Minden idők egyik leghíresebb székely nemesi családjának, az Ugronoknak az egyik leghíresebb alakja – neve és tevékenysége egybeforrt az Osztrák-Magyar Monarchia korával, vagyis az úgynevezett boldog békeidőkkel. Békeidőknek hívjuk, pedig baj akkor is volt elég, ami Ugron Gábor pályafutásából is kiviláglik. De maradjunk annyiban, hogy ellentmondásos személyisége ellenére sok mindent köszönhet neki Székelyudvarhely, például a Székely Gőzöst is.

Jókai is járt a házukban

Ugron Gábor abban a kúriában született, ami ma is áll Szombatfalván, Ugron Lázár főispán (1812–1884) és Simén Róza gyermekeként – Lázár szintén a kor „nagyembere" volt Udvarhelyszéken. A később – mai szóhasználattal élve – sztárírónak számító Jókai Mór is nála szállt meg egy vészterhes időszakban, 1853-ban. Az író naplójában ez áll: „1853. május 21-én estére Szombatfalvára érkeztünk, hol Ugron Lázár úr, hajdan hosszas ideig Udvarhely-szék királybírája, fogadott bennünket".

A kis Gábor ekkor már betöltötte a hatodik életévét, hiszen 1847. április 15-én született, így elméletileg már akkor találkozhatott a nagy íróval. Ugron Gábort a segesvári evangélikus iskolában, majd az udvarhelyi katolikus kollégiumban taníttatták, később jogásznak tanult Pesten és Bécsben.

Nem volt egy hátradőlős típus, hiszen

nagyon fiatalon, alig 22 évesen a harcmezőkön is kipróbálta magát, önkéntesként harcolt Olaszországban Garibaldi oldalán, illetve a párizsi kommün idején a francia fővárosban tartózkodott, ahol gyakorlatilag haditudósító volt, hiszen az eseményekről az Ellenőr nevű lapban jelentek meg az írásai. Volt Angliában is, de 1872-ben hazatért külföldről és nagyon fiatalon, alig 25 évesen országgyűlési képviselő lett a Függetlenségi Párt színeiben.

Öt év múlva karrierje megtört ugyan, de fel tudott állni. 1877-ben volt az orosz-török háború, ennek oldalvizén a fiatal Románia is megerősödött (ekkor még húsz év sem telt el a két kis fejedelemség egyesülése óta), illetve teljesen lerázta magáról a török igát. A székely puccsként ismert eseménysorozat egyik fő résztvevője ugyanis maga Ugron Gábor volt – az események részleteit el lehet olvasni itt vagy itt, illetve sok tudományos munka is tárgyalja, de a lényege röviden az lett volna, hogy a Moldván keresztülvonuló orosz csapatok utánpótlásvonalait kellett volna elvágniuk a felfegyverzett székely csapatoknak. A buliba Ugronon kívül más nagyemberek is beleugrottak, így gyerekkori barátja, Bartha Miklós mellett a később legnagyobb székelyként ismert Orbán Balázs is.

Sajnos a dolog balul sült el, mert a tervet leleplezték, akkora pechjük volt, hogy egy fegyverszállító szekér Brassó piacterén felborult, s onnantól kezdve már nem lehetett eltussolni az ügyet. Tény, hogy a magyaroknak a törökök rokonszenvesebbek voltak az oroszoknál, de nyíltan ezt nem vállalták fel, s bizony nem jött jól a monarchiának, hogy ilyen rangú emberek szervezték meg az orosz medve bajszának megcirógatását. Ugron ellen eljárást indítottak, de egy év múlva, 1878. május 11-én királyi rendelettel megszüntették a pert, ami nem kevés pénzébe került a családnak. Ekkor néhány évig kénytelen volt visszavonulni a politikától.

Nagy ember, nagy helye(ke)n

A visszaemlékezések szerint Ugron Gábor egy nagydarab, magas ember volt – emellett rendkívül jó szónokként is ismerték, a politikában akkor is sokat kellett jártatnia a száját az embernek, hogy elérjen valamit. S Ugron bizony elért jó sokat, mert később sikeres, illetve sikertelen vállalkozásai is voltak – utóbbiak közül talán a Székelyegyleti Takarékpénztár csődje a leghíresebb, 1901-ben ütött be a baj, annyira, hogy az egyik pénzét elveszítő hitelező dühében rá is lőtt, de nem találta el. Ide tartozik, hogy ő sem vetette meg a párbajozást, erről is maradtak feljegyzések.

