Székelyudvarhelyen a 19. század elején még az járta, hogy a városban nincs egy tisztességes fogadó, viszont Szigethi Gyula Mihály kollégiumi professzor azt írta 1826-ban, hogy kocsma annyi van, hogy ezek cégérein „a mókus a városból kimehetne". A politikai rendszerek, országhatárok változtak, de a (jó) szokás később is megmaradt: a kocsmák, vendéglők, bárok terén ma sem panaszkodhatunk.

Jó tíz éve az ún. kultúrkocsma fogalma is megjelent kisvárosunkban. De két-három évtizeddel korábban is megvoltak azok a helyek, ahol mulatni tudtak az udvarhelyi fiatalok és nemcsak. Nagyvonalakban számba vettük a legfontosabbakat, a teljesség igénye nélkül – ez ugyanis nagyon nagy terjedelmet igényelne.

A Szabó Károly

Az egyik legnagyobb kocsma-vendéglő volt a Kőkereszt téren – emeletén tágas termek voltak, ételt-italt lehetett kapni benne, a város értelmiségétől a lecsúszott alkoholistákig mindenki látogatta. Pincekocsmája is volt, Crama névre keresztelve.

A Szabó Károly vendéglő 1989 december 22-én. Fotó: Szabó Károly

Egészen a kilencvenes évek közepéig működött, volt idő, amikor filmvetítéseket, zeneaudíciókat, bulikat is tartottak itt. Ma a városi könyvtárnak ad otthont (a „Kráma" az audio-vizuális terem) – a vicces az benne, hogy könyvtár igazgatóját ma Szabó Károlynak hívják.

A Fényes

A Kossuth Lajos utca (akkoriban Május 1 sugárútnak hívták), illetve a város egyik legnagyobb és legmenőbb helye volt, kerthelyiséggel, tágas termekkel – nagy dorbézolások történtek itt is. Dr. Kaizler László zeneszerző személyében állandó zenésze és zenekara is volt 1956 és 1973 között – a 2009-ben, 92 éves korában elhunyt jogász-zongorista a Szabóban is sokat zenélt.

Talán nincs olyan udvarhelyi harmincon felül, aki ne járt volna ide rendszeresen. A vendéglő nemrégiben még működött, ezen a néven, igaz, kisebb felületen (a kerthelyiség megmaradt azért), az épület első részében bank és postahivatal kapott helyet.

A Budvár

A Vár utcában volt, a templommal szemben – félig-meddig pincehelyiség volt, főleg diákok és munkás fiatalok látogatták, a rendszerváltás előtti években már komolyabb rockbulik is voltak itt. Ma nyomda van az épületben.

A Szálloda

Ez volt talán a legmenőbb hely a hetvenes-nyolcvanas években, az akkoriak úgy használták, hogy „üljünk bé a szálloda alá". A Küküllő szálloda földszintjén ugyanis vendéglő, kávézó, terasz volt, akárcsak manapság, csak sokkal alacsonyabb, de az akkori kornak megfelelő színvonalon.

A város elitje ide is járt, nagy előszeretettel látogatták civil ruhás milicisták és szekusok is, itt volt az ún. „dollárosbót" is, ahová nem volt mindenkinek bejárása.

A Dzsungel

Az egyik legrégebbi vendéglő, a városi park tartozéka hosszú évtizedek óta. A sportpályák közelségének is köszönhette népszerűségét, a kilencvenes években bővítették – akkoriban csak a mai klub épülete volt meg. Ma szórakozó-központként és étteremként működik, nevét a változások ellenére megőrizte.

A Siculus

A Művelődési Ház alatt főleg a hetvenes években zajlott az élet – koncertek, bulik voltak itt, nagy találkozások helyszíne, az udvarhelyiek elsősorban itt bővítették könnyűzenei kultúrájukat. 1970 és 73 között a kutúrházban rendezték a nagyhírű Siculus fesztiválokat, de a klub nemcsak ezek ideje alatt pezsgett. A rendszerváltás után sokat változott, de ma is működik, ugyanazzal a névvel.

A Select

A Szabóval „átellenben" volt és van, a hetvenes-nyolcvanas években nagyon látogatott hely volt, a sportolók egyik kedvenc evő- és ivóhelyeként szolgált. Ma is működik, a berendezését illetően talán ez a hely őrizte meg a legjobban az akkori idők hangulatát.

A külvárosi bodegák

Lakótelepet nem lehetett elképzelni legalább egy nagy, tágas, klasszikus kocsma nélkül a hetvenes-nyolcvanas években sem – Udvarhely minden blokkövezetében kellett legyen ilyen, a frissen felépített és akkor prosperáló gyárakból hazatérő munkások ezekben oltották szomjukat sörrel. Ezek általában Bar de zi néven futottak, de a Cofetărie elnevezés alatt is lehetett inni.

Például a Bethlen Gábor utcában (akkor Köztársaság utca volt), a vonatállomással szemben is üzemelt ilyen, a köznyelv Hatcsicsűnek hívta, állítólag azért, mert három pincérnő dolgozott egyszerre. A Bethlen-, a Tábor-, a Kórház-, a Sziget-lakótelepek szintén rendelkeztek bodegával.

Amúgy a bodega szó spanyol eredetű a Székelyudvarhely című lap 1910. január 30-i száma tökéletes definíciót ad (Kápolnási Zsolt történész kutatása): "E spanyol szó a kikötővárosokban áruraktárt, árutelepet, máshelyeken pedig borospincét, meg korcsmát jelent, a hol hideg ételeket és egész üvegekben vagy poharankint hazai és jobb minőségü borokat árusitanak. Ilyen Bodégák minden nagyobb európai városban vannak."

Ez ma is így van. S sem a mai, sem pedig az egykori Udvarhely nem kivétel ez alól.