„Vége van a nyárnak, / hűvös szelek járnak, / nagy bánata van a / cinegemadárnak" – így szól Móra Ferenc kisiskolásoknak szóló szép versének kezdete. De ez nem igaz. Legalábbis a Tábor-lakótelepen nem, mert Csedő és Katona új vállalkozásba kezdtek, ez pedig nem más, mint a panelkert helyén létesített cinege-hizlalda.

A céljuk csupán annyi, hogy a blokkok között élő cinkék éljenek rendesen, mint minden ember, tehát lakjanak jól és ne mérgelődjenek – akárcsak a panelkertből, Csedő és Katona nem fognak meggazdagodni ebből sem, mert, ahogy koktélparadicsomot sem adtak el egyet sem, mert mind megették, ugye, így cinkét és más madarat sem fognak. Sőt, meg sem eszik, mint a panelkerti zöldségeket.

A téli madáretetés igen nemes és szórakoztató dolog, ha az ember odafigyel. A panelkert létesítésekor is Csedő otthonról hozta a tapasztalatot, és néhány magot is, ez most sincs másképp, hiszen odahaza idősb Csedő ezen a szakterületen is igen nagy, mélyreható tapasztalatokkal rendelkezik. Évek óta etet, fia szerint: hizlal cinkéket és más madarakat is – annyira összebarátkozott velük, hogy ma már a szó szoros értelmében a tenyeréből esznek. Ifjabb Csedőt ez csak akkor zavarja, amikor a cinkék az ő vállára is rászállnak, „me' asziszik, én vagyok apám!"

A munka azzal kezdődött, hogy a kitakarított panelkertben egymásra helyeztünk három-három finn földdel (emlékeznek még..?) töltött műanyag-edényt, a legfelsőbe beleszúrtunk egy ugyanolyan műanyag karót, csövet, amire nyáron a paradicsomot futtattuk fel.

Habár tervben volt, mégsem vettünk madáretetőt, legalábbis egyelőre nem, hanem a környezettudatosság jegyében egyszerű ásványvizes palackokból készítettünk etetőt. Roppant egyszerű: kivágjuk az oldalát úgy, hogy a felfüggesztett részre lépik majd a cinke, onnan eszi a palack aljába tett ipari napraforgómagot. Ugyanazon az elven működik, mint például egy vályú a disznóknál. A nyitott ablakhoz helyezzük, hogy tudjon odaférni a madár a levegőből.

Úgy függesztjük fel, hogy a palack aljába felforrósított fémeszközzel szűk lyukat vágunk, ezen keresztül benyomjuk a karót egészen a kupakig – tulajdonképpen karóba húzzuk szerencsétlen palackot, de legalább hasznát vesszük.

A kivágott részt le kell ragasztani gézzel, vagy ragtapasszal, azért, hogy a madárnak a lába ne sérüljön meg, miközben rááll a peremére. Ajánlatos klasszikus, széles, fehér szövetragasztót használni, erre a célra az kell. Katona fel is húzta magát az egyik gyógyszertárban, amikor négy-vagy ötféle ragasztószalagot is mutattak neki, de mindegyik kimerítette a „vékony kínai szar, semmiresejó" fogalmát. Végül kapott megfelelőt.

Felszereltük tehát az etetőt, következett a kajával való feltöltés. Ipari napraforgómagot használunk, mert a cinegék ezt könnyen fel tudják törni és ki(v)eszik a belét. Meg lehet figyelni, hogy a szemközti fenyőfára viszik feltörni és elfogyasztani a magot, de a bátrabbak már az erkélyen nekiesnek a lakmározásnak. Azt is észrevettük, hogy amikor a fán hó volt, a cinegék bizony raktároztak szépen a szűk napokra, azt hitték, hogy csak átmeneti a panelkerti hizlalda, nem vették még észre, hogy mi tulajdonképpen értük vagyunk.

A napraforgómagot takarmányboltban lehet beszerezni (ilyen van pl. a Villanytelep utcában, a régi fogászattal szemben, de a gazdaboltokban is), ínyencfalatnak tehetünk melléje tökmagot is, de abból puha héjút és ne sózottat válasszunk. Utóbbi nagyon fontos, sok só nem kell a cinke emésztőrendszerébe kerüljön, mert megsínyli szegény.

Ha szalonnadarabkákat függesztünk fel az etetőre, a boltban olyat kérjünk, ami nincs fűszerezve, ilyen pl. a zsírnakvaló néven futó termék a mészárszékekben. Ha karácsonyról maradt még dióbelünk, azt is adhatunk a cinegéknek, mert nagyon szeretik, mondjuk nem minden szülő örvend ennek. Csedőék otthon avas dióbelet használnak erre a célra, mert „a kutya se nézi meg, hogy egy kicsit büdösebb az a hús, amit odahajíttasz neki."

Készüljünk fel arra, hogy a madáretetés néhány hónapja alatt különböző cinke-típusokat fogunk megismerni. Csedő szerint az egyik ilyen karakter az ún. húscinke. Ez fajtársainál lényegesebben nagyobb testfelépítésű állat, de nem valami genetikai sajátosság miatt, hanem egyszerűen csak azért, mert sokat, többet eszik. Meg lehet figyelni rajtuk, Katona már látott ilyet, hogy agresszívek, tekintélyt elváróan viselkednek, de közben bunkók, mert lökdösődnek az etető felett, holott annyi a kaja, hogy mindenkinek bőven jut.

A másik agresszív típus az ún. vér-cinke. Ez már kacérkodik a ragadozó életformával, de egyelőre csak házi kakas a szemétdombon. Katona még nem látott ilyet, Csedő állítólag igen, azt mondja, nagyon veszélyes, mert lecsapja, illetve csőrrel lekoppantja a cimboráit, és meg is eszi, ha nagyon feldühítik.

Az Katona előtt is világos, hogy a cinege nem tűr meg más madarat az etetőnél, borzasztóan dühös és kiállhatatlan tud lenni. Egyszer tévedt be egy szerencsétlen veréb, de alig tudott elmenekülni, úgy meghajtotta egy nagytermetű hús-cinke.

A többiek meg egyszerű, kispolgári madárkák. Repülnek, bámulnak az etetőről, mint bakkutya a holdvilágos éjszakára, eszegetnek, csicseregnek. Valahogy eltelik a tél.