Ambrus Gyöngyi Székelyudvarhelyen született, az utóbbi időben Bécsben élt, tervei szerint az osztrák fővárost ázsiai hangulatra cseréli, aztán diófát ültet Oroszhegyen. Azt mondja, hogy lélekben sosem ment el itthonról, de mielőtt visszatér, változásra, kihívásra van szüksége. A világ legkisebb szigetcsoportját vette célba.

Mióta élsz Bécsben és miért költöztél oda?

2008 nyarán költöztem ki Ausztriába. Nem volt ez konkrét döntés, hogy ide költözöm. Kijöttem a nővéremhez látogatóba és elbúcsúzni tőle, mert Spanyolországba szerettem volna költözni, napsütésre és tengerpartra vágytam Kolozsvár után. Nem hittem, hogy egy héten belül munkát találhatok, ezért belementem abba a fogadásba, hogy ha munkát találok, akkor maradok egy ideig Ausztriában.

Gondolhatod, ki nyert, ha még mindig itt vagyok. Nyilván könnyebb volt itt nekem, mert nem voltam egyedül, a nővérem segítségére számíthattam. Az évek meg csak teltek és szerencsém volt, mert gyorsan találtam lakást, és a nyelvet is viszonylag hamar megtanultam, nem tudtam csendben ülni, mert zavart, hogy nem tudok beszélni.

Mivel foglalkozol?

Nemrég váltottam, s így jelenleg egy gyerekre és egy Parkinson-kóros bácsira vigyázok. Ezen a kérdésen sokat gondolkoztam, mert így hét év távlatában talán jobban hangzana valami nagyon frankó munkakörrel büszkélkednem.

Volt az is.

De igazából az ausztriai ittlétem mindig is egy állomásnak tekintettem, és soha nem is akartam beállni a számomra fojtogató mókuskerékbe, hogy valami olyat csináljak, amit nem szeretek.

Mégis elértem, hogy azok az értékek, amit a külvilágnak mutatni tudnék, az egész jól néz ki. Viszont nekem ez nem elég. Hiába van szép lakásom, ha a barátaim, nem ugranak fel egy vacsorára, és hiába van autóm, ha nem tudok odamenni, ahová vágyom. Szóval, ezek nekem csak eszközök, de nem értékek.

Milyenek az osztrákok, a sógorok, ahogy a magyarországiak mondják?

Hát sógori viszonynak semmiképp nem nevezném, ezt csak magyaroktól hallottam így mondani, osztráktól soha.

Az osztrákok pontosak, dolgosak, szervezettek, kiegyensúlyozottak, kimértek, távolságtartóak. Nekem emberileg túl hidegek és önzők. Elfogadják a külföldieket, akik alkalmazkodni tudnak és dolgozni akarnak.

Sok muszlim, török és szerb van itt, akik idejönnek 3-4 gyerekkel, eszük ágában sincs dolgozni, csak a szociális támogatásokat élvezni. Erre az osztrákok is rájöttek és az utóbbi években érezhető a külföldiekkel szembeni elutasítás, már-már utálat. Mondjuk, én személyesen ezzel sosem találkoztam.

Nincsenek rossz tapasztalataim velük, csak egyszerűen nem egyforma a temperamentumunk.

Sok magyar, udvarhelyi él Bécsben. Tartod velük a kapcsolatot?

Őszintén szólva, a magyarok társaságát inkább kerülöm. Az elején azért volt, mert gátolta volna a nyelvtanulást, ha nap mint nap magyarokkal beszélek. Utána meg hiába mentem különböző magyar bulikra, valahogy nem éreztem jól magam. Szombat este, egy átdolgozott hét után nem volt kedvem a munkáról beszelni, és hát az ilyen bulikon sokan munkát, kapcsolatokat és segítséget kerestek számomra elfogathatatlan rámenőséggel.

Aztán miután megismerkedtem erdélyiekkel, többek közt udvarhelyiekkel is, az már teljesen más volt. A beszélgetések ízesek voltak, a töltelékes káposzta finom és testvérként öleltük át egymást.

Természetesen tartom velük a kapcsolatot. Nemrég alakult is egy erdélyi magyarok csoport, ahova mindig szívmelengető elmenni.

Hol szoktál kikapcsolódni? Vannak kedvenc helyeid, amit másnak is ajánlanál?

Általában, ha kikapcsolódásra vagyom, akkor Budapestre megyek, mert ott az éjszakai élet egyértelműen jobb, mint itt. Az elején sokat jártam az első kerületbe salsázni és a Prater Dome-ba, de már rég voltam.

