A Ficánka napköziben ezen a helyzeten próbáltak segíteni. Könyvet ajándékoztak azoknak, akiknek szükségük van a mese gyógyító hatására.

Február 14-éről kevesen tudják, hogy nem csak a szerelmesek, illetve eredetileg az egymás iránti szeretet, hanem a könyvajándékozás napja is ez.

És miből ajándékozunk könyvet? Szeretetből. A szeretet meg egy kosárból származik, amit az Erasmus program segítségével pakoltak meg olvasnivalóval.

Előbb a Micimackó csoport gyerekeinek jutott a nagy kosárból, akik aztán útra kerekedtek, és vittek a klasszikus Grimm, valamint Arany László népmesegyűjtését tartalmazó könyvecskékből a Mókus csoport óvodásainak, majd a kórházban a beteg gyerekeknek is.

Antal Csilla igazgató nénivel lépünk be a Micimackóba, ahol az influenzajárvány miatt most csak 10 gyerek örvendezik a vendégeknek.

Rögtön leülnek a fehér plédből készült „jégtáblára", miután elhangzik a csendre intő titokzatos jelszó: rózsaszín. Ezt otthon is ki kell próbálnom, ha túl nagy a zaj.

– Szeretitek a mesét? – teszi fel a varázskérdést Csilla óvónéni.

– Igen!

– Vannak otthon könyveitek?

– Vannak... Annyi van, rengeteg. Nekem nagyon sok könyvem van.

– Szoktak a szüleitek mesét olvasni nektek?

– Igeeen!

A párbeszéd után megállapodnak, hogy a könyvajándékozás napján kapnak meséskönyveket az ovitól, majd a maguk rendjén visznek is más gyerekeknek.

Például a Budvár negyed óvodásaiból álló, szintén a Ficánka napközihez tartozó Mókus csoportnak, majd a beteg gyerekeknek is.

Busszal megyünk? De jó! Az olyan, mint a kocsi, csak sokkal nagyobb – lelkesednek a fiúk, miközben a lányok az öltözőben sáljukkal bíbelődnek. Nem mindegy, hogy van megkötve, divatosnak kell lennie, s a nadrágot a csizma szárára kell húzni, nem pedig fordítva.

Csilla óvónéni öltözködés közben elmeséli, hogy a Mókus csoport nemrég költözött a volt UCECOM épületébe, az emeleten alakítottak ki számukra termet, a régi Budvár negyedi helyett, ami „borzasztó volt", kicsi és zsúfolt. A jobb körülmények ellenére azonban kevesebben járnak ide, mint a régi épületbe.

Sok rendes szülő van a Budvár negyedben is, akik fontosnak tartják, hogy a gyerekük járjon óvodába, és viszik is rendszeresen. Negyven-ötven gyerek van beiratkozva, de közülük is most sokan betegek – mondja az igazgatónő.

A mókusok a betegség mellett olyan problémákkal küszködnek, mint a pontos időre megjelenés, össze-vissza hozzák a szülők a gyerekeket, illetve gyakran azért nem jutnak el az óvodába, mert nincs ruhájuk, amit felvegyenek.

A Ficánka napközibe sem könnyű eljutni, rideg épületrengeteg között visz az ösvény a barátságos tenger alatti barlangba, a mókusokhoz azonban még furcsábban lehet megérkezni. Lezárt épületszárnyak, vasrácsok és lakatok között sétálunk a felüdülést jelentő emeleti csoportszobába. A mókusok örülnek, és eléneklik az ifjú vendégseregnek névadójuk, Micimackó dalát.

– Szeretitek a mesét gyerekek?

– Igeeen!

– Van otthon mesekönyvetek?

– Niiincs. Nekünk sincs. Nekünk nincs.

– Akkor hoztunk nektek egy-egy meséskönyvet.

– A szüleitek tudnak olvasni?

– Neeem.

– Majd a nagyobb, iskolás testvérek elolvassák nektek a meséket.

Hangzik el a párbeszéd. A gyerekek boldogan veszik át a könyveket, van, aki izgatottan lapozza, egy kislány úgy öleli, mintha kedvenc plüssállata lenne.

Ezután a kórházba tartunk, de sajnos nem tudjuk teljesíteni az eredeti tervet, ami az lett volna, hogy a gyerekosztály játszószobájában mesélnek az óvónénik a kis betegeknek.

Az influenzajárvány megint a mumus, csak a bejáratig mehetnek a gyerekek, az igazgatónéni elmerészkedhet egészen az üveghegyig, azaz az információs ablakig, ahol átadja a könyveket. Annyit, ahány gyerek épp a kórházban van.

Azután egy jótékony gyógyteára térnek be a közeli teázóba, hogy megünnepeljék a jótettüket, és elriasszák a bacikat. Azok ugyanis ki nem állhatják a relaxációs zenét és a finom erdei gyümölcsteát.