Színes » Érdekességek

Eltűnő mesterségek nyomában: a kalapos

Ha már a franciáknak jutott egy vasálarcos, akkor mi is büszkélkedhetünk egy „vaskalapossal". Vass Attila kalapkészítő mester műhelyébe látogattunk.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
socola

Húsz éve halottnak hitték

Kiderült, hogy az elmúlt két évtizedet egy Iași-i...
kanadaweed

Legalizálták a marihuánát Kanadában

Már nem csak orvosi célra lehet alkalmazni, de az...
disznofej01

Disznófejet akart átvinni a határon

De egy jó szimatú határőr kiszagolta a dolgot....

2012_0123_kalapos
2012_0123_kalapos
szerkesztoÍRTA: KAKASY BOTOND
2012. január 23., 18:25
1 hozzászólás. 

Téglakályhával fűtött, aprócska műhelyben várt a kalapkészítő mester. A műhely területe alig haladja meg a tíz négyzetmétert, mégis mindennek megvan a maga helye és nem utolsó sorban, naponta készülnek a kalapok. A falon, a polcokon sokat látott szerszámok és kalapkészítő eszközök. Régi, ütött-kopott Gloria rádió serceg a mester feje fölött. A kalapkészítésre is jó hatással van a nótaszó.

2012_0123_kalapos

Fotó: Kakasy Botond

A munka csak ritkán áll meg a kis műhelyben, mindig kerül tennivaló. Két kalap előkészítése között egy percre leteszi szerszámait a mester, és egy cigarettára gyújtva mesél nekünk a jelenről és a múltról.

Messzire szaladunk vissza az időben: a szakmát édesapja kezdte, aki 12 évesen állt inasnak Keszler kalapkészítő mester műhelyében, Udvarhelyen. A szülők később Temesvárra kerültek, ahol édesanyja is női kalapkészítőként dolgozott. Csak 1940-ben jöttek haza, amikor édesapja saját műhelyt nyitott a város központjában. Ekkor Attila még csak két éves volt.

2012_0123_kalapos

 

A mesterséget csak lopni lehet

„A szakmát tőle loptam, mert tanulni nem, csak lopni lehet azt. Sokat nem dolgoztam mellette, mert annak idején anyagot nem lehetett kapni, csak javításokkal foglalkoztunk" – meséli Vass.

Édesapját munkatáborba vitték, ez idő alatt egyedül végezte a műhelymunkákat. Később raktárosnak állt, így 1990-ig nem is foglalkozott kalapokkal. Ekkor kiváltotta az engedélyt, és megnyitotta saját műhelyét, ahol a mai napig dolgozik.

2012_0123_kalapos

„Azt gondoltam, hogy nem fogom tudni csinálni, de amit az ember megtanult, azt nem lehet elfelejteni" – emlékezik vissza.

„Időközben voltak változások, de az anyagbeszerzés ezután sem lett sokkal könnyebb. 1991-ben kimentem az ukránokhoz, akkor még olyan zavaros idő volt, de lehetett menni. Az ukrán nagykövetségtől kértem egy igazolást, hogy az ő tudtukkal megyek ki. Ott van egy nagy kalapgyár, ahol ismeretséget kötöttem. Innen vittem a nyúlbőrt s helyette hoztam a nyúlszőr anyagot. Az a legfinomabb anyag a kalaphoz, de itt nálunk nem csinálják. Vagy kétszer kint voltam, s aztán kezdtek szarakodni. A románok nem alakítottak ki kereskedelmi kapcsolatot az ukránokkal. Hiába, hogy nem volt vámáru sem a kalap, sem a tomp (a kalapkészítés alapanyaga - szerk. megj.), de még a nyúlbőr sem, úgyis vacakoltak a határnál. Megvolt minden engedélyem, hogy vihessek nyúlbőrt, hát nem kirakatta velem az egyik vámos, hogy nincs-e fegyver közötte?" – meséli a viszontagságokat.


„A fegyvert onnan hozzák, nem mi visszük,

mondtam neki. A harmadik alkalommal az ukránok már nem engedtek át a határon és haza kellett jönnöm. A nyúlbőrt beadtam a dákhoz s hazafele kész kalapokat hoztam. Megvettem az üzletből, s utána szétszedtem s átalakítottam. Akkor még olcsó volt, s érdemes is volt vele foglalkozni" – derül fény a szakma trükkjeire.

