Székelyudvarhelyen és környékén huszonöt-harminc évvel ezelőtt rengeteg olyan hely volt, ahol a gyerekek mind nyáron, mind pedig télen játszhattak. A városban és a külterületein nem volt annyi szigorúan bekerített terület, nem épült annyi ház, nem járt annyi gépkocsi, mint ma, sőt megkockáztatom, hogy az emberek is másképpen viszonyultak mindenhez.

Az utcákon nemcsak esténként lehetett focizni vagy más csapatjátékot játszani, mert, főleg a mellékutcákon, nem jártak sűrűn az autók, a tömbházak között több volt a zöldövezet, a város közvetlen környékén sem volt tilos adott területre kimenni és ott játszani.

A kertek és az oldalak

Télen talán az elsőszámú szánkózó hely a katolikus temető melletti Pap-kert volt – ha fentről, a mostani Csereháti lakótelep közeléből indult az ember, akkor jóval több mint száz métert is lehetett csúszni.

Balázs Ferenc felvétele egy szánkóversenyt örökít meg, a gyerekek mellett néhai Tankó Albert, az akkori pionírház oktatója áll.

Vele szemben, a Szentimre utca felső részéről lehetet becsúszni az ún. Pálffy-oldalon a patakig – rövidebb, meredekebb, veszélyesebb volt a Pap-kertnél, nyáron is be lehetett gurulni a fűben, ha az ember nem sajnálta magát.

A Csalóka hatalmas terület volt, egyszerre több száz gyerek is kényelmesen szánkózhatott rajta. Messziről nézve a terület csíkos volt, látszott, hogy melyik részei vannak szánkópályának „kiverve", vagyis ródlizásra alkalmassá téve.

A lejtősebb utcák

A városban több olyan utca volt, ahol a szánkózást főleg az esti órákban lehetett művelni. Autók ritkán jártak, egy-egy komolyabb havazás után az 1310-es Daciák, Trabantok, Ladák vagy Moszkvicsok többsége nem igazán bírta volna terhelést, így tulajdonosai nem erőltették, akkoriban különben sem sietett annyira mindenki.

Nem a régi rendszert sírom vissza, szó se róla, csak nem tudom, hogy ma hányan kockáztatnánk meg azt, hogy a például a Szentimre utcán becsússzanak szánkóval. Különben sem szeretjük, ha az utakról nincs letakarítva a hó.

A Szentimre utca nagyon fontos volt ilyen szempontból – ha jó volt a hó, a pálya hamar „kiverődött", hatalmas élmény volt többszáz métert csúszni, egészen a pionírházig (ma az Udvarhelyi Híradó szerkesztősége, a Gondűző Étteremmel szemben).

Balázs Ferenc képein érdemes megfigyelni az akkori gyerekruhákat, illetve a fémből és fából, sokszor otthon, a blokk alatti pincében készült és tárolt szánkókat. Ha december elején lehullt a hó, ötödikén este apuka elvitt szánkózni, s mire hazamentünk, megjött a Mikulás...

A Tábor és a Bethlen lakótelep között a Solymossy utca is eléggé meredek ahhoz, hogy jót szánkózzon rajta a gyermek, legalábbis huszonöt-harminc évvel ezelőtt azt tette, s nem szóltak rá az ingerült autóvezetők.

Az Ady Endre utca is tökéletes terep volt ilyen szempontból: szinte a Szent János utcától lehetett indulni, s egészen az unitárius temető bejáratáig, a csorgóig lehetett becsúszni – a csorgó vize akkor sem volt jobb minőségű, de nem betegedtek meg tőle a gyermekek. Szánkóztak tovább, nem zavartatták magukat.

Te hol szánkóztál gyerekkorodban Udvarhelyen?