De addig sok minden történt Ugron Gábor életében: 1880-ban megszületett a fia, a későbbi miniszter, ifjú Ugron Gábor – az idősb Gábor közben ismét képviselő lett, 1887-ben többedmagával kivált a Függetlenségi Pártból, alapítója volt a 48-as pártnak. Emellett jelentős szerepe volt abban, hogy 1888. március 15-én begördüljön az első vonat szülővárosába, Székelyudvarhelyre. Daniel Gáborral közösen, politikai és vállalkozói erejüket latba vetve a sok nehézség ellenére mégis létrehozták a Héjasfalva–Székelyudvarhely vasúti szárnyvonalat. Rajta is van az eseményt megörökítő elhíresült fotográfián, a mozdony bal oldalára van felkapaszkodva.

A politikus Ugron foglalkozott egyébbel is, hiszen idehaza, Bethlenfalván fűrészáru-telepe és cserépgyára is volt, nem beszélve a család birtokairól. A vasutat építtető társulat alelnökeként még 1887-ben tölgyfaerdőt vett a katolikus egyháztól Pálfalván, azt pedig továbbadta „jó áron" a vasútépítő Kutlánya János vállalkozónak. Az ügyből botrány lett, összevesztek a vállalkozóval a fa felett.

A vasút azonban nemcsak az Ugronoknak, hanem az egész Udvarhelyszéknek vitathatatlanul nagy hasznot hozott, hozzájárult az azóta is páratlan méretű és léptékű fejlődéshez – gondoljunk csak arra, hogy a Székelyudvarhelyen ma is álló középületeink, iskoláink java része, a kórház akkor épült fel, abban a korszakban kapta meg a város központja jellegzetes arculatát.

Váratlanul halt meg

Ugron élete végéig parlamenti képviselő volt. Nem nyugodott az 1900-as évek elején sem, „Gábor úr" (így, vagy Rabonbánnak nevezték Pesten) még a császár által kínált bárói rangot is visszautasította ezzel, a konokságára jellemző mondattal, hogy „nekem ne adjon egy Habsburg rangot, volt az én familiámnak rangja-neve már ezen a vidéken, amikor az ő fenséges családjának még a hírét sem hozta erre a szél."

Váratlanul, mindössze 63 évesen, 1911. január 22-én halt meg Budapesten, József körúti lakásában. Betegeskedett, influenzát kapott, de ettől még bejárt a parlamentbe, nem tulajdonított nagy fontosságot a betegségének, hiszen egészséges, nagytermetű ember volt. Halála napján, délelőtt olvasgatott, felesége és lánya már holtan találtak rá, szívinfarktust kapott.

Koporsóját hazahozták és a Szejkefürdő közelében, a Nagymálon 1890-ban felépített családi kriptában temették el, hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára. A kis építményen az UGRON LÁZÁR VÉGRENDELETE FOLYTÁN ÉPÍTETTE UGRON ÁKOS 1890. ÉVBEN felirat olvasható, a kriptában nyugszanak a leghíresebb Ugronok és későbbi leszármazottaik is – Ákos (1849– 1926) a testvéröccse volt Ugron Gábornak.

„Forró nemzeti érzése és hite nemzete nagy hivatásában, az egész nemzet előtt bebizonyított tényként áll" – írta róla az akkori Udvarhelyi Híradóba a főszerkesztő Becsek Aladár. Ignotus Pál így írt Ugron Gáborról: „Pályafutása se nem speciálisan, se nem tipikusan magyar -, de van benne olyas tragikum, mégpedig helyzeti, meg csakugyan magyar. E tragikum tudniillik, abban áll, hogy Ugron Gábort sem tehetségének túltengése, sem egyéniségének egyenetlen volta, sem nyugtalansága vagy hitetlensége nem gátolta volna a legmagasabbra való jutásban, ha nem székelynek születik s nem dzsentrinek, hanem magyarnak és mágnásnak" − a teljes írást itt lehet elolvasni.

Cikkünkhöz felhasználtuk dr. Gidó Csaba korábban megjelent írásait, Vofkori György Székelyudvarhely – Várostörténeti képekben című könyvét, Novák Károly István Azok a boldog békeidők Székelyudvarhelyen című kötetét, a szerző korábban megjelent írásait és más forrásmunkákat is. Ugron Gábor leszármazottaival itt lehet elolvasni egy beszélgetést, a híres arisztokrata család történetéről és napjainkban végzett tevékenységéről pedig alapítványuk honlapján lehet többet megtudni.