Bizonyára jó néhány olyan ember lakik Székelyudvarhelyen, akik nem itt születtek, de ma már jelentősen kötődik városunkhoz. Van, aki már otthonának nevezi Udvarhelyt, de olyan is akad, aki ugyan továbbáll, de szép emlékekkel.

MIHALCEA ANDREI

A kisebbségben kisebbségi kézilabdás

A középiskolai tanulmányait már Székelyudvarhelyen kezdte el a helyi KC válogatott kézilabdázója. A vajdahunyadi játékos most már első számú otthonaként tekint városunkra.

„Mát tíz éve, hogy itt élek, a profi sportot választottam. Itt lettem ifjúsági országos bajnok, innen hívtak be a nemzeti gárdákba, itt akasztották nyakamba a tavalyi ezüstérmet. Az évből nagyon kevés napot nem töltök itt, így nyugodtan mondhatom, hogy ez az otthonom" – mondta az idén a huszonötödik életévét töltő szélső.

Mihalceát még az is ismeri, aki nem jár bajnoki meccsekre, mert közvetlen, mosolygós, ha meg hozzászólnak, akkor válaszol. „Sosem éreztették azt, hogy itt én vagyok kisebbségben. Igaz, hogy megtanultam magyarul, majd mindent értek, elboldogulok az üzletekben, vagy a kávézóban is, ha valamit kell kérnem. Szeretet vesz körül, nem csak azért, mert sportoló vagyok, és a városnak szerzek hírnevet" – tette hozzá.

DUNKLER RÓBERT

A színész, aki muszájból gyorspostást játszik

Sok szép emlék köt Udvarhelyhez. Itt mondtam ki a boldogító igent páromnak, itt születtek a gyermekeim, itt született meg pár színházi csoda, aminek, hála Istennek részese lehettem és nem utolsó sorban itt ismertem meg barátaimat is. Hát kábé ennyi. Gyors voltam?

SZÁSZ CSABA

A Székelyföldet belakó újságíró

A magam alá gyúrt több mint négy évtized alatt féltucatnyi városban volt szerencsém élni hosszabb-rövidebb ideig.

Annak reményében, hogy lokálpatriotizmusommal senkit nem bántok meg, azt kell, hogy mondjam, hogy szülővárosommal, Brassóval egyik sem vetekszik. A Cenk árnyékából kikerülve megtapasztalhattam, hogy milyen a háromszéki falusi élet, számomra Kézdivásárhelyt még ma is egy „nagy falunak" tartom.

Láttam, hogyan roppan össze saját súlya alatt egy város (Sepsiszentgyörgy), vagy milyen nehezen enged fel fagyos állapotából egy másik (Gyergyószentmiklós). Gyönyörű és virágzó évek kötnek Csíkszeredához, sajnos az akkori feelinget már hiába keresem.

Hat éve Székelyudvarhely az otthonom, s bár a papírforma azt mondja, hogy idén lépnem kell, remélem ez nem fog megtörténni. Itt úgy érzem magam, mint a sikeres matematikus, aki megtalálta számítását. Ha egy szóval jellemezhetném, hogy mit jelent számomra Udvarhely, akkor ez a "kiteljesedés" lenne. A gond csak az, hogy ilyen esetben van-e még értelme a "hogyan tovább" kérdésnek?

DÉNES GERGELY

A színész, aki onnan jött, ahová mi menni szoktunk

Gyermekkoromban sokat jártunk át a rokonokhoz, igaz, nem a történelmi Erdélybe – kezdi első határon inneni élményeivel a Tomcsa Sándor színház tagja.

A békéscsabai főiskolán két udvarhelyi osztálytársam is volt, akik rengeteget meséltek a vidékről és a szépségről, kíváncsi voltam.

Harmadévesen az osztállyal közel két hetet töltöttünk Udvarhelyen. Egy előadással bejártuk a környéket, többek között olyan falvakat, ahol már évek óta nem láttak színházi előadásokat. Nagy élmény volt, megfogott a vendégszeretett és az egyszerűség, a valóban szívélyes fogadtatás.