Buli szempontjából nincs nagy választék itt, de ha valaki a művészetben akar kikapcsolódni, az jó helyen jár Bécsben. Gyönyörű tárlatok és kiállítások vannak, ez is ki tud néha kapcsolni.

A Hawelka kávézót ajánlom mindenkinek, aki erre jár, és az Oberlaa cukrászdát is, ahová egy finom Himber-Royal vagy Schokomuss sütire érdemes betérni.

Milyen a kinti élet, ha mondjuk, az itthonival kellene összehasonlítanod?

Hát semmiképp sem jobb, mint otthon. Ugyanúgy kell számlákat fizetni és keményen dolgozni, ez itt sincs másképp.

Igazából nehéz Bécset Udvarhellyel összehasonlítani, de ha mondjuk a közlekedést veszem, itt sokkal nyugodtabban lehet vezetni. Az autósok, gyalogosok és biciklisek is betartják a szabályokat, és figyelnek egymásra. Meg is lepődöm mindig, mikor otthon vagyok, hogy a gyalogosok nem tudnak mit kezdeni, ha megállok és átengedem őket.

Továbbra is Bécsben képzeled el a jövőt, vagy valahol máshol? Esetleg itthon?

Semmiképp nem képzelem itt el a jövőm, nem szeretem itt. Mindig azt mondom, hogy ha ennyi év után sem enyhítette a fizetésem a honvágyamat, akkor haza kell mennem. Igazából lélekben sosem jöttem el otthonról.

Egyelőre, ami biztos, hogy szeptembertől elhagyom Ausztriát. Egy nagyobb utazást állítottam össze magamnak, mert szükségem van a fellélegzésre, és hogy a harmónia újra visszaálljon bennem. Indiába utazom először, majd Kambodzsa, Vietnám következik és végül a nagy célom, Indonézia. Onnan meg egyenesen vissza a gyökereimhez, Oroszhegyre.

Miért pont a keleti világban keresed a harmóniád?

Mindig is vágytam Ázsiába, most érkeztem el életem azon szakaszába, hogy változásra és kihívásokra van szükségem testileg és lelkileg egyaránt. És ezt most meg is valósíthatom. Úgy érzem, Ázsia az a kontinens, ahol a lelki el caminómat megjárhatom. Le akarom pakolni a múltam hátizsákját és nem akarok folyamatosan a jövőtől félni, csak a jelent átélni és élvezni.

Nem idealizálom, hogy földi paradicsom lenne például India, de látni akarom, hogy a számlákon és a pénzen túl is létezik egy világ. Az európai kapitalizmusból, pénzhajtásból elegem lett, mindig is valami többre vágytam és ezt most meg is keresem. A hétköznapi kötelességeim elvégzése nem ad már sikerélményt, hogy a közjót szolgálom, a számláimat időben befizetem, betartom a szabályokat jó adófizető állampolgárként. Ez lelkileg nem visz engem előre, és nem is boldogít, így eldöntöttem, hogy elkezdem valóra váltani az álmaimat.

Csak utazol Indonéziáig, vagy dolgozol is közben?

Felvettem a magyar kulturális intézet elnökével a kapcsolatot Új-Delhiben, aki rögtön az első e-mailem után segítőkezet nyújtott. Így találtam munkát egy iskolánál, ahol ottlétem alatt dolgozni fogok. Közben meg egy ayurveda mestert is kerestem, aki ugyancsak kitárta felém segítő karjait, így megtudom azt is, hogy van-e tehetségem és érzékem az ayurveda tanait elsajátítani.

Ezután utazom: Kambodzsa, Vietnám, Indonézia. A végcél a Gili-szigetek, Bali és Lombok között a világ legkisebb szigetcsoportja, ahol meleg van, a tenger égszínkék, a homok hófehér, nincs motoros közlekedés és gyönyörű a naplemente.

Bízom benne, ha már úton leszek, a lehetőségek sem kerülnek el, és sikerül feltöltődnöm, közelebb kerülnöm magamhoz és megtalálnom a nyugalmam. Elhatárolódtam mindig is a középszerűségtől, és a fölösleges megalkuvásoktól.

Az életbe vetett ösztönös pozitív hitemet, eddig nem sikerült semmi rossznak kiölnie belőlem, úgyhogy nagy a gyanúm, hogy létezik a számomra tökéletes boldogság, családdal, otthonnal, őszinte emberi kapcsolatokkal. De ezt megtalálni kompromisszumokkal, úgy vélem, nem lehet. Nem adom fel, nem tudom feladni.

Mihez kezdesz, ha hazajössz Oroszhegyre?

Kinézem, hogy hova ültetem el a nagy diófát, férjhez megyek, anya leszek, és újra pörgetem a képzeletbeli földgömbömet.