Az ország, ahol a boldogság rád ragad
MEGOSZTÓ
Tweet
Óraátállítás: utoljára ugrálhatunk az időben
Az Európai Unió megszavazta, hogy az idei lesz az utolsó...Tökös gazda: nyolcan hozták fel a kertből
Az első két kísérlet sem volt semmi, harmadszorra...Szeretjük, ha ellátják a bajunkat
Tudjuk, hol süttetted a hasad a nyáron, és azt is, hol...EVS önkéntesek Portugáliában. Fotók: Tankó Gabriella
ÍRTA: SIMÓ VERONIKA
Tankó Gabriella egy évet töltött az Európai Önkéntes Szolgálat (EVS) keretében Portugáliában, Amarante városban. Az önkéntes munka során árvaházban, fesztiválon, és zöldségtermelő farmon is dolgozott, de rengeteg kirándulás, szórakozás és tanulás is belefért az egy éves kalandba. Az ott szerzett tapasztalatairól, élményeiről és a napfényes Portugáliáról kérdeztük.
Mi az EVS?
Az Európai Önkéntes Szolgálat (EVS - European Voluntary Service) az Erasmus+ program keretén belül 17 és 30 év közötti fiataloknak nyújt lehetőséget arra, hogy hosszabb-rövidebb ideig külföldön önkéntes munkát végezzenek.
Önkéntesként egy társadalmilag hasznos, nonprofit szervezetnél dolgozhatnak a fiatalok. Az önkéntesség időtartama minimum 2 hónap, maximum 12 hónap. Több terület közül lehet választani: ilyenek például az ifjúsági- és gyerekprogramok, a szociális terület, a kultúra, művészetek, környezetvédelem és a sport.
Az Európai Unió anyagi támogatást nyújt az önkéntes szolgálat megvalósításához az Erasmus+ programban pályázat útján: átalányösszeget határoz meg a projekt lebonyolítására, az útiköltségre, a szállásra, ellátásra, biztosításra, nyelvi felkészítésre és némi zsebpénzre.
Az EVS-ben küldő, fogadó, és koordináló szervezetek vesznek részt. A pályázatot csak egy szervezetnek kell benyújtania a projekt teljes költségvetésével. Az EVS-ben csak akkreditált szervezetek vehetnek részt.
Erdélyben többek között a székelykeresztúri központtal működő Erdélyi Ifjúsági Egyesület foglalkozik EVS önkéntesek küldésével és fogadásával.
Mi vett rá téged arra, hogy egy egész évet önkéntes munkára áldozz, ráadásul egy távoli országban?
Miután elvégeztem az egyetemet Kolozsváron, elkezdtem ott dolgozni, és egy idő után úgy éreztem, hogy a rutin, amiben ott éltem, nem elég ahhoz, hogy kielégítse minden vágyamat. Szerettem volna valami újat kipróbálni, és az önkéntes munka is érdekelt.
Kicsit bántam, hogy az egyetem alatt nem mentem Erasmussal más országba tanulni, de mindig azt tartott vissza, hogy nem tudtam jól angolul. Egy barátnőmtől hallottam az EVS-ről, és úgy éreztem, ezt jó lenne kipróbálni. Az ösztönzött, hogy valami újat próbáljak ki, tanuljak nyelveket, új kultúrát és új embereket ismerjek meg. Úgy éreztem, hogy még kell valami, mielőtt elkezdődik az életem munkába járós, monoton időszaka.
Miért pont ezt az országot választottad?
Különösebb oka nem volt, csak vonzott Portugália. Kirándulni már azelőtt is akartam oda menni, kíváncsi voltam a kultúrára. Találtam ezt a projektet, ami Amarante-ba, egy ifjúsági szervezethez szólt egy évre és jelentkeztem. Nem nagy reményekkel pályáztam meg az angol miatt, de sikerült. És tavaly februártól ott voltam idén februárig, a Casa de Juventute nevű szervezetnél tevékenykedtem.
Mi volt ott a feladatod?