Mikor végzős voltam, már kacérkodtam a gondolattal, hogy el tudnám képzelni itt az életemet, tetszett és vonzott az ötlet. Az itteni színházzal is kapcsolatba kerültem, úgy, hogy egyik volt osztálytársam az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színházhoz szerződött, és eljöttem előadásokat is nézni. Kevés pénzből összehozott jó előadásokat láttam, a társulat is nagyon szimpatikus volt a családiassága és összetartása miatt, így végül 2009-ben lehorgonyoztam itt.

Hogy miért tetszett meg a város? Aki tesz egy sétát, az megláthatja. De nem csak maga a város, hanem a körülötte levő vidék is gyönyörű látvány.

Az emberekben tetszik, hogy a hangulat sokkal kevésbé pesszimista: jelen van a stressz is, de kisebb mértékben, mint Magyarországon. Talán a tűrőképességük nagyobb itt az embereknek és még mindig nagyobb a tágabb értelemben vett közösségi összetartás, mint ahogyan azt odahaza látom, láttam.

Ami egy idő után szemet szúrt és nem annyira tetszett, az egyfajta felsőbbrendűségi érzés az udvarhelyi emberek részéről, egyfajta sznobság, ami azért volt furcsa, mert egy nagyobb városból idekerülve meglepő volt ezt látni. Nem is értettem ezt a fajta „kivagyok én"stílust.

Aztán hallottam többektől is, hogy ez egy udvarhelyi sajátosság. Úgy gondolom, ez a büszkeség túlburjánzásából fakadhat. De ezzel a helyi sajátossággal, még nagyon jól együtt lehet élni, és akinek nem inge, természetesen, nem is veszi magára.

Tetszik, hogy a városban rengeteg program van és pezseg a kulturális élet, úgy gondolom a kínálat gazdag és mindegyik korosztályt próbálja kiszolgálni. Remélem, ez azt is tükrözi, hogy az emberek igénylik is mindezt.

CHRISTOPHER WORMAN

Az önkéntes, aki onnan jött, ahová mi csak vágyakozunk

Hogy miért szeretem Székelyudvarhelyt? Mert fantasztikus. Komolyan. Őszintén mondom, amikor 2006-ban Udvarhelyre kerültem, körülbelül ez volt a legszebb város Romániában. És ezzel a Békehadtest (Peace Corps) mind a kétszáz romániai önkéntese egyetértett. Mindig irigyek voltak, amikor látogatóba jöttek. Nemcsak, hogy az emberek kedvesek voltak és a város szép, de a Gondűző gyakorlatilag az egyetlen helynek számított Romániában, ahol egy jó steak-et ehettél. És egy amerikainak ez fontos...

Udvarhely sokat változott azóta, akárcsak Románia többi települése. Most már más városokban is ehetsz jó steaket. Az emberek kedvesebbek, mint régen és a kiszolgálás is jobb.

De még mindig van valami fantasztikus Székelyföldben. Azt hiszem a természetes szépség, az emberek és az étel kombinációja miatt. Remek dolog igazi emberekkel találkozni – persze találkoztam néhány nem túl kellemes figurával is, de szeretem, hogy általában megbízhatok az udvarhelyszéki emberekben – ez elképesztően fontos az életben. Folyamatosan lenyűgöz a székely barátaim kedvessége és nyíltsága.

Azt hiszem, azért akad még tennivalója a közösségnek. Úgy gondolom, jobban koncentrálhatnánk arra, hogy egy jobb Udvarhelyt építsünk, helyi projekteket és iskolákat támogassunk, valamint olyan mechanizmusokat, amik segíthetik a közösséget, hogy több kisvállalkozást termeljen ki és lehetőséget biztosítson az embereknek a bekapcsolódásra.

Udvarhely egy remek hely, de azért ilyen, mert az emberek harcoltak és keményen megdolgoztak érte – felelősséggel tartozunk azért, hogy mi is így tegyünk és képesek is vagyunk erre. Ha egy hely van Romániában, ahol erre lehetőség van, akkor az Székelyudvarhely. Ebben őszintén hiszek, és ezért szeretem Udvarhelyt.