Lyukasóra » Katedra

Ábécédé, innen kezdénk

A nagy eszességet, a nagy bőcsességet. Hihetetlen, de igaz: mi is voltunk elsősök. Azóta már sokat butultunk, és szebbek se nagyon lettünk.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
polgarvedelmigyakorlatLorinczCsabaPH

Asztal alatt, mintha baj lenne, de nincsen

Szirénáztak, jött a tűzoltóautó és a sok egyenruhás...
Dósa Zoltán, fotó: Pál Edit Éva

Rendszeresen becsapjuk magunkat

Nincs nekem semmi bajom, csak egy kis agydaganat. De...
A szerző fotója.

Az ördögűzés, mint szakma

Tudtad, hogy a Vatikánnak hivatalos ördögűzője van?...

Az aranykor iskolája
Az aranykor iskolája
szerkesztoÍRTA: UH.RO
2014. szeptember 11., 14:43
0 hozzászólás. 

Szerkesztőségünk tagjainak többsége még rendszerben kezdett iskolába járni – mint tudjuk, akkoriban nem voltak annyira színesek a ruhák, tanfelszerelések, az osztálytermek, ettől függetlenül az élet akkor is lehetett szép, ha úgy fogta fel az ember.

Hat évesen azonban nem motoszkáltak még világmegváltó gondolatok a fejecskéinkben, az viszont inkább, hogy miért kell petróleumszag legyen az osztályban és hogy miért nem lehet egy iskolának végre egy és oszthatatlan saját épülete.

Mint alább kiderül, nemcsak ezekkel a dolgokkal kellett megküzdenünk, s van közöttünk olyan, aki csalódott, de olyan is, aki már az első napoktól szülői felügyelet nélkül ment suliba.

Edit: zöld táskán feszített Piroska

A rendszerváltás előtt nem lehetett ezerféle táska és egyéb kiegészítő közül válogatni. Előre megvettük a tanfelszerelést, mikor mit lehetett éppen pult felett és alatt kapni, hogy jó minőségű legyen.

A négyszögletű Piroska és a farkas-os táskámra ezért nemcsak én, hanem több osztálytársam is emlékszik. Hogy nekem milyen cuki volt. Büszkén hordtam első nap.

Ne röhögj! :)

A sor végén álltunk a 2-es számú iskola udvarán. Sok megszeppent kisgyerek és izgatott anyuka. Anyukám ismerős anyukákra bukkant. Mi, gyerekek később legjobb barátnők lettünk. Szóval a barátnőm sírt, én nem. Nem értettem, hogy miért kell sírni, és azt sem, hogy miért ne kellene.

Az első iskolai nap nagy csalódás volt. Álldogáltunk a virágot szorongatva, nem értettünk semmit, aztán a fonnyadt csokrokkal bevonultunk az osztályterembe. Kedves, mosolygós, fiatal tanító nénit kaptunk. Ennek örültünk.

Nyomorogtunk még kicsit a benzinszagú osztályban, megcsodáltuk a táblát, izzadtunk a műanyag egyenruhákban, fejünket szorította a kötelező hajpánt, aztán átadtuk a hervadt virágot, és hazamentünk.

Nekem azt mondták, az iskolában sokat kell majd tanulni, és megtanítanak kesztyűbe dudálni. Már az első nap semmit nem tanultunk, kesztyűbe dudálni azóta sem sikerült megtanítania senkinek. Talán rossz iskolákat választottam.

Szasza: az első iskolai év első napja tele volt csalódással

Arra már felkészítettek a leghülyébb viccek, hogy az első osztály nem bőrülés, hanem tiszta fapad, de ki a franc gondolta volna, hogy pont mi leszünk azok, akik a szép tanítónéni helyett egy koros tanítóbácsit kapunk, aki jellegzetes hangsúllyal nyomta meg az r betűt a torrrrrna szóban? Különösen szeretett volna megmozgatni heti kétszer, de valamiért erre akkor kevésbe voltam fogékony. Ráadásul elég Petőfis volt a figura: ivott a jó öreg.

Persze hosszútávon nagyon jól jártunk vele, ami tudást lehetett, azt belénk tuszkolt, de az első napon ki tudta még ezt? És a helyzetemen az sem segített, hogy az óvodai kis szerelmem már nem akart mellém ülni. Azok a problémák, Istenem...

Bedő: négy év, négy iskola

Akkor még a 7-es számú általános iskolaként ismert tanintézmény egyik épületében kezdtük a tanulást, mert a mai Móra Ferenc Általános Iskolának még nem volt kész a jelenlegi épülete, ezért a kisiskolások más-más épületekben kaptak helyet.

Az első tanítási nap a Haberstumpf-villában volt, majd az akkori 6-os, mai Bethlen Gábor Általános Iskola épületében jártuk ki az első évet, aztán következett a Bethlenfalvi iskola, harmadikban a S.M.T. (mai Szarvas vendéglő a Bethlenfalvi úton), és végül ismét a Haberstrumpf-villa. Négy év, négy iskola.

