Hajnali csípős decemberi szél, egy hótakarító autó előttem, két ember himbálódzik az oldalán, kapaszkodva az útviszonyok kilengéseihez, másik kettő a raktéren egyensúlyozik a lapátnak dőlve.

Az emberi beletörődés különös érzését keltette bennem ez a hargitai téli kép, és még akkor elhatároztam, hogy a következő havazásnál rajta leszek egy hasonló autón, és megnézem közelebbről a hóhányó életet.

Esőből hóvihar

Két hétbe és nem kis szervezkedésbe került, hogy esti lefekvés után direkt híváson keresztül kapjak időjárás jelentést: „Havazik! Ha tud, most azonnal jöjjön!"

Kinéztem az ablakon, én csak havas esőt láttam. De azért kibújtam a pizsamámból és indultam.

Mire a város végére értem, már csak 30-as sebességgel tudtam haladni, mert nem lehetett látni a hóviharban. Ilyen ütemben értem ki Farkaslakára a Kanal Contsruct cég udvarába, ahol Attila, Szilárd és Norbi teljes készültséggel vártak rám. Indultunk Székelypálfalva felé.

Ha sárga a kód, indulni kell!

A hóekés autókabinba csak úgy lehet felülni, mint a lóra: vagy felpattansz vagy lepuffansz. Én átpattantam egy másik világba.

Emberi beletörődés és belesavanyodás helyett olyan aktív, élettel teli beavatást kaptam hóekézésből, hogy csak kapkodtam a fejem: „Üljön át, hajoljon ki, álljon fel, nézze most, most...".

Attila és Szilárd olyan lelkesen mutatták meg, hogy épp mi történik, hol mit láthatok, hova állhatok, nézhetek, mint amikor egy apának hazatérte után mesélik a gyerekei, hogy mit csináltak egész nap az angyal hozta új játékautóval.

Eredetileg nem volt tervemben a hótakarítók díszdicsőítése, de bevallom, éjszaka három órakor ritkán éreztem magam úgy munka okán, mint, aki kicsattan az élettől. Egy százalék esélyt sem adtam arra, hogy ezt a munkát valaki élvezni is tudja.

Éberebbek az ébresztőnél

Már két órája havat takarítottunk, mikor szólni kezdett Attila ébresztője. Azt mondja, télen minden három órában szól, akkor is, ha szolgálatban van, akkor is, ha nincs, de még akkor is, ha nem várható havazás. Így könnyedén átállt a most kilenc hónapos gyereke éjszakai bioritmusára. Meglepőnek találtam ezt a stréber éberséget.

Akkor derült ki, hogy ők nemcsak a hótakarító cég alkalmazottai, hanem tulajdonosai is. Attila és Szilárd ugyanis testvérek, és édesapjukkal együtt vezetik a céget.

Ebből a szemszögből már másként láttam Norbit, aki hátul lapátolt a fedetlen platón, tudtam, ő soha nem kerül leváltásra, legalábbis ebben a műszakban biztos nem. Megállítattam a megállíthatatlanul előre törő autót és hátra kérezkedtem Norbihoz.

Pechemre beszédproblémás, így nem jutottunk platóni mélységekbe a platón, de attól megmutatta, hogy ha nagyon kegyetlen a szél ott fent, akkor a sarokba guggol, és ott húzódik meg.

Minden kérdésemre vállat vont, és intett valamit. Nála már felfedezni véltem a beletörődés jeleit, de nem volt sem megtört, sem savanyú, mint a téli uborka.

Tudta, hogy hideg lesz, tudta, hogy mi vár rá és pont. Még női lelkem sem talált sajnálati felületet rajta, mivel én magam sem vártam, hogy visszaüljek a kabinba. Életszagú volt ott fönt.

A lapátolás viszont nem könnyű egy mozgó autón, két méter magasan, nekem elég kihívás volt csak állni. Úgyhogy Norbi egyensúlyozásban már tízes.

Hálátlan munka

Visszaülve a kabinba Szilárd bevallja, hogy ők nem erre számítottak egy sajtóstól. Évek óta csinálják ezt, de még soha senkit nem érdekelt az érem másik oldala, soha nem volt senki kíváncsi rájuk, a szempontjaikra vagy arra, hogy miről szól ez a munka.

Ők azt hitték, hogy csak egyetlen szerepkör létezik hótakarításhoz való viszonyulásban: a számonkérő. Aki lehet „kikérem magamnak" sofőr, újságíró vagy megyei tanácsos. Kiknek egyik jellemzőjük, hogy nagyon gyorsan tudnak fotózni és felháborodni.

A másik, hogy mindhárman olyan világban élnek, ahol phuúú szájfújással meseszerűen el kell tűnnie a hónak az utakról.

Pedig az ő szerződésükben az áll: „a havazás elállta után 8 órán belül kötelesek felszabadítani az egyik sávot, 24 órán belül a teljes útszakaszt". De ezen is csak nevettek, mert azt mondják, hogyha nem dolgoznak a havazással párhuzamosan, akkor saját bajukat gyűjtik meg.

Hajnali 4:30-ra sikerült felszabadítani a rájuk bízott 3 útszakaszt, vagyis a 15-ös, 16-os és 17-es lotokat, ami az út karbantartása szerint van felosztva és kiadva felelősöknek a megyei tanács által. Az ők lotjaik 12 települést és összekötő útjaikat érintik.

Fél ötkor jött a következő váltás. Attila-Szilárd-Norbi 3 órát pihentek, majd újra csatlakoztak a másik csapathoz egészen délután négy óráig, mivel aznap napközben is hullott hó. Aztán öt napig egyeztettük az időpontokat, hogy újra együtt legyen a két testvér és úgy találkozhassak velük.

A havazás mindig beleszólt a tervünkbe. Szóval egy hétig sikerült készenléti állapotban tartaniuk engem is, és bevallom, nagyon dühítő volt.

Voyage, voyage kizárva

Se Attila, se Szilárd nem hagyhatja el november 15-től április 15-ig a megyét. Fél évig készenléti állapot van. Két csapatuk van a bevállalt útszakaszokra, ezért ők is mindig terepen vannak. Gyerekkoruktól kezdődően belenőttek az aktív mindennapokba, ezért számukra a hótakarításnak az irodamunka a nehezebb része.

Elcsíptem egy számonkérést a megyei tanács részéről, amint reggel hívták őket, és Attila kellő részletességgel számolt be még a só és a homok keverési arányairól is.

Mindezt azontúl, hogy már leküldte a részletesen kitöltött jelentő lapot, amit amúgy a tél minden egyes napján reggel le kell küldeni, és havazáskor minden egyes község polgármesterével alá is kell íratni.

Végül abban egyetértettek mindketten, hogyha nem kihívásként fognák fel, keserves lenne ez a munka. Mivel viszonylag friss házasok, ezért a feleségeknek még van raktáron megértésből.

De sejtik, hogy hosszú távon, egy családban az a folyamatos lehetőség, hogy nem lesz ünnep se, nincs utazás se, nincs téli sport vagy hobbi, nem járható út, még hóeke után sem!