java, már első osztálytól kezdve a városközpontban levő három elméleti intézménybe jár iskolába.

Ez a koncentráció nemcsak forgalmi dugót okoz reggelente, hanem aránytalanságokat is okozott az intézményrendszerben.

Az érettségin hasonló a követelmény, a bányais diáktól ugyanaz az elvárás, mint a gimistől. Ugyanabból érettségiznek.

Ez az oktatási rendszer hibája. Valamikor jó diákok tanultak itt, a szakoktatás jól működött, többen főiskolára, egyetemre mentek, magas volt a színvonal. Sajnos végigéltem ennek a leépülését. Szándékosan elsorvasztották a szakoktatást. A számok beszélnek: a 3-as, 4-es, 5-ös átlaggal és gyenge motivációval érkező tanulókból szakembert is nehéz faragni, érettségizőt szintén.

Olyan városban élünk, ahol a textilipar és a faipar húzóágazatok, mégis a gyerekek és a szülők inkább az elméleti oktatást választják Az ágazatban ugyan alacsonyak a bérek, de van kitörési lehetőség a vállalkozások szintjén. Ma már egyetemi diplomával is nehéz elhelyezkedni, megfelelő munkahelyet találni.

A fiatal tanítók, tanárok sokan elhagyják a tanügyet az alacsony bérezés miatt. A jó szakembert megbecsülik mindenütt.

Szaktudás és nyelvismeret nélkül nyugatabbra a fiataloknak a rabszolgamunka marad, a zöldségszedés.

Úgy gondolom, hogy a szakoktatásnak nagy lehet a jövője, a feltételei is adottak. A Bányai most bekerülhet egy európai uniós programba, remélhetőleg teljesen felújítják – a külcsín talán vonzóvá teszi a szakoktatást is. Mesterek, szakoktatók képzésére lenne szükség, a kialakulóban levő duális képzés, az iskola és a cégek, vállalatok együttműködése reményt keltő irány ahhoz a mentalitáshoz viszonyítva, hogy legyen egy diploma, aztán majd lesz valahogy.

Visszatérve a megyei tanácsosi tevékenységére, illetve annak a végére: leszállt a vonatról vagy leszállították?

A Magyar Polgári Párt az utóbbi években irányt váltott, a párt vezetői az RMDSZ-szel való szövetkezést választották. Azzal indultunk, még 2004-ben a Polgári Szövetségben, hogy van élet az RMDSZ-en kívül is és jelszavunk a választás szabadsága volt.

Azért jöttem ebbe a pártba, mert úgy gondoltam, hogy az RMDSZ-t rá tudja kényszeríteni a változásra, belső magyar rendszerváltást lehet elérni.

Úgy gondoltuk sokan, hogy az RMDSZ nem fog magától megváltozni, mert erős pártstruktúra, jóllehet szövetségnek nevezi magát. Ugyanakkor egy bebetonozott klientúra-rendszer, ami eléggé merev és behatárolja mindenkinek a mozgásterét. Ezt a bukaresti kis lépések, alkudozások, alkalmazkodás a balkáni mentalitáshoz, miniszteri bársonyszékek jellemezték.

A rendszerváltástól kezdve célom a székelyföldi autonómia volt, ezt végig ellenzékben és kisebbségben követtem. Már 1990-ben tagja voltam egy székelyföldi politikai csoportnak az RMDSZ-en belül, akik az autonómiát akkor is felvállalták, de sajnos elbukott a bukaresti politizáláson.

Huszonöt év után sincs változás, a Szövetség igazából nem akarja a székelyföldi autonómiát. Azért nem, mert vezetői nem látják ennek a realitását, úgy vélik, hogy csak akkor lehet bármit elérni Bukarestben, ha erről lemondunk. Csak úgy lehet üzletet kötni a bukaresti politikusokkal, ha ezt az ügyet mi egy kicsit hátrébb tesszük. Ezt a felfogást helyi szinten is sokan támogatják, mert csak így lehet pénzeket lehozni, az „ahogy lehet" elve alapján.

