A Tábor negyed apraja nagyja egybegyűlt vasárnap délelőtt, hogy megnézze az 51. Szejkefesztivál két főszereplőjét, s ha már ott voltak, a táncokat is megtapsolták.

A két főszereplő pedig a két malomfalvi féltestvér, Márton és Márta volt, akik nem jöttek üres szekérrel, Szejke-vizet hoztak ajándékba a népnek.

A két bivaly a környező bokrokat dézsmálva lazán tűrte, hogy az egy méter körüli emberek visongatva fogdossák, simogassák őket. A tervek szerint a Szejkén felülhettek volna a gyerekek a szekérre, de ez a rossz idő miatt nem sikerült, a műsort is a művelődési házban tartották.

A fogatostól megtudtuk, egy fél éve kezdték el komolyabban felkészíteni az állatokat a terhelésre, hogy járomba foghatók legyenek. Fát kötöttek utánuk és különböző terepeken hajtották őket, hogy ezen a májusi vasárnap egy óra alatt beérjenek a Szejkérő hozott „terüvel" a városba.

Székelyudvarhelyen a nyolcvanas években még a városkép része volt, hogy kóberes szekérrel hordták korsókban a Szejke-vizet az itt élőknek.

A régi időkből megmaradt szekeret a Haáz Rezső Múzeum finanszírozásával újították fel és alakították át egyfogatúból kettes fogatúvá.

Sinka Arnold önkormányzati képviselőtől, a projekt ötletgazdájától és felelősétől, aki egyben az állatok tulajdonosa is, megtudtuk, hogy a továbbiakban is szeretnék a bivalyos szekeret hasznosítani, főleg a turizmusban. Több terv is kilátásban van, az egyik, hogy a Legendárium csapat mini Erdély park projektjébe illeszkedik majd a dolog – mondta a tanácsos.

A bivalyok teljesen elvitték idén a show-t a fellépőktől. Ez nem volt nehéz, tekintve, hogy egyetlen együttesnek voltak zenészei is, a többiek saját nótára ropták.

Kik ezek anya? – kérdezgette mindegyre a lányom, s mondtam, mindegyre, hogy azt hiszem, szerbek, vagy azt hiszem, bolgárok, merthogy nemigen volt kiírva, csak az, hogy milyen helységből érkeztek.

Szerencsénk volt azokkal, akik elveszítették a táblájukat, mert ők hangosan bemondták, kifélék.

Erősen szégyellem magam, hogy az 51. Szejkefesztivál alkalmából sem ismerem fel a népviseleteket, talán jó lenne kicsit több információt szerezni róluk, mint a táblákra kiírt helységneveik.

Például, ha lenne egy díszvendég, akkor az elmesélhetne több dolgot is magáról attól kezdve, hogy milyen nyelven beszélnek, azon át, hogy vannak-e iskoláik, közösségeik, szokásaik, egészen a legkellemesebb mit esznek, mit isznakig.

De nem mindenki ilyen kíváncsi természetű, a legkisebb résztvevőket ez nem érdekelte, ők táncolni akartak és kész.