Sport » Minifoci

Minifoci: lejárt a rájátszás első köre

Keményen harcolnak a csapatok az elsőségért. Mind a nyolc csapat túl van a play-off első mérkőzésén.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
tufi 3

Tudod, hova került a legértékesebb trófea?

Ötödik alkalommal került sor a Tusványosi Fináléra,...
minifoci2016

Megmentenék a minifocit, ezért egynapos tornával “tiltakoztak”

Nem a minifocipályán játszottak, de ennek nyomós oka...

Lehet jelentkezni a városi minifoci-bajnokságra

Turnérendszerben szerveznék a minifocibajnokság őszi...

IMGP8457
IMGP8457
szerkesztoÍRTA: KAKASY BOTOND
2010. június 18., 10:56
4 hozzászólás. 

Nem engedte ki a hetedik helyet a kezéből az U.F.F. Ez meglátszott az utolsó mérkőzésén, ahol fölényesen (7-1) verte az FC Stoplit, így a rájátszásban az IPSE csapatával került össze. A mérkőzést zuhogó esőben játszodták le, a pályaviszonyok nagyon megnehezítették a játékosok dolgát. Az IPSE az első félidőben szerzett gólját ellensúlyozták is a Fórumosok.

A második menetben ismét a Infopress kezdeményezett, de még ezt is tudta tartani az U.F.F. 2-2 döntetlen mellett kezdték meg a büntetők rúgását, amit már jobban bírt az IPSE. A csütörtöki mérkőzésen a játékosok kedélyeit már nem hűtötte az eső, így aztán elszabadultak az indulatok pályán és azon kívül is. A mérkőzéseken osztogattak sárgát és pirosat is.

Hétfőn (június 21.) folytatódnak a rájátszás mérkőzései, 19 órától az Autógrup Simó a Táborral illetve 20 órától az IPSE csap össze az U.F.F.-al. Kedden 19 órától Bunda - Eco-E./Kacsasz, míg 20 órától a Sporting – Famos mérkőzések kezdődnek.

IMGP1697

A hét mérkőzései:
Hétfő
FC Stopli – Eco-E./Kacsasz 2-3 (0-1)
Gólszerzők: Fábián Levente, Kádár László, illetve Román Levente, Demeter László, Trimfuj Sándor

Márvány – Kerekerő 4-1 (1-0)
Gólszerzők: Józsa Károly 2, Dávid Kornél, Pálfi Sándor, illetve Gheorghe Claudiu

Tábor – Omnibusz 3-0 – nem jelent meg az Omnibusz csapata

35+
Juventus – Dinamo 3-0 nem jelent meg a Dinamo csapata

Kedd
FC Stopli – U.F.F. 1-7 (0-3)
Gólszerzők: Bartha László, illetve Vajda Antal, Kővári Levente 3, Péter Csaba, Vass Imre, Tamás László

35+
Moility – Derby 3-2 (0-1)
Gólszerzők: Csomor Csaba, Boros Zoltán, illetve Both István, Szín Ferenc, Péter Áron

Negyeddöntő

Szerda
Autógroup Simó – Tábor 2-2 (1-1) hetesek:4-2
Gólszerzők:Mag Árpád, Balázsi Zoltán, illetve Mogoşeanu Ciprian, Szabó Attila
Sárga: Domokos Norbert

IPSE – U.F.F. 2-2 (1-1) hetesek:5-4
Gólszerzők: Miklos Sándor, Gudor Elemér, illetve Kővári Levente 2

Csütörtök
Eco-E./Kacsasz – Bunda 1-1 (0-1) hetesek: 6-7
Gólszerzők: Demeter László, Pácsi Zoltán
Sárga: Kovács Ákos, illetve Hiju László, Szőcs Róbert
Piros: Bató István, Hiju László

Sporting – Famos 1-2 (1-1)
Gólszerzők: Kiss Aladár, illetve Kovács Barna 2
Sárga: Fazakas Csaba, Bara Levente, Deák Levente

35+
Örök Ifjak – Transilvanicum 3-2 (1-1)
Gólszerzők: Hompoth Dezső, illetve File István, Godra Zsolt
Sárga: Geréb Levente

Negyeddöntő táblázata.


4 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat
avatar
boti
2010-06-23 08:48:18
Famos - Sporting harmadik mérkőzése csütörtökön 20 órától lesz.
avatar
Pizsi
2010-06-24 20:22:10
HAHA nem igaz meg 20:15 perckor senki sem volt ott es nem is lesz. Koszi hogy ilyen jok az infok az ember kimegy es erre semmi. Maskor jo lenne pontosan megkerdezni
Tiszteletem :( :(
avatar
boti
2010-06-24 20:31:33
re:
avatar
Pizsi
HAHA nem igaz meg 20:15 perckor senki sem volt ott es nem is lesz. Koszi hogy ilyen jok az infok az ember kimegy es erre semmi. Maskor jo lenne pontosan megkerdezni
Tiszteletem :( :(

Na akkor már ketten vagyunk, mert én is nemrég értem haza a pályáról... :)

Utolsó információim szerint ez az időpont volt kitűzve... a változásról elfelejtettek szólni :dry: . Holnap a dolgok után nézek.
avatar
Pizsi
2010-06-24 20:59:43
Koszi elore is

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."