Ne röhögj! :)

Az első élmények fantasztikusak voltak, beleégtek a szürke állományomba. A tanító nénink egy végzőst, azaz egy negyedikkel végzett volt diákját kérte fel szavalni az újoncoknak, azaz nekünk. Sajnos a versre nem emlékszem, de az biztos, hogy mindenikünk olyan akart lenni, mint az a valaki, aki elmondta a verset: nagy és ügyes.

Szinte mindenkit elkísért valaki a családból az iskolába. Megismerkedtünk a padokkal, a szülőknek, hozzátartozóknak pedig elmondták, hogy mire lesz szükség az első tanévben, akkor még az első évharmadban. Mindenki egyenruhában járhatott csak iskolába, és kötelező volt a töltőtoll, igaz első osztály első felében csak, és kizárólag ceruzával írtunk. Kiváltság volt, amikor tollat vehettünk a kézbe. Sőt, még palatáblára is róttuk a betűket!

Katona: a Trei culori és a legelső menyasszony

Mélyen a rendszerváltás előtti korszakban, egy borongós, esős szeptemberi napon vezetett az első utam az iskolába. Nem kellett messze menni a lakhelyünktől, akkoriban még 2. sz. általános iskolának hívták a Tábor-lakótelepi Orbán Balázs-sulit, aminek udvarán szigorú négyszögben állították fel a több száz fős gyereksereget, én a hátamon piros-kék, klasszikus, bőrszíjas iskolatáskával feszítettem.

Egy szép, kékszemű leányka mellé állítottak – mint kiderült, osztálytársam volt, egy későbbi osztályszereplés alkalmával ő alakította a menyasszonyt, én pedig a vőlegényt, tehát elméletileg nem volt a véletlen műve az egymás mellé kerülésünk.

Ne röhögj! :)

Aztán vezényszóra mindenki egyszerre énekelte el az akkor román himnuszt, a Trei culori-t, majd az igazgató, néhai Kovács Miska bácsi mondott egy rövid beszédet, de arra már nem emlékszem, hogy mit, csak arra, hogy betereltek a legszélső, A osztályba, szülőkkel együtt, s ott pislogtunk egymás mellett, mint pockok a lisztben.

A padokon voltak a tankönyvek, azoknak finom nyomdaszaguk, minden másnak büdös petróleumszaga volt. Idő kellett ahhoz, hogy megszokjam, de titkon vissza-visszavágytam a napközibe, a tesómék onnan integettek át néha, szünetekben. Akkor egy szép, új világba kellett volna betagozódnunk, de nem úgy végeztük, ahogy elkezdtük.

Robi: még nem volt megszáradva a tanító nénin a festék

Tanügyis gyerek vagyok – anyám óvónő – ezért apámmal kezdtük az első osztályt. A helyesírásom is tőle örököltem. Sajnos.

Volt cuki egyenruha, kockás ingecske, meg nejlonzakó. Álltunk a Vaskertes udvarán, és bámultuk egymást meg a tanítónénit, aki szőke volt és gyönyörű. De lehet ezt is csak apámtól tudom, mert akkoriban még nem buktam annyira a 21 éves szőkékre. Mi voltunk az első osztálya, vadiúj tancit kaptunk, még nem is volt rajta megszáradva a festék.

Az osztálytársak felét ismertem a napiból, volt pár új arc - például Kibédi Magdi, meg Szabó Zselyke. A pad volt szokatlan - nehéz vasszerkezeten tömör fa - meg az a nagy fekete tábla.

Még a sok-sok virágra emlékszem, és arra, hogy a treiculori meg az igazgatói megnyitó után kézen fogva kettes sorba beszivárogtunk az osztályunkba.

Apám persze nagyon büszke volt rám, de ez akkor még nem zavart.

Boti: vagány volt, aki egyedül járt

Nem laktunk messze az iskolától, a Bethlen Gábor általánostól, mindössze egyszer kellett átmenni az úton. Apám első nap elkísért az iskolába, az akkor még számomra végeláthatatlan, keszekusza folyosólabirintusban és osztályterem-rengetegben megmutatta, hogy hol merre forduljak, melyik osztályba menjek.

Ne röhögj! :)

Másnap már egyedül mentem. Legalábbis én így tudtam, de mint évek múlva kiderült, lemaradva követett a tömbházunk előtt, át az úton egészen a garázssorig, ott pedig jobbra fordultunk és már csak néhány méterre volt az iskolakapu.

Az épületbe már nem jött utánam, túl feltűnő lett volna. Becsengettek, majd – ahogy mesélte – , elszívott egy szál cigit az iskola előtt, miközben figyelte, hogy jövök-e kifele. Nem jöttem.

Aznap már téma volt az osztályban, hogy ki jött egyedül és kit kellett a szülei hozzanak. A legvagányabbak persze azok voltak, akik egyedül jöttek. Ezután már szülői felügyelet nélkül mentem iskolába, de sosem egyedül: a szomszédos tömbházban lakott az osztálytársam, reggelente találkoztunk a tömbház előtt és együtt rohantunk az iskola fele.

Rohantunk, mert mindig késésben voltunk. Istenadta tehetséggel tudtuk az időt haszontalanul eltölteni menet is, jövet is az iskolából, még hosszú éveken át.



0 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."