A július 23-i bevonuláskor még nem tudtuk biztosan, hogy a miénk lesz ez a terem. A polgármesteri hivatal mind halogatta a döntést. Egyértelmű volt, hogy nem lesz más hely, amit adjanak nekünk, de mégsem akartak rábólintani egyértelműen. Habár már akkor látszott, hogy kerül a városvezetésből néhány épeszű ember, aki kezdi belátni, hogy más megoldás nincs, és néhányan azt is megfogalmazták, hogy nincs minek ellenezzenek valamit, amire igény van. Ott lebegett a levegőben a veszély, hogy utólag kisütik, mégsem kapjuk meg az épületet, de nem lehetett tovább várni, ha sokat tökölünk, tanévkezdésre nem lesz kész a terem. Belevágtunk. Eleinte úgy terveztük, meszelünk egyet, s ha mégsem kapjuk meg az épületet, hát ez van, dolgoztunk pár napot hiába. Csakhogy mikor bementünk a terembe, erősen dohos szag volt. Néhány szülő határozottan kijelentette, ők ilyen helyre nem engedik a gyereküket, szedjük fel a padlót és nézzük meg, honnan jön a szag.