Péter Izabella, a tizenhét esztendős, ivói szépségkirálynő 840 lányt utasított maga mögé az Erdély Arcán. Ezen ő is igencsak meglepődött. A Tamási Áron Gimnázium filológia szakos diákja, bár nagy lehetőségek előtt áll, csak az érettségire és a továbbtanulásra fog koncentrálni, hiszen gyógypedagógusként szeretne a jövőben dolgozni.

Ezelőtt is tevékenykedtél már a szépségiparban? Hogyan döntötted el, hogy jelentkezel a versenyre?

Ezelőtt nem. Azért gondoltam rá, hogy jelentkezem, mert szeretek új dolgokat kipróbálni és kíváncsi voltam rá, hogy meddig jutok majd el egy szépségversenyen. Ugyan én neveztem be a versenyre, de anyukám nagyon sokat biztatott, többször is mondta, hogy próbáljam meg, egészen addig, amíg rávettem magam.

Hogyan jutottatok el a döntőig és ezalatt a néhány hónap alatt mi volt a legmeghatározóbb élményed?

A jelentkezés után kezdődtek a szavazások, sms-eket lehetett küldeni, volt egy online zsűri is, aki szintén kiválogatta a maga legszebbjeit mindig, és szakaszról szakaszra folyamatosan jutottunk tovább. Ezalatt itthon voltam és követtem, hogy állok a versenyben, mert érdekelt, illetve mert tovább szerettem volna jutni mindig.

Az ötven fős elődöntőbe való bekerülésnél az sms-szavazatok alapján a tizenegyedik voltam, és valaki előre juttatott egészen a hatodik helyig. Elég elöl voltam, és tovább is jutottam volna anélkül is, mégis nagyon jól esett. A mai napig nem tudom, hogy ki volt, de ez nagyon megmaradt.

Mesélj egy picit a döntő előtti időszakról, mert ti Kézdivásárhelyen voltatok már jóval a finálé előtt. Ez mivel telt és mennyire volt fárasztó?

Már az elődöntő napján beköltöztem a kézdivásárhelyi felkészítő táborba, mert távol lakom, ezért már nem akartam hazamenni. A tábor nagyon zsúfolt volt. Általában reggel hétkor keltünk, amit egy órás edzések, majd reggeli követett. Ezután volt mozgástechnika óra, ami alatt például magas sarkú cipőben tanultuk a kifutón járást vagy a pózolást és koreográfiát gyakoroltunk be. Volt rá példa, hogy ez nyolc órát tartott. Nem volt könnyű. Volt beszédtechnika óránk egy magyar-francia szakos tanárnővel. Három napon át voltak fotózások is, négy vagy öt fotóssal, ezeken volt saját sminkesünk, fodrászunk. Általában este 11 óra volt, amire végeztünk mindennel. Fárasztó volt nagyon. A döntő előtti napon néhány kozmetikai igazítást leszámítva, az egész napot átpróbáltuk és éjjeli egykor tudtunk lefeküdni, reggel hétkor már keltünk újra.

Milyen volt a többi döntős lány?

Nagyon barátságosak voltak, sok új embert megismertem, sok érdekes személyiséget. Volt egy lány, a marosvásárhelyi György Renáta Tünde, aki végül a második udvarhölgy lett. Ő előzette több szépségversenyt is nyert és az összes lány titkon őt tartotta esélyesnek.

Mesélj a döntőről picit! Mi járt a fejedben akkor?

A döntő alatt meg sem fordult a fejemben, hogy egyáltalán az első háromban leszek. Azt már felfogtam a végén, hogy itt vagyok az Erdély Arca fináléjában, és szerettem volna legalább egy különdíjat hazavinni. Amikor elmondták a két udvarhölgy nevét, akkor gondoltam, hogy na, én biztosan lecsúsztam a nyereményekről és erre kimondták a nevem. Csodálatos volt!

Pedig voltak gondjaim bőven, például a mozgástechnikával. Both Krisztinának, a 2008-as Erdély Arcának az első napokon plusz órákat kellett nekem tartania, mert keresztbe léptem, billent ki a lábam. Végeztünk az órával, a többi lány elindult tusolni, vacsorázni, én meg maradtam gyakorolni.

Mit szóltak a szüleid ehhez az egész történethez?

Ők sem gondolták volna, hogy megnyerem, de az utolsó percig támogattak. Anyukám utólag merte elmondani, hogy picit féltett is ettől az egésztől. A szüleim elkísértek a kézdivásárhelyi döntőre.

Most, hogy hazaértél és megnyugodtál picit, milyen érzések kavarognak benned? Mi változott?

Most már kezdtem felfogni, hogy tényleg megcsináltam. Sok ember gratulál, megismernek az úton, köszönnek. Többen nyitnak felém barátságosan, olyanok is, akiket annyira nem ismertem. Az iskolában számítottam beszólásokra, de nagyon jó fogadtatásban volt részem, rengetegen érdeklődtek a versenyről.

Még az osztályfőnököm is elmeséltette velem az élményeket, pedig alig engedett el, amikor anyukám felhívta, hogy az Erdély Arca döntőjére kellene mennem. Megkérdezte, hogy mi az, valamiféle cserkésztábor? Néhány fotós megkeresett, hogy szeretne velem dolgozni, illetve felhívtak Magyarországról, és meghívtak egy másik szépségversenyre.

Mik a terveid hosszútávra? Szeretnél a szépségiparban megragadni? Ha esetleg nem, akkor mi a másik opciód?

Szeretnék, viszont egyelőre az iskola a legfontosabb. Most tizenegyedikes vagyok és mindjárt nyakamon az érettségi, úgyhogy pillanatnyilag erre koncentrálok, szeretnék egyetemre menni. A szépségverseny csak egy plusz volt, hogy kipróbáljam magam, viszont gyógypedagógusként dolgoznék szívesen. Nagyon tetszik a szakma, mert úgy gondolom, hogy fontos segíteni az embereken.

Nem félsz attól, hogy ez a titulus túl sokszor megkívánja majd, hogy felnőttként viselkedj és valamilyen szinten lejárt a gyermekkorod?

Nem gondoltam ebbe még bele, de nem gondolom így. Egyébként én voltam a legfiatalabb a döntős lányok közül. Úgy gondolom, hogy ezt most jó kipróbálni, én ott is élveztem a rádiós, tévés interjúkat. Jól esik, hogy foglalkoznak velem.

Mit tanácsolnál azoknak, akik szintén ezen az úton szeretnének elindulni?

Mindenképp azt tanácsolnám, hogy vágjanak bele, hiszen nagyon jó, és nem mellékesen sok önbizalmat is ad.