Nem volt székely ember, de kevés olyan más vidékről ideköltözött értelmiségi volt, aki ennyit foglalkozott volna a székelyek néprajzával. Az általa létrehozott gyűjtemény képezte a második világháború után hivatalosan is létrehozott városi múzeum alapját.

Felvidékről Székelyföldre

Haáz Ferenc Rezső 1883 augusztus 12-én született a felvidéki Szepesbélán – a ma Szlovákiához tartozó területén akkoriban már évszázadok óta éltek a német telepesek leszármazottai, a cipszerek – eredeti nevük Haas volt, a család már a 16. században már ismert volt.

Az ifjú Rezső a késmárki gimnáziumba járt, azonban apját, Haáz Sándor jegyzőt Iglóra helyezték jegyzőnek, így a fiatalember már 1901-ben itt érettségizett. Egyetemi tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte, 1905-ben szerzett oklevelet – ezután egy év katonaság következett, majd 1906-ban a szülőföldjétől nagyon messze eső Székelyudvarhelyre érkezik. A református kollégium rajztanára lett – eredetileg csak egyetlen évre jött volna Udvarhelyre, de az ifjú tanárnak megtetszett a város, a környék, az emberek és jókedvvel maradt.

Három év múlva meg is nősült: 1910-ben feleségül vette Mezei Annát, dr. Mezei Ödön lányát, négy gyerekük születik. A házaspár egy darabig a szombatfalvi Fernengel-házban is lakott, majd a kollégium szolgálati lakásában.

A néprajzi gyűjtemény, a háború és következményei

Haáz Rezső már udvarhelyi éveinek elején nagy érdeklődést mutatott az itteni népművészet iránt – habár elsősorban rajztanár, festő, képzőművész volt, a fiatal tanárt egyre jobban kezdte érdekelni az etnográfia. A háború előtti években kezdték összegyűjteni azokat a népművészeti tárgyakat, ruhákat, eszközöket, amelyek az alapját képezték a későbbi múzeumnak. Az első világháborúban több helyszínen is kénytelen volt szolgálatot tenni: előbb erdélyi, majd távoli (Szerbiában, Olaszországban) fronton főhadnagyként szolgált.

A háború után családjával Udvarhelyen maradt, akkor sem költözött vissza szülőföldjére, ami az impériumváltás következtében létrehozott Csehszlovákiához került.

A két világháború között nem volt könnyű egy székelyföldi magyar városban élni – a románosítás egyre erősebb lett, de Haáz Rezső és a város értelmisége továbbra is dolgozott. 1927-ben a kollégiumot átalakították tanítóképzővé, itt tanított továbbra is. Az akkori udvarhelyi értelmiségiek közül Haáz "Rudi" szoros barátságot ápolt az itt élő Nyirő Józseffel, illetve azzal a Kováts István fotográfussal, akinek a város több ezernyi, helytörténeti értékkel bíró fényképfelvételt köszönhet.

A múzeum és a Haáz-örökség

1943-tól egy évig a tanítóképző igazgatója volt – a román és orosz betörés elől családjával elmenekült, 1945 tavaszán azonban visszatértek Udvarhelyre, Haáz Rezső továbbra is az iskola tanára volt. Három év múlva államosítják az iskolákat Romániában, 1949-ben nyugalomba vonult. Legfőbb feladata ekkor már a néprajzi múzeum kialakítása – ez sikerült is, a gyűjteményből önálló múzeum lett, 1952-ig ennek igazgatójaként dolgozott. A négyezer tárgyat tartalmazó gyűjtemény már 1913 óta látogatható volt, 1950-ben lett állandó múzeum. A néprajztudós Haáz Rezsőnek nemcsak rengeteg néprajzi tanulmányt, dolgozatot, hanem képzőművészeti alkotást is köszönhet Udvarhely városa – például ő festette le a Székely Támadt várat.

Haáz Rezső kisebbik fiát, az 1913-ban született Ferencet 1944-ben elhurcolták, a Szovjetunióban halt meg. Sándor fia néprajzkutató lett, 2007-ben, 95 éves korában hunyt el – édesapja néprajzkutatói munkásságát ő folytatta. Haáz Rezső unokája szintén ismert személyiség a romániai magyar kultúra világában: Haáz Sándor zenetanár és karnagy, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia vezetője.

Haáz Rezső 1958 július 29-én, hetvenöt éves korában hunyt el – sírja a református temetőkertben van, Magyarósi Szőke József síremlékének közvetlen közelében, kopjafás síremlékébe a „Szeressétek a nép művészetét" mondat van belevésve. Székelyudvarhely múzeuma a rendszervátás után vette fel a nevét – a múzeum udvarán levő szobrát (Bodó Levente alkotását) 1994 októberében avatták fel.