1982-ben Spanyolország rendezhette a világbajnokságot, erre az időszakra már normalizálódott az ország élete a Franco-diktatúra után. A vb-n először 24 csapat vett részt, így több meccs lett a tornán: a hat csoport két-két továbbjutója újabb csoportkört (itt már három-három csapat) játszott, az itt első helyen végzők pedig elődöntőket játszottak: a németek egy klasszikusat a franciákkal, az olaszok egy simát a lengyelekkel. Pedig az első csoportkör után az olaszokra sokan nem fogadtak volna...

Románia hiányzott, a magyar válogatott viszont ott volt – a selejtezőkben éppen a románokat előzték meg, ekkor nyertek utoljára a magyarok a románok ellen.

A magyar csapat rekorderedményt, 10-1-et vert rá El Salvadorra az első csoportmeccsen. Hhabár kilencgólos különbségre előtte volt példa (1954-ben a Magyarország–Dél-Korea és 1974-ben a Jugoszlávia–Zaire találkozók egyaránt 9–0-ra végződtek) a több rúgott gól rekordnak számít, ráadásul két számjegyű gólt sem rámolt be senki vb-mérkőzésen. 2002-ben, amikor a németek 8-0-ra vezettek Szaúd-Arábia ellen, már fohászkodtunk, hogy ne lőjenek többet, legalább ez a rekord maradjon a magyaroké. Egyelőre maradt.

A második meccsen a Maradonával felálló argentinok 4-1-re kiütötték a magyarokat (a vb nyitómeccsén viszont nagy meglepetésre 1-0-ra kikaptak a belgáktól). A Magyarország-Belgium meccs döntött a továbbjutásról, a magyarok sokáig vezettek Varga nagy góljával, de végül 1-1 lett az eredmény, kiesett a magyar csapat.

Az első csoportkörből nagyjából az esélyesek léptek tovább (az olaszok alig csúsztak át a három döntetlenjükkel), viszont itt volt az a meccs, ami miatt a következő vb-től kezdve a csoport utolsó meccseit egy időben rendezik. Nyugat-Németország és Ausztria a német gól után antifocit mutattak be, kiejtve Algériát – akkoriban nem volt mit tenni ez ellen.

A középdöntő csoportjai közül kiemelkedett a C, ahol az olaszok, az argentinok és a brazilok küzdöttek egymással.

Nagy meglepetésre az azurrik Maradonáékat 2–1-re verték (amúgy sem a Maradona vb-je volt ez, a brazilok elleni meccsen egy brutális belépő után kiállították), míg a brazilokat (a Selecaóban olyanok játszottak ekkor, mint Zico, Falcao vagy dr. Socrates) 3–2-re győzték le. Ennek a vébének kétségtelenül ez volt a legjobb meccse, de szakértők szerint minden idék egyik leglátványosabb futballmeccse volt a barcelonai olasz-brazil, amin a szemet gyönyörködtető dél-amerikai foci fejet hajtott a kemény európai erőfutball előtt.

A braziloknak Paolo Rossi három gólt lőtt (azelőtt a csoportban egyet sem), aztán a döntőbe is ő lőtte be csapatát a lengyelek ellenében, mindkét gólt ő vállalta a 2-0-ra végződő találkozón. Hatalmas totóbotrány után mentek az olaszok a vb-re, de úgy látszik, ez jót tesz nekik (2006-ban is hasonlóak voltak az előzmények).

A németek a franciákkal játszották a vb-k történetének egyik legszebb, legfordulatosabb meccsét, amin a rendes játékidő után 1–1 volt az állás. A németek kapusát, Toni Schumachert ki kellett volna állítani, olyan brutálisan szabálytalankodott Battistonnal, mentő vitte el a franciát.

A hosszabbításban 3–1-re elhúztak a franciák, de a németek innen is képesek voltak felállni. A tizenegyeseknél is a németek rontottak előbb, de ők voltak a higgadtabbak a végén, egyébként ez volt a vb-k történetének első tizenegyespárbaja.

A kisdöntőt 3-2-re veszítették el a franciák a lengyelekkel, Platiniék nagy tudású gárdája két év múlva ért fel a csúcsra, amikor megnyerték a hazai rendezésű Európa-bajnokságot.

A madridi döntő első félideje nem hozott gólt (Cabrini büntetőt lőtt mellé), de a második játékrész az olaszoké volt: előbb Rossi talált be (ez volt a hatodik gólja a tornán, ő lett a gólkirály), majd Tardelli (talán a legemlékezetesebb gólöröme neki volt a vb-döntők eddigi történetében) és Altobelli is kivették részüket a győzelemből egy-egy találattal.

A németektől Paul Breitner csak szépíteni tudott – 1974 után tehát ismét döntőben rúgott gólt, ez rajta kívül csak Pelének és Vavának sikerült, később Zidane-nak. A Real Madrid stadionjában futották az örömkört Rossiék, aki egyébként az utolsó pillanatban került az olasz keretbe, mert bundázás miatt eltiltották.

Az olaszok ezzel kiegyenlítették az állást: ők és Brazília 3-3 alkalommal lettek világbajnokok. És még csak 82-őt írtunk...

A döntő

1982, július 11., Madrid, Santiago Bernabeu stadion, 90 ezer néző, vezette: Arnaldo Coelho (brazil)

Olaszország - NSZK 3-1 (0-0)

Olaszország: Zoff - Gentile, Scirea, Collovati, Cabrini - Bergomi, Tardelli, Oriali, Conti - Rossi, Graziani (Altobelli, 13., Causio, 89.)

NSZK: Schumacher - Kaltz, B. Förster, K. Förster, Briegel - Stielike, Dremmler (Hrubesch, 62.), Breitner, Fischer - Rummenigge (H. Müller, 70.), Littbarski

Gólszerzők: Rossi (56.), Tardelli (69.), Altobelli (80.), illetve Breitner (83.)