Kultúra » Zene

Három év után sikerült összehozni a nagykoncertet

Szombaton rendhagyó koncertje lesz a Székelyföldi Filharmóniának Monyóékkal, bár nehezen jött össze.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
fotó: Ádám Gyula

Van programod hétvégére?

Október utolsó hetében két hangversenyt is szervez a...
fotó: pearipilesunetului.ro

Zenész gyerekek versenyeznek Udvarhelyen

Október 19-ig lehet jelentkezni az iskolás gyerekeknek...
PelyBarna

Ha koncert és gitár, akkor csütörtököt mondunk

Pély Barna érkezik, egy szál gitárral mutatja meg, hogy...

monyo
Fotó: Monyo Project
szerkesztoÍRTA: KATONA ZOLTÁN
2017. június 08., 11:31
0 hozzászólás. 

Természetesen nem a zenei, művészeti dolgok okoztak nehézséget, hanem a szervezési, illetve anyagi problémák. A projekt, hogy szimfonikus zenekar kíséretében lépjen fel a Monyo Project zenekar, szerzeményei áthangszerelt verzióival, már több mint három éve megszületett. Eddig kétszer, 2015-ben Marosvásárhelyen és tavaly Kolozsváron, az ottani filharmóniákkal mutatták be a koncertet.

Ennek anyagi okai vannak – mint Bodurian Aram, a székelyudvarhelyi koncertet szervező Székelyföldi Filharmónia vezetője portálunknak elmondta, más városokban sokkal több pénzt áldoznak a kultúrára, mint Székelyudvarhelyen, s egy ilyen nagyszabású koncert tető alá hozása nem egyszerű feladat, főleg anyagilag.

Távlatokban, nagy tervekben, különleges produkciókban gondolkodtak, de az eddigi években a város nem tudta kifizetni ezt. „El se merem mondani, hogy milyen anyagi háttérrel jár" – mondta Bodurian, hozzátéve, hogy eredetileg szabadtéri, nagyszínpadra alkalmazott koncertekre gondoltak, de pénzhiány miatt kénytelenek voltak lemondani ezekről. Ez most valósult meg a város és a filharmónia alapítványának segítségével. 

Molnár Endre (Monyo) gitáros és zeneszerző portálunknak elmondta, hogy az udvarhelyi koncerten dalpremierek is lesznek, ezek a szerzemények idén jelennek meg egy új lemezen, de a teljes életműből lesznek dalok, természetesen áthangszerelt verzióban. „Nehéz lesz überelni az első, marosvásárhelyi koncertet. Az lesz érezhető, hogy rutinosabbak lettünk" – mondta a gitáros.

A Monyo Project és a Székelyföldi Filharmónia közös nagykoncertje szombaton, június 10-én a Filharmónia nagytermében (a volt Stúdió Moziban) 18 órakor kezdődik – ez a koncert nem tartozik a Székelyföldi Filharmónia bérletes hangversenyei közé, a belépő 30 lej lesz, a teremben 300 hely van, előzetes helyfoglalást a 0745-031 452-es telefonszámon lehet tenni, illetve a jegyeket a Művelődési Ház pénztáránál lehet megvásárolni csütörtökön és pénteken 11 és 17 óra között.

A filharmónia vonósain, illetve a Monyo Project zenészein kívül közreműködik Baricz Gergő, illetve Camelia Fărăgau – az énekesnő a De La Funk zenekarból ismert. A koncertet Magyarország egyik legfoglalkoztatottabb karmestere, Werner Gábor vezényli: a filharmóniával rendszeresen dolgozó karnagy készítette a dalok hangszerelését is, az eddigi két nagykoncertet is ő vezényelte.



0 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."