Kolozsváron látta meg a napvilágot, de szülei Felvidékről költöztek a kincses városba – az 1863 január 5-én született Embery Árpád életének javarésze mégis az udvarhelyi gimnáziumhoz kapcsolódik, hiszen az iskolában negyvenkét évet tanított, rövid ideig igazgatója is volt.

A középiskolát és az egyetemet szülővárosában végezte, mindkettőt a piaristáknál. Latin-görög szakot végzett, de későbbi tanári pályafutása alatt nemcsak ezt a két tárgyat, hanem francia, német és magyar irodalmat is tanított.

1886-ban került az udvarhelyi Római Katolikus Gimnáziumba, említett év szeptember elsején kezdett tanítani itt, s mint tudjuk, ekkor még a régebbi épület (a mai internátus) sem volt megépítve – ez csak néhány évvel később, 1892-ben történt meg, illetve 1910-11-ben készült el. Ekkor tanította az ifjú Tamási Áront is – a későbbi író mindig nagy szeretettel emlékezett az írásaiban is az akkor még fiatal, de nagy tudású tanárra.

Embery Árpád – akit a diákok generációkon keresztül Tátinak becéztek – egy rendkívül sokoldalú egyéniség volt: nemcsak tanárként alkotott maradandót, hanem művelődés-szervezőként, újságíróként, költőként, alkalmi szónokként is.

Elsősorban irodalmi és közéleti jellegű cikkei, tanulmányai nemcsak a helyi, hanem az egész Erdélyben kapható lapokban jelentek meg. Nemcsak újságíró, hanem szerkesztő is volt: 1895-től a Székelyudvarhely című lap, 1918–20 között pedig a Székely Közélet társszerkesztője volt, de még ezek előtt, 1892-től a Csíki Lapok székelyudvarhelyi tudósítójaként is dolgozott.

Közéleti szerepe is jelentős, hiszen többek között neki köszönhette a város a régi világ két legfontosabb emlékművét – az eredeti “millénáris székely emléket” (ezt 1897. június 26-án avatták fel), illetve a Vasszékelyt (ezt az udvarhelyi Deák-téren 1917. december 8-án állították fel).

A millenniumi emlékmű frontján az ő sorai (“Hont mutatott a magyarnak a székely / S harczola hűn sok ezernyi veszélylyel / Tiz század előtt is ez ősi honért; / Most ezer év diadalma jeléül / Hun eredetnek erényein épült / Kőoszlopa hirdeti, hogy ma is él!”) olvashatók, a Vasszékely felavatásakor pedig alkalmi beszédet mondott.

Alig két év múlva, a sóvidéki lázadáshoz kapcsolódóan, több udvarhelyi értelmiségivel, tisztségviselővel egyetemben 1919 tavaszán a románok letartóztatták. Ez egy nehéz korszak volt az életében, hiszen a milleniumi emlékoszlopot, illetve a Vasszékelyt is megsemmisítették a román katonák. Az oszlop címerei közül a városé épen megmaradt, a másik pedig félig (ma mindkettőt a múzeumban őrzik), a két kőoroszlánt a Nagy-Küküllőbe dobták.

A huszas években rövid ideig ún. “címzetes igazgatónak” nevezte ki a katolikus egyház. Embery Árpád a “román világban” is tovább folytatta művelődés-szervezői tevékenységét, hiszen előadásokat tartott a Polgári Önképzőkörben, színjátszócsoportot vezetett és ennek előadásokat is írt, illetve rendezett, továbbra is jelentek meg versei és más írásai a Székely Közéletben és más lapokban.

1941. április 21-én halt meg, 78 éves korában – sírja szeretett iskolája közelében van, a Szent Miklós-hegyi római katolikus temetőkertben. Síremlékét úgy találjuk meg a legkönnyebben, ha lépcsők után jobbra, a Bálint-kripta felé vezető sétányra kanyarodunk, s Tomcsa Sándor sírja felé közeledve balra.

A síremlék nehezen található meg, mert néhány évvel ezelőtt a sírkövet átfordították – a sétány felé néző oldalán egyetlen női név van (a felirat szerint még nincs eltemetve), a sírkő hátán olvashatjuk az egykori tanár, illetve felesége és rövid életű gyerekük nevét.

A hely onnan is beazonosítható, hogy közvetlenül mellette van id. Mészáros Imre (1912-1994) sírja, aki szintén a gimnázium tanára és igazgatója volt – sírköve takarja is az Embery-síremlék feliratát.  

(Cikkünkhöz felhaszáltuk Lőrincz József, id. Péter Attila, Kápolnási Zsolt, Gidó Csaba és Vofkori György korábbi írásait)