Teltház fogadta a G. Caféban péntek este Závada Péter, Simon Márton és Pion István szöveggyárosokat – pesti szleng, pesti hang. Nagyon eredetiben.

„SzóFajtalankodni akarok. Nekem mindegy, hogy hímrím vagy nőrím, mert rímbuzi vagyok. Azt hinnétek, mind párban járnak, esetleg négyesével, ötösével, de ne félts, amíg engem látsz! Vannak még magányos rímek. Mert ha nincsen társa, a rím is csak félrím. Neadjisten önrím. Milyen szép szó ez, hogy önrím. Mert amikor nincs más, a költő is magához nyúl. Valaki más magához. A rímjéhez. Én is. Mert rímbuzi vagyok." – mondja Závada Péter, akit a Akkezdet Phiai nevű formáció egyik frontembereként is ismerhet a közönség (egyébként Závada Pál író fia), s ez a néhány sor nagyon hordozza azt, ami péntek este több mint egy óra alatt elhangzott. Ott és akkor ízelítőt kapott a közönség abból, hogy mit is jelent a slam poetry, ez a nálunkfelé csak most bontakozó, modern költészeti stílus.

Persze lehet azon vitatkozni, hogy ez költészet-e, és hogy milyen. Az. Ízig-vérig modern, urbánus költészet, amiben ennek a generációnak az érzései jelennek meg – pedig felismered benne a klasszikusokra való utalásokat, de kiérzed belőle a pesti metróhuzatot, a másnapos vasárnap délutánokat, az olcsó sör ízét, a hús szagát, s néha azt a rettenetes, feltörhetetlen, legyőzhetetlen magányt, elidegenedést. Bánatot, örömöt, csúnyát, szépet – s mindezt rímekbe, szövegtestekbe foglalva.

Kicsit koncerthangulat is volt a G-ben, habár most zene nem volt, s nagyon feltűnő, hogy a hallgatóság többsége szemtelenül fiatal, de figyel és élvezi, amit lát és hall. Magyarországon főleg Pesten és Pécsett vannak ilyen estek, de már fesztiválokon is tartanak slam poetryt, s általában zene is kíséri a performanszokat.

Ami talán a legfontosabb: ezek a srácok tanult, művelt emberek – ha a szövegeikre jól figyel az ember, rengeteg utalást, szóviccet, közhely-rombolást talál benne. Ugyanakkor szóláshasonlatot, metaforát, kifordított reklámszöveget, vagy éppen Nemes Nagy Ágnest és József Attilát.

Rímfaragók, szövegggyárosok vagy rímbuzik – azok, aminek másfél évszázaddal ezelőtt, a maga korában éppen Petőfi Sándor, ötven éve pedig például Allen Ginsberg számított. Nem arról van szó tehát, hogy "ma már senkit sem érdekel a vers", az irodalom. Dehogyisnem! Egy ilyen rendezvény mutatja meg ezt a legjobban – például az, hogy az est végén tolonganak a tinik Závada idén megjelent első verseskötetéért: az Ahol megszakad-ot percek alatt elkapkodták.

Csak a forma, az előadásmód lett más, mert a kor megváltozott és ezzel együtt az emberek is megváltoztak – nincs ezzel semmi baj, mert a vers az vers ma is, ugyanúgy üt, fojtogat, hat, fordít, aláz, könnyeztet, nevettet. Főleg akkor, ha azt három ilyen rímbuzi faragja egy mikrofonba.

Portálunkon csütörtökön interjút olvashatnak Závada Péterrel.