Ezek szerint azért nem folytatja, mert az ön pártja „egyesült" ezzel az RMDSZ-szel.

Amint kiderült a pálfordulás szándéka, már az elején megjegyeztem a párt elnökének, hogy az RMDSZ ölelése halálos lehet. Rámegy a párt. Ha közel megyünk hozzá, a nagy hal lenyeli a kisebbet.

Belülről nem lehet megváltoztatni az RMDSZ-t, akik megpróbálták, azokat kiebrudalták onnan, Tőkéssel az élen. A paktum hívei határon innen és túl- az egység kényszerére hivatkoznak. Ezt nem lehet mindig újra és újra eljátszani.

Felnőtt közben egy új generáció, sokan kiábrándultak és elfordultak, de a választási lehetőségre, az alternatívára igény van. Szerintem, mindig lesz egy másik politikai erő, mert szükséges. Az RMDSZ-es szavazók elfogytak. Meghaltak, kivándoroltak, elfordultak, a lényeg az, hogy ha 900 ezres szavazólétszámról lejöttünk 400 ezerre vagy 350 ezerre, itt egy nagyon súlyos folyamat zajlott le az elmúlt évtizedekben. Billeg az 5%-os bejutási küszöb is.

Arra gondol: pontosan az MPP szavazóbázisa kellett az RMDSZ-nek, hogy bejusson a parlamentbe?

Köztudott, hogy aki a romániai magyar politikában meg tudott fogni egy parlamenti helyet, az nagy valószínűséggel onnan ment nyugdíjba. Bár most veszélyesebb idők járnak a bukaresti politikusokra, a magyarokra is. Létezik egy tehetetlenségi folyamat, amit annak is tulajdonítok, hogy gyenge a belső demokrácia, istenigazából már politikai viták sincsenek, a demokrácia teher, nincs szüksége az RMDSZ-nek erre, hiszen a pénzcsapokat ő kezeli.

A politikai kultúra is nagyon alacsony szinten van, a varázsszó „az egységben az erő", a „veszélyben az az öt százalék". Mit tehet a szerencsétlen választópolgár? Ráüti a tulipánra a pecsétet a „legalább magyar és ismerem" jelszóval.

Az elmúlt négy év végvári harcokkal telt el a magyar képviselők számára azért, hogy meg tudják őrizni a korábban kivívott kisebbségi jogokat. Közben meg épülnek le jogaink, a fogyás folytatódik, iskolákat zárnak be, a Székelyföldön és a szórványban is, s ezek a folyamatok jelenleg is zajlanak.

Olyan zászlótörvényt fogadtak el honatyáink támogatása mellett, hogy a székely zászlót el lehet távolítani a közterekről. Egyértelmű, hogy csak az önállóság, az autonómia tudná megoldani a dolgokat. Ha nem Bukarestből irányítanának mindent, akkor meglenne a gazdasági kitörés lehetősége, ami maga után vonná az oktatás fejlődését. Csak ez lehet a megmaradás útja közép és hosszú távon.

Az RMDSZ-nek nem az MPP szavazóbázisára volt szüksége, hanem a saját ellenzékét szalámizza le azzal, hogy az MPP vezetőinek bejutó parlamenti helyeket adott.

Az ügy pikantériája az, hogy az MPP elnökét a „legpolgáribb" udvarhelyi körzetbe „ejtőernyőzték" az RMDSZ listáján. Ez az ő demokráciájuk.

De már a helyhatósági választásokon kiderült, hogy kockázatos az RMDSZ ágyába bebújni, mert a szavazók elpártolnak, illetve nem mennek el választásokra.

Ezért bukott meg az MPP Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen is. A paktummal a szavazótáborunkat csak elveszítjük, nem fogják követni a vezetőket, vagy a másik ellenzéki pártra, az EMNP-re szavaznak, vagy távol maradnak. A hitelesség mélypontra jutott, legalábbis én így látom.