Ez a szervezet, ahová mentem, nagyon sok mindennel foglalkozik. Már hetedik éve fogadnak EVS-önkénteseket is, emiatt nagyon gördülékenyen folyt a munka. Én többnyire sérültekkel dolgoztam, az öregek otthonában, az árvaházban és egy iskolába is jártam néha segíteni a foglalkozásokon. Ezen kívül dolgoztam néha farmokon, helyi termelőket segítettünk, és szombatonként eladtuk az általuk megtermelt zöldséget, gyümölcsöket. Ez volt a rutin. Ezen kívül mindenkinek volt egy saját projektje, az én esetemben ez egy Before I die... fal felállítása volt.
Ennek az a lényege, hogy egy közterületen felállított nagy táblára az emberek felírhatják a vágyaikat, terveiket, amiket az életük során meg szeretnének valósítani. Ilyen fal a világ több pontján van, a miénk két hónapig állt Amarante-ban.
Ugyancsak saját projektünk volt a language cafe, ahol különböző nyelveken lehetett tanulni, társalogni, és a clothes swap, ami csereberén alapuló vásár volt, pénz nélkül.
A szokásos feladatok mellett a nyári időszakban volt néhány ifjúsági cserénk és munkatáborunk, ezeknek a lebonyolításában segítettem. Ezekre a 10-12 napos eseményekre különböző országokból érkeznek fiatalok és közösen vesznek részt az egy-egy téma köré szervezett tevékenységeken, programokon.
Az egyik munkatábor például kapcsolatban volt a sérültekkel, akikkel rendszeresen dolgoztunk. Minden évben rendeznek egy színházelőadást, amit a sérültek adnak elő a helybélieknek. Ebbe segítettek be a munkatábor résztvevői. Idén a Tarzan-t adták elő, díszletet terveztünk, jelmezeket készítettünk, táncot tanítottunk nekik, felállítottuk a színpadot a város főterén.
Hány önkéntessel dolgoztál együtt?
Az év folyamán változott a számuk, jöttek-mentek az emberek, de általában 19-20-an voltunk. Kilenc, vagy tíz különböző nemzetiségű emberrel éltem együtt, mindent együtt csináltunk, együtt laktunk, ettünk, dolgoztunk és együtt mentünk ki este szórakozni. Ez egy idő után fárasztó volt, de összességében azt mondhatom, hogy fantasztikus emberekkel voltam körülvéve. És ez az, ami hiányzik most.
Néha nehéz volt a nagyon hangos olaszokkal, vagy a nagyon zárkózott finnekkel, de összességében jó volt. A portugálok pedig nagyon kedvesek voltak. Segítőkészek, nyugodtak, néha túlságosan is, a fél óra késés teljesen normális, nem azért csinálják, mert bosszantani akarnak. Nem sietnek sehová, boldogak.
Mennyire volt zsúfolt a munkaprogram?
Hétfőn megbeszéléssel kezdtük a napot, amikor átbeszéltünk az előző héten történteket és a következő hét feladatait, problémáit. Utána volt egy portugál óránk, ebéd, majd a saját meetingünk, ami azt jelentette, hogy mi, önkéntesek beosztottuk magunkat a következő hétre dolgozni egy táblázat alapján.
Én például minden kedden reggel a sérültekhez mentem és mozgásfejlesztő gyakorlatokat végeztünk, táncoltunk velük. Szerdán ismét portugál óra délelőtt, majd az iskolában dolgoztunk a délutáni foglalkozásokon. Csütörtökön az öregek otthonába jártam, pénteken pedig vagy a farmra, vagy egy óvodába mentem dolgozni, délután pedig az árvaházba. Végül szombaton volt a piacnap, ahol a farmokról begyűjtött árut adtuk el.
Nyáron, ahogy említettem, a szokásos programon kívül is voltak események, ebben az időszakban jobban igénybe voltunk véve, de összességében nem volt fárasztó a munka, szabadidőnk is volt elég.
Mi fért bele a szabadidőbe?
Egy évre 30 szabadnapom volt, de a munkaprogramunk is rugalmas volt. Úgy érzem, hogy a lehető legtöbbet kihoztam ebből az évből.
