Nagymama padlásán vagy sufnijában néha előkerül egy-egy régi könyv bárkinél – ha pedig olyan kerül elő, amely a majd! száz vagy annál régebbi Székelyudvarhelyről szól, akkor talán annál jobban örvendünk. Lehetünk úgy egy régi könyvvel, mint egy óborral: amellett, hogy finom, még különleges is, holott bizonyos szempontokból hasonlít egy néhány évvel ezelőtti évjáratra.

Egyik kedves ismerősöm a vasárnapi autó- és ócskapiacon aprópénzért jutott hozzá Sárossy Károly Öreg székely levelei. Tárcák című kötetéhez, olvasásra ajánlva.

Egy hetilap és egy szerző

Udvarhelyi sajtótörténeti szempontból nem volt idegen tőlem az Öreg Székely neve. Tudtam, hogy a Székely Közéletben jelentek meg név nélkül az írásai a múlt század húszas éveiben – azonban komolyabban utánanézve rájöttem, hogy – ma már nem titok a neve – Sárossy Károlyról, a korszak egyik rendszeresen publikáló, tördelőszerkesztőből újságíróvá vált személyéről van szó.

Az 1918 és 1944 között megjelenő Székely Közélet hetilap Udvarhelyszék egyik legfontosabb sajtóterméke volt. Pál Árpád alapította, eleinte Embery Árpád főgimnáziumi tanár volt, akiről itt írtunk, majd 1920-tól megszűnéséig Tompa László állt a lap élén. Politikai, közgazdasági és társadalmi újságként jelent meg, de gyakran közölt verseket és tárcákat is. A lap bizonyos példányaiba az interneten is bele lehet nézni – ha valakit mélyebben érdekel a téma, nagyméretű fájlokon lehet olvasni az egykori újságot.

Sárossy Károly életéről keveset tudunk, tudomásunk szerint fénykép sem maradt róla, a legtöbbet talán onnan, hogy tárcáiban, egyéb jellegű írásaiban rengeteg utalás van gyerekkorára és fiatalkorára. 1867. április 29-én született Székelyudvarhelyen, a csíksomlyói katolikus főgimnáziumban tanult, majd Budapesten nyomdász, illetve korrektor volt 1891. és 1911. között. Hazatérve szülővárosába több írását megjelenteti a Székely Közélet, amelyben Öreg Székely álnéven írt.

1922-ben jelent meg Erős akarattal című novelláskötete, majd 1928-ban az említett, a szerkesztőségnek írt leveleit és tárcáit tartalmazó könyve. Később még jelentek meg kötetei, legalábbis a Székelység egyik 1937-es számában ezt olvashatjuk – a Székelységnek ezt a lapszámát itt lehet böngészni. A szintén Bányai János által szerkesztett Székelyföldi Útmutatót itt lehet megnézni, mint egyfajta kordokumentumot.

Sárossy Károly halálának helye és időpontja ismeretlen.

„A betü fölemel, a betű öl!"

Elolvasva az Öreg Székely leveleit, az ember megdöbbenhet, hogy mennyire hasonlítottak bizonyos élethelyzetek a huszadik század elején a száz évvel későbbiekre. A szövegrészleteket szó szerint, a kor akkori helyesírási szabályaival együtt idézzük. „Akkoriban anyavárosunkban szintén három középiskola volt, csakhogy az állami liceul helyet főreáliskola volt a harmadik.Ha valami politikai dolog nem találkozott tetszéssel, ugy éppen a diákság adott hangot – parázstüntetést rendezett ellene. A diákbálok voltak leginkább a látogatottabbak. Elit-bálok voltak azok s ha az uri osztályon kívül más oda meghívót kapott – az már eldicsekedett annak, aki hasonló szerencsében nem részesült." – írja Sárossy a Régi diákélet Székelyudvarhelyen című írásában. Ismerős helyzet?

Az Öreg Székelynek a ma már bulvársajtónak nevezett jelenségről is meg volt a véleménye majd száz éve. A gyilkosság dicsőítése... című írásában ez olvasható: „Valljuk meg őszintén, hogy a XX-ik században a lapokból csak a szenzációs eseményeket: rémregényeket, gyilkosságokat, egy-egy irigyelt emberi nagyság tragédiáját szeretik olvasni az emberek: – olyanokat, amelyek izgatják az ember izgalmakhoz szokott kedélyét... (...) De jönnek igen sokszor olyan esetek, amelyek megfertőzik még a levegőt is, melyet beszív az ember és ezeknek aztán hatásuk is romboló a megbizhatatlan, téves felfogásu olvasókra. A betü fölemel, a betű öl!" Ma olvasunk-e hasonlókat sajtótermékben vagy Facebook-hozzászólásokban..?

Az öreg a sportról is írt Pánkó Mózsi című tárcájában egyfajta nosztalgiaként. No meg a kerékpárról. „A futballnak, teniznek akkor híre sem volt. Kerékvározás, büzfutózás járta és a kótyázás. Kerékpárt sem ismert a székely gyermek. Később jött divatba a velocipéd, mely irdatlan nagy kerék, végén egy kis kerékből állott s ha eldült, utasát az árokba hajította."

Milyenek is az udvarhelyiek?

Akárcsak a más településekről származóknak, az udvarhelyieknek is van valami olyan a múltjukban, amire nem feltétlenül emlékeznek már, de egy időben gúnyolódni lehetett velük ezekkel a dolgokkal. Sárossy így ír a szentegyháziakról és az udvarhelyiekről: „Mert nincs talán város, vagy falu, melynek emlitésekor a magyar ember – a helyi viszonyok ismerőse, természetesen – valami humoros melléknevet, vagy éppen speciális, nevezetességet ahhoz ne füzne. Akár csak itt Székelyföldön: – Udvarhelyen harangot abroncsoztak, Szentegyházasfaluban bikát huztak a toronyba; s az effélék egyik generációról a másikra maradnak."

Végezetül pedig álljon itt a talán legaktuálisabb néhány mondat Sárossy Károlytól:

„Azt is elgondoltam a karácsony szent ünnepének elközelgésével, hogy – : amig minden két ember közül az egyik erősebb, mint a másik; míg gazdag és szegény vagyon a földön, s lesz jó ember is, rossz ember is – : addig a szeretetről hiába beszélnek az emberek, mert a rossz mindig ellensége a jónak! Hát nem igaz, Tekintetes Szerkesztő Úr?"