Akkor végül is leszállították a vonatról.

Igen. Nem bejutó helyet kaptam a megyei listán, aztán még onnan is kizártak, addig rakosgatták a papírjaimat, hogy elvesztek az eredeti példányok.

Mit gondol arról, hogy a Szász Jenő neve által fémjelzett MPP, illetve a Tőkés László által vitt EMNP igazából nem tudta soha országos szinten „megszorítani" az RMDSZ-t? Az MPP meg nem is indult a parlamenti választásokon.

A magyarázat egyszerű: mindkét párt csalódást okozott, nem tudta felmutatni a valós alternatívát és erőt. Nem tudták meggyőzni a magyar szavazópolgárokat, hogy érdemes rájuk szavazni. A szórványban érthető, kevesen vagyunk, nagy a szorítás. 2008-ban volt egy történelmi pillanat, amikor meg lehetett volna szorítani az RMDSZ-t, de akkor nem indult el az MPP. Ma már azt a kérdést is felteszem, hogy akkor mi értelme volt az egésznek?

Pedig indulhatott volna...

Ha akkor elindul, akkor lehetséges, hogy egészen más politika alakult volna ki, de így minden ment tovább a régiben. Amikor az emberek azt látják, hogy ez a két párt nyögölődik, kínlódik és gyakorlatilag nincs változás, akkor miért szavazzanak rá?

Erre több magyarázat van, például az, hogy a pártpolitika pénzosztásról is szól. Az RMDSZ a pénzeket szépen becsatornázta, mindenféle állami pénzt, ami létezett, emellett a sajtója is nagyon erős. Polgármesterei, helyhatósága is nagyon beépült, hiszen egy polgármester tudja a legjobban mozgósítani az embereket szavazás idején – nagyon jól ki van ez találva, és ezen nagyon nehéz változtatni.

Ráadásul a magyarországi testvérpárt, a Fidesz is arra ösztökéli a magyar szervezeteket, hogy valamiféle egység lenne az ideális, mert a fennmaradás, a továbbélés csak így oldható meg. Ezzel egyetértek, de úgy vélem, hogy a jelenlegi formájában az RMDSZ alkalmatlan erre a feladatra, bár történt egy lassú, óvatos generációváltás, a pártos lényege nem változott.

Egy olyan Szövetség kellene, amelyben az összes pártok és jelöltek demokratikusan, egyenlő esélyekkel induljanak. Van néhány kiváló polgármesterük, ilyen a sepsiszentgyörgyi és a csíkszeredai, de nem ők vezetik a mamutszervezetet. Bár a kongresszuson az újratervezés volt a jelszó, mégsem történt meg. Amíg nem éri egy nagy trauma az RMDSZ-t, addig nem lesz változás. Ilyen trauma lehet az, hogy nem éri el az 5%-os küszöböt.

Egyetért-e azzal, hogy a közélet, illetve a politika és a közpénzosztás közé egyenlőségi jelet tehetünk? Vagy sarkítok: többet jelent a politika a pénzosztásnál?

Mindig pénzről is szól egy kicsit a történet, illetve arról, hogy ki osztja el és kinek. A megyei tanácsban sikerült csak a jelenlétünkkel úgy befolyásolni a többséget, hogy bizonyos dolgok jó irányba menjenek. Interpellációk és hozzászólások számában előkelő helyezésem van. Ellenzékben ez volt az, amit fel tudok mutatni, a kritika mellett támogattam a jó kezdeményezéseket.

Udvarhelyszéknek a különleges, szétszórt, kistelepüléses szerkezetéből adódóan szükség volt a Kisvillany-, Kisvíz-programokra, a kis falvak infrastrukturális fejlesztésére. A babérokat persze a vezetők aratták le, ők vágták a szalagot. De ezen soha nem bánkódtam. Képviselőként nem könnyű követni a pénz elköltésének folyamatát – többnyire csak addig látható a pénz útja, amíg megszavazzák a tervezetet.

