Kemény diónak bizonyul a szennyvízakna betonjának átfúrása, órákig eltart. Nándi meg Grendel keményen beleizzadnak a gödörbe, de nem tudjuk felváltani őket, mert csak nekik van gumicsizmájuk, s térdig ért a sár a csőtörés miatt. Így jártak. Hirtelen eszembe jutnak azok az idők, amikor a blokkból csak két gyereknek volt labdája. Meg az az érzés, amikor nézel fel a blokk előtt, s ordibálod felfelé, hogy „Nándi anyukája! Nándi anyukája! Tessék leengedni Nándit a blokk elé! Nem? De akkor legalább a gumicsizmáját tessék ledobni!” Van ezzel egy vicc is, csak picit durvább, s ha leírom, akkor megszidnak, hogy nem vagyok eléggé waldorfos. Na szóval, Nándi és Grendel megjárták, hogy volt gumicsizmájuk, éppen csak hogy nem kellett végelgyengülésben elszállítsuk őket hajnali négykor, olyan nehéz volt a szűk gödörben hajlongva törni a betont órákon át. De megszívtuk mi is, akik kint voltunk, mert olyan hideg lett az éjszaka egy szempillantás alatt, hogy szinte odafagytunk, főleg akik még rövidnadrágban is voltak. Robi meg Fülöp egy pokrócba csavarodtak kettesben, úgy várták, hogy eljöjjön az ő idejük és betömhessék a gödröt. Nem tudjuk, hogy a pokróc alatt mit csináltak, de ha mással nem is, a gondolattal eljátszadoznak, mert azóta is mosolyogva emlékeznek arra a szép őszi éjszakára.