Színes » Életmód

Panelkertészek 11: paradicsom lámpával?

„Kirándultunk" egy másik panelkertbe. Nem messze, csak a Cserehátra. Sok szépet láttunk.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
Illusztráció/ Szabó Apor

Óraátállítás: utoljára ugrálhatunk az időben

Az Európai Unió megszavazta, hogy az idei lesz az utolsó...
Kilyén Károly, a tökös gazda fotó: Szabó Apor

Tökös gazda: nyolcan hozták fel a kertből

Az első két kísérlet sem volt semmi, harmadszorra...
Bara Kinga elárulta, hol nyaralt Udvarhely fotók: Simó Veronika

Szeretjük, ha ellátják a bajunkat

Tudjuk, hol süttetted a hasad a nyáron, és azt is, hol...

panelkerteszet cserehat-2
Csedő és Katona magukba szívták a tapasztalatokat, mint növény a vizet
szerkesztoÍRTA: KATONA ZOLTÁN
2014. június 06., 10:07
0 hozzászólás. 

Vannak még olyanok, mint mi, s öröm ezt megállapítani – amióta elindítottuk a rovatot (ejj, de rég volt, amikor turkáltuk a földet és előkészítettük az erkélyt..!), többen is jelezték szóban, Facebook-üzenetekben, hogy bizony ők is szeretnek panelkertészkedni, sőt évek óta csinálják. Az egyikük a Csereháton lakó Szaniszló István-Árpád volt, Katona gyerekkori ismerőse (egymással szembeni blokkokban gyerekeskedtek a Tábor-negyedben), aki idestova három éve foglalkozik kertészkedéssel a teraszon.

panelkerteszet cserehat-11Szóval Csedővel felállítottunk a Cserehátra, a blokkba, Szaniszlóék nagy szeretettel fogadtak – az első út nyilván a kertbe, azaz a teraszra vezetett. Fotókról ismertük a Szaniszlóék erkélykertjét, de élőben még szebb, még izgalmasabb. Paradicsomok, paprikák, fokhagyma, van itt is minden, ami szemnek és szájnak ingere.

panelkerteszet cserehat-3Az ember önkéntelenül is összehasonlítja mind a kínálatot, mind a módszereket. Az első és legfontosabb, hogy Istvánéknak mindenből kisebb van, mint nekünk – de valahogy mégis előrébb járnak. A csilipaprikák már megfoghatók, szép pirosak lesznek – meg is mutatnak tavalyról eltett csiliket befőttesüvegben, fenomenális látvány, nagyon szép.

panelkerteszet cserehat-5Vannak olyan növények is, amik nekünk nincsenek és fordítva, például ők teafüveket is termesztenek, illetve fokhagymát és virágot is. Az alap azonban itt is a paradicsom és a paprika. Mezei, pontosabban fiatfalvi földet használnak, nagyon lényeges, hogy a teraszuk nem fedett, így szeles, az eső is be-becsap.

panelkerteszet cserehat-4Ásványvizes palackokat, illetve mosószertartókat használnak edénynek, és ami nagyon fontos: csak saját anyagból dolgoznak. Ez azt jelenti, hogy a saját növények magjaiból télen palántákat nevelnek és tavasszal azokat ültetik ki. Két évvel ezelőtt kezdtek néhány csilipaprikával, mára már ott tartanak, hogy az egész terasz szépen be van ültetve, katonás rendben állnak itt is a paradicsomok, akárcsak nálunk.

panelkerteszet cserehat-7

Tapasztalatban is sokkal előrébb tartanak. Kapunk például olyan tapasztalatot is István feleségétől, Emesétől, hogy a paradicsomok virágzatát úgy is be lehet porozni, előidézvén a megtermékenyítést, hogy egy fültörlő pálcikát odaértetünk mindegyik virághoz, így terjed a virágpor és így lesz majd termés a növényen. Mi ecsettel gondoltuk volna, de lám, mit tud egy fülpucoló. És hogy fog állni majd a Csedő kezében.

„Annál szebb látvány nincs, amikor a lányom este, sötétben, elemlámpával megy ki a teraszra paradicsomot enni!" – mosolyogja el magát István. Katona is látja a lelki szemei előtt Csedőkét, amint leguggolva legeli a koktélparadicsomot az erkélyről. Mint maci a málnásban.



0 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."