Tehát egy közbeszerzési tárgyalásra már nincs rálátása?

A második ciklusban, 2012 után békésebb, együttműködőbb időszak következett, átláthatóbb lett a közbeszerzési folyamat.

A szerződések megkötése, a beruházások végrehajtása, átvétele az adminisztráció feladata, erre még most sincs rálátása egy ellenzéki képviselőnek. De sem idő, sem energia nincs erre, nekem a munkahelyem az iskolában volt.

Akkor mégiscsak több a politizálás, mint a pénzosztás? Ezt nem önre értem, hanem általában.

Azért több. Sok lelkes ember van, aki nem sajnálja sem az időt, sem a pénzt és részt vesz a közéletben. Jómagam az udvarhelyszéki Székely Tanácsot is vezetem.

A pénz mindig fontos, ha van közpénz – akár a kormánytól, akár pályázatokból – és azt jól költik el, akkor mindenkinek jó egy településen vagy a megyében. Én mindig arra gondoltam, hogy aki a közéletben dolgozik, kötelessége, hogy a közössége hangját megjelenítse és az, hogy a folyamatokra mutasson rá.

Nyilván a többség döntötte el, hogy mire használjuk fel a pénzt, de mégis kudarcként éltem meg, hogy a fogászati busz projektem nem valósult meg.

Ez a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mintáját használta volna fel, a Caritas-szal közösen működtetve, akárcsak a sikeres házi beteggondozói program esetében. Népegészségügyi feladatként az iskoláskorú gyerekeket célozta volna meg.

Miért bukott meg akkor mégis?

Mert nem akarták. Mindenki azt mondta, hogy milyen jó, meg kellene csinálni, de nem volt hozzá politikai akarat. Nem kértem volna, hogy a nevem szerepeljen benne, hiszen az eredmény a fontos. Nem hajhásztam a népszerűséget, ami nem volt nehéz, mert a megyei tanács saját stúdiója a Hargita Tv, amelynek műsorai bekerülnek a Csíki majd az Erdélyi Magyar Televízió műsorába, egyetlen beszélgetésre sem hívott meg, sem engem, sem a kollégáimat. Néha a gyűlések után alkalmam adódott néhány mondatot elmondani, egy-két perces időkeretben.

Egy másik elmaradt projekt, amely Csillag Péter kollégám kezdeményezésére született, a dărmănești-i tábor esete az Úz-völgye bejáratánál. Ez egy egykor magyar katonai kaszárnyaként működött épületegyüttes volt és sokáig pionírtábor volt benne a múlt rendszerben. A terv arról szólt, hogy a két megye, Bákó és Hargita közösen mentse meg valahogy, legyen ott egy román-magyar tábor. Nem sikerült.

Ilyen a Csíki Magánjavak esete is – amikor kiderült, hogy nem fog sikerülni, nem lesz belőle siker, inkább lemondtak róla. S ha lemondanak róla, több ezer hektár erdőről, akkor az elvész. Pedig húsz év kormányon nem kis idő. Ebből a távlatból egyik projekt sem az én kudarcom, hanem az RMDSZ bukása, amit takargatnak és a székely emberek vesztesége.

Hadd fejezzem be egy pozitív történettel. Másfél évig lehettem a Közrendi Hatóság vezetője, amely egy bizottság, amelyben tanácsosok, rendőri és a közbiztonság területén illetékes megyei vezetők valamint civilek vettek részt. Eredményként tudom elkönyvelni, hogy a rendőrség elfogadta a polgárőrségi testületeket vidéken.

Meg lehetett fékezni a bűnözés egy részét. Nagy szükség lenne rá, akárcsak a tűzoltóságra. Nem utolsó sorban pedig sikerült folyamatosan napirenden tartani az udvarhelyi közbiztonság témáját, ami hozzájárult a helyzet javulásához.