Iskola, utca és szobor is őrzi ma Tamási Áron író emlékét Székelyudvarhelyen – az utókor tehát hálás az írónak ebben a formában is.

Mint tudjuk, Tamási egy szerencsétlen balesetnek köszönheti, hogy tanult ember lett – legnagyobb fiúként ugyanis ő örökölte volna a farkaslaki családi gazdaságot, de tízéves korában egy pisztollyal való játszadozás közben belelőtt a bal kezébe, hüvelykujja roncsolódott.

A megszokott mezőgazdasági munkára így nem volt alkalmas, s a család úgy döntött, hogy taníttatni fogja, elsősorban az egyházi főméltóságnak számító nagybácsi (akit szintén Tamási Áronnak hívtak) segítségével, így került a ma nevét viselő gimnáziumba.

Az iskolaváros nagy hatással volt a falusi legénykére, bár az irodalomtörténeti kutatások szerint az első években nem számított jó tanulónak, sőt meg is bukott matematikából. De története talán minden mai diák előtt jó példa lehet – akkor döbbent rá, hogy ha „nem szedi össze magát", akkor mehet vissza dolgozni a mezőre.

Ezután látványosan javultak tanulmányi eredményei, sőt, egyre jobban beleásta magát az irodalom tanulmányozásába, életrajzírói megjegyzik, hogy ezek az évek már hatással voltak későbbi írói pályájára is. Érettségit is Udvarhelyen tett 1918-ban; ez ún. hadiérettségi volt, ezután az első világháború olaszországi frontjára került.

Miután már befutott író lett, Szülőföldem című kötetében így írja le egyik visszaérkezését a városba: „Először az ősi, hun legendás Budvár emelkedik fölénk: olyan, mint egy hatalmas koponya, melyből feketén merednek a szemüregek a Küküllőre. Nemsokára fütyülni kezd a vonat, először legényesen, majd gyorsan öregszik a fütty, s aztán végelgyengülésben meghal. Így jelzi a mozdony, visítva és apránként elhaló szusszal, mintha megölnék itten, hogy vége van Udvarhelyen a vonatos világnak. Mert a sínek itt megszakadnak, utolsó állomás az udvarhelyi."

Tamási idősebb korában, már budapesti lakosként, élete utolsó éveiben is gyakran járt Székelyudvarhelyre, jó barátja volt a Bakk-orvosházaspárnak. Utolsó útja is kapcsolódik a városhoz, hiszen a koporsóját szállító vonat is ide érkezett, a temetése előtti éjszakán a református temető ravatalozójában állt a koporsó.

Tamási szellemisége az írásaiban, könyveiben, színműveiben él tovább – akárcsak olvasói lelkében.

Cikkünkhöz felhasználtuk Lőrincz József – Tamási Áron udvarhelyi diákévei című írását, a fényképek Z. Szalai Sándor Hit a harcban, remény a bajban című könyvéből származnak