Kultúra » Zene

5+1 dal, amit szívesen hallgatnál szex közben

A zene jó szex közben is. Pláne, ha nem vonja el a figyelmedet. De mi van akkor, ha közben mond is valamit?

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
fotó: Ádám Gyula

Van programod hétvégére?

Október utolsó hetében két hangversenyt is szervez a...
fotó: pearipilesunetului.ro

Zenész gyerekek versenyeznek Udvarhelyen

Október 19-ig lehet jelentkezni az iskolás gyerekeknek...
PelyBarna

Ha koncert és gitár, akkor csütörtököt mondunk

Pély Barna érkezik, egy szál gitárral mutatja meg, hogy...

sexmusic
Ízlések, pofonok, kezek, mellek...
szerkesztoÍRTA: KATONA ZOLTÁN
2012. augusztus 02., 10:38
1 hozzászólás. 

Alapszabály: nem teszünk szakítós-keserves dalokat a szex mellé, mert az esetleg eszedbe-eszetekbe juttat valamit, s akkor még meg találjátok bánni. A „műfajban" vannak nagy klasszikusok, pl. indítónak ezt a dalt mindig jó újraélni, illetve erre is sztenderdül be lehet indulni (igaz, hogy mindkét énekes már korosodik, de sebaj!) – s ezek nem is szakítósak.

Szóval semmi érzelgősség, mellőzzük a komoly, nagy ívű gondolatmeneteket a szerelem és a vágy elmúlásáról, mert most éppen annak vagyunk a közepében. Ízlések és pofonok, de olyan dalokat rakjunk össze, amik tematikailag passzolnak a tevékenységünkhöz, feldobnak, vidámmá és gátlástalanná tesznek.

Start! Készen áll a csajod, nőd, szeretőd, feleséged és te nemcsak rajta nyomod meg a play-gombot...

5. Fool About: Jó dolog a szex

Agyament, vicces dal egy békéscsabai zenekartól, ráhangolónak tökéletes, csak röhögni kell rajta sokat, esetleg közben inni valamit. Szilvapálinkát lehetőleg ne, de ha csak az van otthon, akkor keveset és lassan. A dal címében elrejtett óriási igazság a vicces előjátékhoz megfelel, felspanolja az embert a hülyeségével együtt.

4. Bëlga: Szex

Ha még akarsz röhögni felvezetés közben, akkor tedd bele a válogatásba ezt a Bëlga-dalt, s közben hass a csajodra, hogy figyeljen oda erre is. Ha elneveti magát, akkor nagyon jó, ha beindítja, akkor még jobb. Azt megszokhattuk, hogy a Bëlgának amúgyis mindenről van véleménye. A szexről is.

3. Lenny Kravitz: If You Can't Say Now

Ha már rátértünk úgy istenigazából, akkor jöhet Lenny Kravitz, mert a csajok nagyrésze amúgy imádja, s el kell ismernünk, hogy ez a faszi egyvalamit nagyon tud: szexuális töltettel megrakott dalokat alkotni. Nyilvánvaló, hogy több ilyen száma van, például a Believe in Me, ami egyszerre kibékülős, nagyon szerelmes, újrakezdős, de ez a dal is kitűnő választás lehet. Melléje még rakhatunk párat, s ha szeretjük Prince-t, akkor bele lehet azt is passzoltatni, például a Kiss-t. Ákost most lehetőleg ne tegyünk.

2. Tankcsapda: Mindig péntek

Bevadulós résznél jól jöhet egy háttérből szóló-szóródó punkválogatás, köztük mondjuk egy vad Tankcsapda – igazából több is van ilyen igen-igen mélyen szexuális tárgyú tankdal, kettő között kellett istenigazából dönteni. Az egyik ez a dal lenne, a másik pedig ez, amitől – elméletileg (gyakorlatilag is, na!) – minden férfinak nemcsak a hátán levő szőrnek kell felállnia.

1. Kings of Leon: Sex on Fire

Az ízzadós, szenvedélyes szexhez. Amolyan szájharapdálós, nagyon magamhoz ölelős... Jó, ez egy nagy sláger is egyben, de élre kívánkozik e tekintetben is. Ha lesz néhány év múlva ilyen válogatás-CD, hogy "legjobb szeretkezős dalok a kétezres évek elejéről", akkor ez biztosan rajta lesz. De tényleg jó. Akárcsak a szex.

+1 Heaven Street Seven: Tükör a tükörben

Kellemes kinyúlás után még a perzsaszőnyeg sem tud szúrni, ha a szeme tükrébe nézel és közben ez a dal dudorog valahonnan. Persze a „mutatok jobbat most, kedvesem" sort is lehet a szavak szoros értelmében venni...

A lista természetesen szubjektív, de te kiegészítheted ezt alább kommentben. Te milyen dalokat hallgatnál szex közben, hogyan bővítenéd a listát?



1 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat
avatar
sunloverdj
2014-09-30 18:09:03
While...
WOW.Yummy.So interesting/Esta momento todos del mundo andante totalmente azucar....Minden ami jó&az jó.../Viva Libertad&Just be yourself&feel free&easy...

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."