Sokat jártunk kirándulni, voltam Spanyolországban, Portugáliát próbáltuk minél jobban megismerni, voltunk délen egy hetet sátorozni, voltunk az Azori-szigeteken, ezen kívül nagyon sokat jártunk Portóba, mivel Amarante egy kisváros, a hétvége néha unalmasnak bizonyult.
Egy helyi fesztiválon is önkénteskedtünk, ahol volt egy tánc workshop, ami nagyon tetszett, felkerestük a szervezőit és nyár végétől kezdtünk a táncházaikba járni Portóba minden kedd este. Voltak már ismerőseink a városban, akiknél tölthettük az éjszakát, majd másnap reggel stoppal mentünk vissza Amarante-ba.
Ott is elterjedt a stoppolás?
A helyiek nem igazán stoppolnak, mert nem tartják biztonságosnak, és elég jó összeköttetések vannak a tömegközlekedéssel, de mivel nekünk ez sokkal kézenfekvőbb volt, és olcsóbb is, ezt használtuk. És nem volt nehéz.
Amikor mentünk délre, akkor 600 kilométert tettünk meg így. Persze volt olyan is hogy két órát álltunk a tűző napon, egy jelzőtábla árnyékába húzódtunk be öt-öt percre. De működött a módszer.
Mennyi pénzből kellett gazdálkodj egy hónapban?
Havonta 100 euró zsebpénzt kaptunk, és ezen kívül 35 eurót fel lehetett számolni a hétvégékre, mert vasárnap nem volt konyha, tehát 135 euróból kellett kijönni. Ez nem sok, de elég.
Az volt a jó, hogy mindenkinek ennyi pénze volt, és tudtuk, hogy nem kérdés, hogy stoppal megyünk kirándulni, vagy ha csak majonézes kenyeret eszünk paradicsommal két napig, az is teljesen rendben van. Sikerült ebből a pénzből utazzak is, nem szenvedtem hiányt semmiben, persze figyeltem, hogy mire költök.
Milyenek voltak a lakáskörülmények?
Az ifjúsági központ mellett volt egy nagy ház 5 szobával, ott laktunk kilencen, és ezen kívül volt három lakrész, ahol szintén önkéntesek laktak. Én a házban laktam 7 hónapot, onnan átköltöztem az egyik apartmanba később. A szobákat általában megosztottuk, én egy görög lánnyal laktam végig. A kondíciókkal egyáltalán nem voltak problémák.
Hogy néz ki egy tipikus portugál város?
Nagyon jellemző a macskaköves útburkolat, a nagyobb forgalmú utakon is. A szóbeszéd szerint időnként felszedik és átforgatják ezeket a köveket. Emellett nagyon jellegzetes, mindenhol fellelhető a kék színű dekoratív csempe, az azulejo.
A hagyományos épületek általában fehérek, színes ablakkeretekkel, és a szűk utcáról rögtön a házba lépsz be.
Portugália nagyrészt katolikus ország, és fontos szerepe van a vallásnak. Ami szembetűnő volt, hogy például az üzletekben is lehet szentképeket látni a falon. Illetve meg is ünnepelik a különböző szenteket, ilyenkor dobolva vonulnak végig a városon, az itthoni fúvós zenekarokhoz tudnám hasonlítani ezeket a dobosokat. Bár az én fülemnek inkább hangzavarnak tűnt ez a dobolás.
Közlekedni egyébként nem nehéz, angolul is ki vannak írva az információk, a helyiek is útba igazítanak, ha szükséges. Amit még megfigyeltem, hogy a gyalogosok nem tartják be a piros jelzést az átjáróknál.
Az életszínvonal, úgy vettem észre, egy picivel magasabb, mint itt nálunk. A minimálbér 500 euró, kicsit jobb a gazdasági helyzet, mint Romániában, de sok az elöregedő település. És rengetegen járnak Franciaországba dolgozni.
Milyenek a portugálok, mire érzékenyek?
Nagyon kellett vigyázni, hogy ne téveszd őket, vagy a nyelvüket össze a spanyolokéval. A két nyelv eléggé hasonlít, de vannak lényeges különbségek.