„Aztán Temesvárra jártam, de ott csak abból lehetett válogatni, amit a szövetkezet visszadobott, de az elég silány minőségű volt. Aztán átmentem Periam-ra, de ma már Olaszországból kapom az anyagot" – számol be az újabb és újabb nehézségekről Vass.

2012_0123_kalapos

 

Az unoka vihetné tovább, csak kellene egy asszony

„Ebből a szakmából nem lehet milliomos az ember. Meg lehet élni, sokat kell dolgozni, de nagyot ugrani nem lehet. Mostanáig körülbelül harmincezer kalap készítéséhez szükséges anyagot használtam fel. A kalapokat vették az egész ország területén, de került ki még a határon kívülre is. Most már nem reklámozok, elég az a megrendelés, ami van. Már én sem bírom azt a kapacitást, amit régen. A kisebbik vihetné tovább, csak oda kell egy asszony vagy feleség, mert a díszítést ők végzik. Én innen beadom úgy a kalapot, hogy nincs rajta se szalag se bőr benne, se bélés. A díszítés az asszony feladata" – tudjuk meg a munkaelosztást.

2012_0123_kalapos

 

A név adott is meg nem is

„A név már létezett, Vaskalaposnak az édesapámat hívták. Őt mindenki így ismerte, ezért amikor megnyitottam a műhelyt, én már nem használhattam ezt a nevet. Ezért a táblára és a kalapok belsejébe is úgy van felírva, hogy Vass kalap".

2012_0123_kalapos

 

Kalap nélkül a cigány sem az igazi

A ma is kalapot viselők táborát erősítő Gábor cigány lép a műhelybe. Igaz, most sapka van a fején, ugyanis a kalapja javításra vár. Vass kalapos nem vállalja el. Nem rasszista, csak elvei vannak. Soha nem javít olyan kalapot, amelyiknek még él a készítője. Ezt sem vállalta, Gábor nagy bánatára.

2012_0123_kalapos

A mester keze alól jól bejáratott fazonú kalapok kerülnek ki, azonban büszkén mutatja a turkálóból beszerzett cilindert. Ezt csak amolyan érdekesség gyanánt tartja. Néha a kíváncsiskodóknak – mint amilyenek mi is vagyunk – leakasztja és bemutatja, hogy működik. Rácsap a cilinderre, ami kilaposodik, majd újból kinyomja és visszanyeri eredeti formáját. Ez régen az utazók kedvence volt.

2012_0123_kalapos

De nincs sok idő a bámészkodásra: ha dolog van, akkor nincs lazítás a műhelyben. Kalaposunk dob még néhány hasított fát a tűzre, hogy ne hagyjon alább a műhely melege. Amíg újra felkap a tűz, még elszív egy utolsó cigarettát, majd az időnként felsercegő Gloria rádió csendes melódiája mellett újra belemerül a munkába. A kalapkészítők egyre inkább feledésbe merülő munkájába.

Hogyan készül a kalap?

A tompot beletesszük a keményítőbe. A tomp a kalap alapanyaga, olyan, mint a bunda. Miután kikeményítettük, a felesleges keményítőt a varcolóval préseljük ki az anyagból. Így tároljuk 24 órát, hogy a keményítő menjen be nemezek a magjáig. Gőzöljük egy erre kialakított edényben, majd miután a tomp felforrósodott, felhúzzuk a kívánt formára.

Ezután bekerül a szárítóba, ahol hagyjuk jól kiszáradni, így könnyebben tudjuk majd a karimát körbevágni. Ha ezzel is megvagyunk, akkor jöhet a lepucolás, ezt a vasaló gépen csináljuk – a karima vasalásával megadjuk a formáját. Felvarrjuk az ízlapot, ami megakadályozza, hogy az izzadság átüssön, majd a kalapot fejjel lefele a gőzölőbe tesszük, hogy be tudjuk tűrni a tetejét. A bélés bevarrását és a díszítést már a feleség végzi.



1 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat
avatar
attila6
2012-01-24 19:20:51
Vaskalapos
Jó cikk, sikeres bemutatója egy kiveszőben lévő mesterségnek. Isten éltesse Vass mestert !
A jó szöveget kár volt elrontani a Periam helységnévvel. Az bizony a Temes megyei Perjámos lenne. Magyarul jobban hangzana, ha már van neki magyar neve. A cikk szerzője jobban odafigyelhetett volna.

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."