Október 23-án mindig szóba kerül a neve, hiszen az 1956-os forradalom kitörését megelőzően néhány héttel, október 6-án temették újra az 1949-ben koncepciós perben halálra ítélt és kivégzett politikust. De ki is volt Rajk László, aki a negyvenes években belügy-, majd külügyminiszter volt, aztán ellenfelei negyven éves korában mégis kivégeztették, később pedig rehabilitálták és ünnepélyesen újratemették?

Rajk László 1909. március 8-án született Székelyudvarhelyen, édesapja csizmadia volt. A család lakása a mostani József Attila utcából nyíló Csizmadia utcában lehetett, akkoriban itt laktak az udvarhelyi cipészek és csizmadiák.

Szegény, szász eredetű család volt, az apa 1890-ben magyarosította nevét Reichről Rajkra, László a kilencedik volt a tizenegy gyermek - nyolc fiú és három lány - közül. A nagyobb testvérei Budapestre kerültek. A Református Kollégiumba járó 15 éves Lászlót Endre bátyja, aki öccsével ellentétben később nem kommunista, hanem nyilaskeresztes lett, 1924-ben magával vitte Budapestre. Édesapjuk még abban az évben meghalt, a család szétszéledt, de ma is élnek távoli rokonaik a városban.

Az egyetlen kép a teljes Rajk családról. A fotó 1916 augusztusában készült Berettyóújfaluban. A hátsó sorban, balról jobbra: Gyula, Endre, József, Sándor, Lajos és Erzsébet. Az első sorban balról az első László, mellette Jenő, Vilma, a szülők, Mészáros Vilma és Rajk József a kis Bélával, valamint Berta. (fotó: www.rajk.info)

A fiatal László a Pázmány Péter Tudományegyetemre járt magyar-francia szakra, egyetemista korában, a harmincas évek elején kapcsolatba került a marxista, kommunista fiatalokkal. Annyira, hogy kommunisták ifjúsági szárnyának egyik vezetője lett, tevékenységét figyelte az akkori rendszer rendőrsége. Ezért az ifjú Rajk 1935-ben Csehszlovákiába távozott, majd az 1936-ban kitört spanyol polgárháborúban harcolt, meg is sebesült.

1937-ben érkezett Spanyolországba, az életrajzok szerint a Pireneusokon gyalog kelt át. A francóisták győzelme után menekülni kényszerült, Franciaországba került internálótáborba. Ez a fénykép a spanyolországi polgárháború alatt készült róla.

1941-ben kiszabadult, majd Németországon keresztül Budapestre ment, ahol ismét bekapcsolódott a kommunisták mozgalmába, de két hónapon belül elfogták, börtönbe került.

Kalandos körülmények között kiszabadult 1944-ben, megint elfogták, a halálos ítélettől azonban testvére, Endre megmentette, aki akkor az uralmon levő nyilaskeresztes párt egyik államtitkára volt.

Rajkot Németország felé hurcolták, de szabadon engedték, 1945 áprilisában érkezett vissza Budapestre.

A háború utáni átmenetben, illetve a kommunisták hatalomátvételében jelentős szerepe volt Rajk Lászlónak, illetve abban is, hogy Endre bátyja Németországba emigrálhatott, és nem esett bántódása. Tagja volt a kommunisták néhány tagú bizottságának, majd 1946 márciusában kinevezték belügyminiszternek.

Ő hozta létre a hírhedt ÁVÓ-t (Államvédelmi Hatóság), aminek vezetői hamar ellenségeivé lettek, egy éven belül már az országot vezető kommunisták ki akarták túrni maguk közül.

A visszaemlékezések és a fennmaradt fényképek szerint Rajk László magas, sportos alkatú, jóvágású fiatalember volt - ahogy ez lenni szokott, a népszerűségére (is) féltékeny társai, pl. az alacsony, köpcos, kopasz Rákosi Mátyás és hű társai, Péter Gábor és Farkas Mihály hamar „fogást találtak rajta".

Előbb leváltották (1948 nyarától „csak" külügyminiszter volt), majd 1949. május 30-án letartóztatták. Elindult a vallatása, kínzása, majd koncepciós per - ebben az említetteken kívül szerepe volt Kádár Jánosnak is - következett: Rajkot és két társát, Szalai Andrást és Szőnyi Tibort szeptember 24-én halálra ítélték, majd néhány hét múlva, október 15-én Conti utcában, a ma Tolnai Lajos utcában felakasztották.

A kivégzetteket Gödöllő határában ásták el, majd a Rákosi-rendszer bukása után, 1955-ben rehabilitálták. Nyilvános újratemetésük 1956. október 6-án volt a Kerepesi temetőben, tízezrek jelentek meg – ezt az eseményt a történészek egy része az október 23-i, majd az azt követő események egyik előzményének tartja, ami már rendszerellenes megmozdulásnak számított.

Fia, ifj. Rajk László Kossuth-díjas építész tagja volt a Demokratikus Ellenzéknek, illetve alapítója a Szabad Demokraták Szövetségének – 1996-ban azonban lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról, 2009-ben pedig a pártból is kilépett, a rendszerváltás egyik aktív tagja volt.

Cikkünk írásához felhasználtuk a rajk.info, a Történelem Klub, a Rubicon folyóirat, Romsics Ignác Magyarország története a XX. században című kötetének információit és archív fényképeit.