Egyszer egy fagyizóban voltam tanúja egy ilyen esetnek, egy öreg bácsi vásárolt süteményt, angolul beszélt a kiszolgálóval, de a végén spanyolul köszönte meg, mire az eladó nagyon csúnyán rákiabált, hogy ne tévessze össze Spanyolországgal a helyet, itt a köszönöm Obrigado!, és nem Gracias! Ha pedig kedveskedni akar, akkor inkább maradjon az angolnál.
Mi az, amit jobban csinálnak a portugálok szerinted?
Óriási különbségeket nem vettem észre, ami számomra nagyon kellemes meglepetés volt, az a kedvességük, hogy mennyire segítőkészek és odaadóak, a türelmük, és a nyugalmuk.
A segítőkészséget akkor tapasztaltam meg a leginkább, amikor utaztunk. Többször stoppoltunk, és volt, aki csak miattunk tett kitérőt, és elvitt minket egy darabon, vagy épp másfél órán át kalauzolt bennünket a kirándulásunk során. Végtelenül kedvesek.
Milyen a portugál konyha? Mik a különlegességeik?
A szervezet biztosított számunkra napi háromszor étkezést, de kizárólag vegetáriánus étrenddel. Az elején természetesen nagyon fura volt, sokszor kérdeztük egymástól, hogy vajon mi az, amit eszünk. De aztán megszoktuk és megszerettem a vegetáriánus étrendet is, és egyáltalán nem hiányoltam a húst.
Nagyon sok zöldséget, olívabogyót és abból készült ételeket ettünk. A portugálok egyébként rengeteg tőkehalat fogyasztanak, mindenhová ki vannak pakolva a halárusok.
Nagyon sok különleges sajtot is készítenek, meg tejtermékeket. Az egyik kedvencem egy paradicsomos padlizsános étel lett, de megszerettem nagyon a vegetáriánus lasagnét is.
A portugál specialitások közül nem mindegyik jött be, van például a Francesinha, ami egyfajta szendvics, amibe sonkát, különböző húsokat, sajtot és paradicsomot tesznek. A desszertjeik viszont finomak, ilyen volt például a Pastel de nata, egy tojáskrémmel töltött kis kerek sütemény. Ezen kívül egy nagyon-nagyon csokis tortát lehetett mindenhol kapni.
Az italok közül a tejlikőr ízlett nagyon és az úgynevezett vino verde. Ez utóbbi nem azért van zöldnek nevezve, mert valóban olyan lenne a színe, hanem azért, mert mindig friss, csupán 1-2 éves, pezsgő bor. A híres portóit én egy kissé túl édesnek találtam.
A portugálok tipikus karácsonyi vacsorája a főtt hal, főtt káposztával és főtt murokkal meg krumplival. Mi az árvákkal karácsonyoztunk és azt gondoltuk, hogy ez csak az árvaházban volt így, de aztán kiderült, hogy bizony ezt eszik a portugálok karácsonykor. Mi csak álmodtunk a töltött káposztáporól.
Ami még érdekes volt, hogy lehet alkoholt fogyasztani az utcán, nem csinálnak belőle problémát és a cigarettázás sincs kitiltva a vendéglátóhelyekről.
És az időjárás?
Amikor megérkeztem tavaly februárban, akkor két hónapig folyamatosan esett. Elég nehéz volt azt kibírni.
Azután pedig nagyon jó meleg volt. Télen nagy a különbség a nappalok és az éjszakák között. Novembertől arra lehettet számítani, hogy esni fog, de nem volt eső, napközben 18-19 fok volt, de amint a nap lement, a télikabátra szükség volt.
Nyáron pedig nagyon meleg volt, 38-40 fok körül. Ilyenkor árnyéktól árnyékig szaladtunk, ha menni kellett valahová. Viszont az éjszakák nem voltak elviselhetetlenül melegek, gondolom az óceán miatt, ami 60 kilométerre volt tőlünk.
Hogy néztek rád, amikor mondtad, hogy Romániából vagy?
Ezzel kapcsolatban voltak nehézségeim, de valahogy mindig el tudtam magyarázni a helyzetemet. Amikor azt mondtam, hogy Romániából vagyok, mindig hozzátettem: de magyar. És nem értették, hogy miért, senki nem tudott arról, hogy mi történik itt.
