Lelkiség órán jártam a gimi egyik katolikus osztályában és ott tudtam meg, hogy az ördögűzés az egy szakma. Olyan papok szakmája, akiket a Római Katolikus Egyház kiválaszt, felkér, majd kiképez exorcista vagyis ördögűző szertartások végzésére.

A lelkiség tantárggyal úgy találkoztam, hogy egyszer Bajkó Norbert plébánossal interjút készítettem és aznap pont születésnapja volt.

Azt hiszem túlzás nélkül 5 percenként szólt a telefonja vagy hívatták őt, vagy ajándékot hoztak neki XI.- XII.- ikes gimis diákok, akik hálájukat és tiszteletüket fejezték ki iránta. Feltűnt mindez és rákérdeztem, hogy minek köszönhető ez a népszerűség?

Akkor mesélt Norbi a tantárgyról, amit katolikus osztályoknak tar: a gyerekek bármikor fordulhatnak hozzá tanácsért vagy csak egyszerűen megoszthatják vele belső vívódásaikat, „vagy ha hivatalosan lógni akarnak” – tette hozzá Norbi.

Az órákon őket érdeklő témákat kérhetnek, olyat is, ami esetleg nincs benne a hivatalos programtervben. Így csöppenhettem az ördögűzés számomra hajmeresztő tárgykörébe.

Az ördög létezik?

Délután volt és az utolsó óra a sulis napból, ilyenkor ember legyen a talpán, aki leköti egy kamasz diák figyelmét: mégis, ahogy elhangzott az aznapi téma, az ördögűzés, hatalmas és „végre” felkiáltások hangzottak el az osztályban.

Norbi az információit Francesco Bamonte egyik nyilatkozatára alapozta, aki az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségének elnöke, no meg Róma és a Vatikán hivatalos ördögűzője. Ezek alapján elsőként hangzott el, hogy az ördög legnagyobb ravaszsága, hogy elhiteti velünk: nem létezik.

Elvileg az emberi történelem során ez napjainkban fordul elő legelőször, hogy nem vesszük komolyan, és létezését figyelmen kívül hagyjuk.

Azzal, hogy pár évvel ezelőtt a Szentszék hivatalosan is elismerte az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségét, ezzel a téma fontosságát hangsúlyozta, és nyilvánosan elismerte az ördög létezését és saját eszközeit hozzá.

Azóta nagy összefogás van ezen a téren az ördögűző papok között és rendszeresen konferenciákat és képzéseket is tartanak.

Hát, bevallom, csak hümmögtem az egyik szélső padsor legutolsó padjában és az elhangzottakon próbáltam kívül maradni, annál is inkább mert minden meghökkentő mondatra a diákok hátrafordultak, és tekintetemből próbálták kiolvasni a véleményem.

Szemléltető példák

Szerencsére Norbi olyan lendületes és modern pap, aki saját példáival jól tud zsonglőrködni, és egy pár konkrét esettel példálózva oldotta a kialakult furcsa hangulatot az osztályban.

Hangsúlyozta, hogy az ördögtől való megszállottságot nem a filmes megjelenítések alapján kell elképzelni. A legtöbb esetben ugyanis nem megszállásról van szó, hanem a gonosz hatásairól és befolyásáról az életünkben.

Bevallotta, hogy ő ugyan négy éve pap, de ezalatt az idő alatt minimum 50 emberrel találkozott, aki annyira belekerült a gonosz bűvkörébe, hogy életében egy csapdát teremtett maga körül, amiből nem tud szabadulni.

Beszélt eltévedt férfiakról és nőkről, rontásokkal és átkokkal foglalkozó kuruzslókról, ötszörösen öngyilkossággal kísérletezőről, a drog útját választó fiatalokról, akikkel személyesen volt dolga.

Említett egy olyan nőt is, akinek saját vállalkozása volt és háromszor bukott be, majd elvált tőle a férje, számtalan férfinak kiszolgáltatta a testét, beteg lett, és ahogy kezdte felismerni, hogy mennyire kisiklott az élete rengeteg jóst és kétes hírű csodatévőt felkeresett, ami még mélyebbre nyomta őt helyzetében.

Amikor Norbihoz eljutott, már értelmetlennek érezte életét és annyi reménye volt, hogy a bűnei felvállalásával könnyíteni tud magán.

Hogyan űzik az ördögöt?

Bamonte, a hivatalos ördögűző is hangsúlyozza, hogy nem úgy, mint a filmekben. „Egy ördögűző szertartás megindító esemény, nem riaszt meg, nem tölt el senkit félelemmel. Amikor ördögűzéssel nem foglalkozó papok elkísértek egy-egy ilyen szertartásra, meghatódtak, és nem a démon tett rájuk mély hatást, hanem a szerető Isten, akinek jelenléte érzékelhető volt” – idézte Norbi.

Van ugyan hivatalos ördögűző szertartási rend és imasor is, de Bamonte azt mondja, végső soron nem az imája idézi elő az ördögűzést, hanem az ő és az ördög által megszállt személy hite. Ez a legfontosabb.

Mitől fél a gonosz?

Mint a magyar népmesékben: az asszonytól. Komolyra fordítva a szót, Norbi tolmácsolásban Bamonte szerint a Szűzanya a legnagyobb közbenjáró, akitől elriad a gonosz. Magyarázata szerint, azért mert a fő gonosz Lucifer az egykori angyal, aki szintén Isten teremtménye, és aki szabad akaratából döntött a rossz mellett, nehezen viselte az Isten megtestesülését, ami az emberek megmentését jelentette a kárhozattól.

Röviden, nem viselte jól a konkurencia monopol helyzetét, és mivel ő az embereket alacsonyabb rendűnek tartotta magánál, ezért az volt a legkegyetlenebb döfés számára, amikor Mária által vált emberré az Isten. Így az Isten egy halandót az angyalok fölé helyezett.

Az óra vége felé egyre zajosabb lett az osztály és a hallottakat kettesével vagy kisebb csoportokba kommentálták. Aztán az egyik diák kicsit felháborodva és határozott megkérdőjelezéssel felszólalt: „Ez mind mire van alapozva, ezekre mi a tényleges bizonyíték, ezeket ki mondja ki?” Igazi felüdülésként ért a beszólása.

Bár kérdése nem kapott kellő hangsúlyt vagy figyelmet, jólesően hatott, és megnyugvást is jelentett az a józan hozzáállás, amivel érdemes kezelni ezeket az információkat, akármilyen alapjuk is legyen.

Mert bár a valóságunk része a depresszió, a csalódás, a kiábrándultság, a rossz útra való hajlam, a kisiklás, a betegség és a „rossz” számos formája, melyek között extrém esetek is vannak, és amelyekkel nyilván nem könnyű szembenézni vagy megbirkózni, de ha annak ördög a neve, nekem személy szerint nincs mit kezdenem vele.