Verespatak, az arany és ami mögötte van
A Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) két munkatársával sajtóbeszélgetésen találkoztunk.
MEGOSZTÓ
Tweet
verespatakjo
ÍRTA: BEDŐHÁZI ATTILA-CSABA
0 hozzászólás.
Szentesy Cecília, a vállalat műszaki igazgatója és Cătălin Hosu kommunikációs menedzser városunkba látogatott, hogy eloszlassák a verespataki beruházásról keringő tévhitet.
Ha egész pontosak akarunk lenni, akkor nem az aranybányával van gondjuk az embereknek, hanem a technológiával, ugyanis esetünkben ehhez ciánt használnak.
Bemutatták a technológia ágát-bogát, láttunk értékeket a kitermelendő arany mennyiségéről, a cián értékéről és még sorolhatnánk, de mind közül az a rész volt a legérdekesebb, amikor a lényegre tértünk. Ahogy mondani szokták: a kérdés egyszerű volt és nagyszerű.
Miért alakult ki ilyen ellenszenv az egész projekt körül? A választ Cătălin Hosu fogalmazta meg: „Nagyon sok mítosz kering a verespataki bánya körül. Nem tettük meg a megfelelő lépéseket, nem kommunikáltunk az emberekkel, így történhetett meg, hogy ilyen sokan ellenkeznek.”
A RMGC munkatársa azt is elmondta, hogy megannyi szervezet, csoportosulás tiltakozik ellenük, de nyilvánosan senki sem vitázik az ügyről. Ezért hiúsult meg két alkalommal is a közvita, melyet országos televíziós társaságok hirdettek meg.
A Román Akadémia például már 2003-tól ellenzi a aranybánya létesítését, holott 2006-ban lettek készen a tervekkel.
Egyébként 6500 kérdést fogalmaztak meg az érdeklődők a tervekkel kapcsolatban, és több mint 39 változtatást eszközöltek eddig.
Az értékek magukért beszélnek, mondják a hozzáértők. Eszerint az összes európai szabványt betartják.
A cián szint, ami ugye mindenkit érdekel, 5 mg/l lesz az ülepítőben – ígérik a RMGC munkatársai. Ez az EU-s követelményeknek messzemenően eleget tesz, hiszen az elfogadott határérték 10 mg/l .
A nyereségről is kérdeztünk, és erre is kielégítő választ kaptunk. Eddig 386 millió dollárt költöttek, további 876 millió dollárba fog kerülni a bányászati építkezés és 137 milliót költenek a bányazárásra. Hogy miért? 314 tonna aranyért, ennyit szeretnének kibányászni a verespataki lelőhelyről, és 1,9-2 milliárd dollár nyereségre számítanak.
A jelenlegi kutatási eredmények szerint a verespataki bányában található Európa legnagyobb aranykészlete. Hogy ezt miért egy kanadai cég és nem mi bányásztuk ki? Erre is van válasz, de azt majd máskor.
![hirdetes](/images/hirdetes_o.gif)
MEGOSZTÓ
![PDF](/templates/uh/images/pdf_button.png)
![E-mail email](/templates/uh/images/emailButton.png)
Tweet
Hasonló cikkek
Mindig is tűzoltó szerettél volna lenni?
Most teljesülhet az álmod, ha követed ezeket a...Hegyi túrázók, figyelem!
A magas hegyekben hó és fagy várható a hétvégén.Bombahír az egyik Wizzair-gépen
Kényszerleszállást hajtottak végre a bukaresti...![verespatakjo verespatakjo](/cache/multithumb_images/c.460.276.16777215.0...images.stories.Bedohazi.verespatakjo.jpg)
![szerkeszto](/media/szerkesztok/BEDHZI ATTILA-CSABA.jpg)
2009. november 12., 16:05
![](/templates/uh/images/comment.png)