Se szeri, se száma a termékbemutatóknak, a postaládákba csúsztatott szórólapoknak, a kedves telefonhívásoknak – az életüket becsületesen ledolgozó nyugdíjasok egy része pedig úgy nyeli be a masszázsfotelt vagy csodaedényt, mint kacsa a nokedlit. Megérdemlik?

Kapd be a horgot!

Csak most, csak itt, csak ön! – mondja a jóképű fiatalember az ajtóban, hirdeti a plakát a blokk bejáratánál, mondják a tévében. Vagy felhívnak telefonon. Mobiltelefonon. Mama meg azt hiszi, hogy őt ismerik – persze, ledolgozott harmincvalahány évet a varrodában, osztráknak dolgoztak, ismerhetik is. Beengedi a kedves fiatalembert, a szórólapot összetűri és elrakja, a telefont felveszi. Pár nap múlva meg elmegy egy termékbemutatóra, ahol rásóznak egy kés-szettet, egy nyakmasszírozót, s közben kap egy fejedelmi ebédnek titulált vendéglői átlagmenüt. Mert az maradt délről.

Mama, ne tegye! Tudja, miért? Mert magát átverik, a pénzét elveszik, megkeserítik a hátralevő életét, sőt a gyerekeiét is! Hogy miből ismerszenek ezek meg? Mondok egyet: iszonyatos helyesírási hibák vannak a szórólapokon. Mutassa meg valakinek, mielőtt elhiszi, s ha az illető kacag, maga kacagjon vele együtt.

Adjon az ég mindent, amit szeretnék!

Jaj, hogy olyan kedvesen szólt bele a hölgy a telefonba? Kedves mama, ott egy „callgirl" nagyon betanult szöveget mond, mindenkinek ugyanazt. Jobb esetben egy kommunikáció-fősikolát elvégzett, de munkát nem kapó huszonéves lány, akiről könnyen lehet, hogy az unokájának osztálytársa volt valamikor, rosszabban pedig egy funkcionális analfabéta. Ugyanolyan hangja volt, mint a kilencvenes években azoknak az „erótiktelefonoknak", amikbe szegény tata részegen belehallgatott, s szinte ráment a havi nyugdíja.

Maga pedig ha elmegy a következő termékbemutatóra, számítson arra, hogy ezek a jólfésültek lenyúlják a sírkőre összekuporgatott pénzét is, mert az kell nekik. Magára csak úgy néznek, mint egy potenciális hullajelöltre, aki beszed minden szart. Hiába vigyorognak, mint a sükei vadalma.

Ki az utcára, ki a térre!

Aztán ott van az utca. Mama, ott se vegyen semmit! Tudja, egyszer Amszterdamban egy rendőr – látván, hogy turisták vagyunk – illedelmesen bemutatkozott és ajánlotta, hogy az utcán semmit, de semmit ne vegyünk meg, ha jót akarunk magunknak! „Nulla tolerancia ilyen szempontból, értik?" Sem biciklit, sem ételt, se italt, sem drogot, sem ruhát, sem ajándékot a nagymamának – mert amit az utcán vesz az ember, az olyan is. Nyilván a rendőrnek is könnyebb, ha megelőzi a bajt. Itthon is könnyebb lenne, ha maga nem állna le a Kompetrol előtt trécselni a rokolyással, s nem venné meg tőle azt, amit a boltban is megvehet, ráadásul sokkal olcsóbban.

Múltkor a tévében éppen agyfiatalító könyvet reklámoztak, mama. Bele kell olvasni, s megvilágosodunk, mint Buddha a fa alatt vagy a szomszéd Anna néni a hétvégi gyülekezetben. Tudja mit, mama? Nem fog maga megfiatalodni, csak meg akarják vetetni magával azt a könyvet! Magával, aki utoljára a nyolcvanas években vett könyvet. 

Pedig olyan jó könyveket lehet olvasni! Nem, nem kell megvenni, sok pénz az, de át lehet menni a szomszédba, illetve ott a könyvtár. Meglátja, ha beiratkozik, öregkorára más világban találja magát, ha rákap a jobbnál jobb könyvek ízére.

Tudok egy munkát!

Hogy mit látott a Teleshoppingban? Jaj, mama, az kabaré! Akkor inkább viszek Sas Jóskát kazettán, vagy nézzen brazil sorozatot, de ne ezeket a szerencsétleneket, akikhez egy fél óráig nem telefonál senki. „És hogyha az univerzum úgy akarja, akkor ön lesz a huszonkettedik!" Látta maga is? Na, ez a 22-es csapdája, mama!

Inkább olvassa el a könyvet, s meglátja, hogy meglátni és megszeretni egy pillanat műve lesz. S hagyja békén a teleshopping hülyeségeit, ahol a múltkor még azt is megígérték, hogy a felelőtlen fia által pár évvel ezelőtt nagy dérrel-dúrral az új kocsira felvett frankhitelét is kifizetik. Adósság-karma, vagy hogyishívják. Lófaszt fizetnek, mama!

Mert ne feledje, kedves mama, hogy a csalók addig élnek, amíg mi életben tartjuk őket. S ha maga délután mindezt elmondja a közköltség-fizetés közben másnak, utána meg a szembe-szomszédasszonynak, s ők ezt úgy adják tovább, mint a mindennapi pletykát, akkor megtörtént az összefogás, mama.

Igen, az, amit olyan sokat hangsúlyoznak a politikusok. Az összefogás. Mert ez az igazi összefogás, hogy ne menjünk termékbemutatóra, a szórólapot még a szomszéd postaládájából is irtsuk ki, a teleshopping helyett pedig inkább nézzünk filmet. Mert ha összefogás van, mama, akkor az is van, hogy a kés-szettet áruló, hegyes félcipőben és vasalt ingben járó, félrefésült hajú, „fess" fiatalember is előbb-utóbb olyan dolgot kell csináljon, amihez eddig nemigen volt kedve. Amit maga is csinált több mint harminc éven át napi nyolc órában a gyárban. El kell menjen dolgozni, mama.