Ha Erdélyről kezdtem beszélni, akkor rögtön Drakula jött képbe. Nehéz volt néha megértetni velük, hogy miről van szó.
Nem voltak nagyon lelkesek attól, hogy én Romániából vagyok, mondtak nagyon sok rossz példát, többek között azt, hogy milyen sok román kéregető van Lisszabonban. Ugyanakkor van egy szimpátia is a románok iránt a nyelv hasonlósága miatt.
Egyik alkalommal, amikor stoppal utaztunk, az autó sofőrjével beszélgetve szóba került a származásunk. Velem rögtön elkezdett románul beszélni, mert ő is innen költözött ki 15 éve. Amikor pedig pontosítottam, hogy Hargita megyéből, akkor már mondta, hogy akkor te nem román vagy, hanem magyar. Ő volt az egyetlen, akinek nem kellett magyarázni.
Mi volt a legnehezebb az év során?
Az első periódus, amikor nyelvi nehézségeim voltak. Honvágyam nem nagyon volt. Már rég nem élek a szüleimmel, az egyetem alatt 2-3 havonta jártam haza, de ennek ellenére induláskor úgy tűnt, hosszú lesz az egy év az otthonom nélkül.
Nem mondom, hogy nem volt egyáltalán honvágyam, de nem sírtam a párnámba bújva emiatt egyszer sem. A társaim között viszont volt példa erre.
Négy-öt hónap után volt egy ilyen honvágy-hullám, majd a projekt vége előtt ismét kezdett honvágya lenni az embereknek. Egy ideig vártam, hogy mikor jön el nálam ez a pillanat. De inkább csak azt éreztem, hogy elfáradtam attól, hogy állandóan az a húsz ember mellettem van és együtt csinálunk mindent. Ekkor már nyár vége volt, sok programon voltunk túl, sok ember, sok munka. Majd ez is elmúlt, és azután jött igazán a java.
Milyen itthon lenni ezek után?
Két hete értem haza, azt hiszem több idő kell, hogy visszarázódjak. Jelenleg hiányoznak azok az emberek, túl sok a csend, furcsa, hogy nem kell megosztanom a szobámat senkivel.
Minden más, keresem a többieket, még mindig ott vagyok fejben. A két óra időeltolódás is nehezemre esett, mert ott mindig későn feküdtünk, tehát itthon csak hajnali 3-kor érzem, hogy fáradt vagyok, hideg van, napsütésből jöttem, úgyhogy furcsa mindent megszokni újra.
Az utolsó négy hónapra kezdtem teljesen szabadnak és jól érezni magamat. Az év alatt sokat változtak a kapcsolatok, de a végére nagyon jól összerázódtunk, és ezt nagyon hiányolom.
Sokan mondják, hogy nem kell messzire menni önkénteskedni, itthon is nagyon szükség van a segítségre. Te mit gondolsz erről?
Én is találkoztam ezzel a kérdéssel, hogy miért kell külföldre menjek, amikor itthon is van elég munka, segítségre szoruló ember. Erre az a válaszom, hogy úgy, ahogy én mentem külföldre, ugyanúgy ide is jönnek más országokból nagyon sokan, ez egy csere.
Azelőtt is önkénteskedtem, mielőtt elmentem volna, és remélem, hogy ezután is fogok, főleg, hogy a munkám erről fog szólni. Ezután is lesz közöm az önkénteskedéshez. Emellett pedig nem csak a munka miatt mentem el, hanem nyelvet akartam tanulni, más kultúrákkal és emberekkel találkozni.
Mi az amiért a leginkább hálás vagy az elmúlt év kapcsán?
Az egész évért, az emberekért. Nehéz kiemelni konkrétumokat. Annyira jó volt, hogy ha tehetném, holnaptól kezdeném elölről. Rengeteg emberrel megismerkedtem, tanultam abból, amit csináltam. Amikor elindultam, tartottam attól, hogy hogyan fogok a sérültekkel dolgozni, de végül tanultam tőlük, fantasztikus volt. Az egész évemet kiemelném, és csak ajánlani tudom mindenkinek az EVS-t.