A menüt illetően ugyan nem sütöttem ki semmit előre, az már rég összeállt a fejemben, hogy nők napja alkalmából egy asszony elé teszek valamit az asztalra. Ki másra esett volna a választás, ha nem az öreg Gál édesanyjára, Erzsi mamámra?

Fotósnak Jére Zsoltot, a divatfotóst választottam, hiszen frissen voltam nyiratkozva és borotválkozva.

Mivel kiderült, nagymamámnak is fodrászhoz kell mennie, nem volt sok időnk a konyhában, ezért a főzés idejét vettem figyelembe a választásnál. Még sosem készítettem csirkemellet, ezért annak egy speciális elkészítési módjára esett a választás.

Újra egy StreetKitchen recept és videó szolgált alapjául az eheti gasztrollkodásnak.

Cicire volt szükségem, amiből 40 dekát 9 lejért kaptam meg, és kellett egy tasak tarkabors, ami 4 lejbe került, és ami a varázsát adja a spéci fogásnak. Ezen kívül 4 lejért tejszínt és 11 lejért száraz vörösbort vásároltam, mindkettőt a szószhoz. Igazi csapatmunka volt az elkészült kaja, ugyanis a petrezselyemzöldet Zsolt vásárolta meg egy nagyobb üzletből, hiszen a kisebbekben hiába kerestem, csak szárítottat kaptam.

Persze kellettek még hozzá összetevők, de ezek szerencsére kikerültek a konyhából. Olívaolajra, sóra, borsra és krumplira volt még szükség.

La grande csirkemell tarkabors kéregben

 

A tarkaborsot mozsárban kicsit összetörjük. A csirkemellet szeletekre vágjuk, olívaolajjal megkenegetjük, sózzuk, majd végül a tarkaborssal bedörzsöljük őket.

 

Olívaolajon kisütjük a csirkehúsokat majd félretesszük őket egy tányérra, amit lefedünk alufóliával. A serpenyőben letapadt pörzsanyagokat, bors maradványokat jó minőségű vörösborral felöntjük, és addig forraljuk, amíg elforr az alkohol. Végül felöntjük tejszínnel, majd még egy adag színes borssal és sóval fűszerezzük.

 

Kevés olívaolajat hevítünk egy forró serpenyőben, majd az előfőzött krumplit feldaraboljuk és pirítani kezdjük benne. A felaprított petrezselymet is hozzáadjuk, hogy az is ropogósra piruljon, majd az egészet megsózzuk, és ha a krumpli aranybarna színt kapott, már tálalhatunk is.

Összeállt a csapat, kezdődhetett a munka. Nagymamámmal véletlenül össze is öltöztünk, sőt még kötényt is rakott, hiába mondtam, hogy csak tanácsokat adhat, amiket nem biztos, hogy meg fogok fogadni.

Persze, kicsit nem figyeltem oda, és máris felaprította nekem a petrezselyemzöldet. Egy jó mama. Bár lehet jobban jártunk, hiszen nem garantálom, hogy a szárakat nem tettem volna bele.

Mamától folyamatosan jöttek az ordinok: „född be azt a krumplit", „vegyél egy nagyobb lapítót, te", „ne hagyd úgy a hűtőt". Amikor a már-már májra emlékeztető bűzben felszólaltam, hogy „de büdös ez is", mamám rögtön lezárta a párbeszédet: „büdös a segged".

Bonibonleves

Naná, ha már itt tartottunk, rögtön el kellett mesélnie Jérének, hogy kiskoromban bonibonlevesnek kellett nevezze a paradicsomlevest, és visszaszámolta a tíz kanalat, hogy egyek belőle, annyira nyápic voltam. Hiába mondtam volna, hogy ezt nem csak neki meséli.

Közben már sült a hús a sok-sok tarkaborsban, amíg mamám megosztotta velem, mi az a vájling. Elhatároztam, nekem ezután is tál marad, sokkal kevesebb az erőfeszítés.

Elröppent még néhány érdekes párbeszéd a konyhában: „ez sül meg pikk-pakk, miért?" – kérdeztem meglepetten, „ilyen" – érkezett a válasz. Mama azért is rám szólt közben, mert a köténybe törölgettem az ujjaim: nem tudom, pontosan mit is mondott, vagy, hogy „szokj le", vagy hogy „szopd le".

Mást is tanultam tőle, amikor elkezdtem panaszkodni, hogy felfele kanyarodnak a húsaim szélei, tanácsolta, hogy következőkor egy kicsit vágjam majd be a széleit, és azzal kiküszöbölöm ezt a bibit.

Amikor a csirke cafatokat el akartam dobni, egy kiselőadást hallhattam a fehérjékről, Jére Zsolti ugyanis mostanában konditerembe jár.

Tanács: az olívaolajt használat után érdemes befödni, mert nem olyan kellemes a sietség közben azt is törölgetni a földről, mert egy laza sószórómozdulatnál lefordul az asztalról.

Elkészült a mártás is a sütőben maradt tarkaborsos zaftból, amihez vörösbort és tejszínt öntöttem. Utóbbinak a 200 milliliteres tasakjából kimértem a két decit. Érted! Végre valami, aminek szerettem az illatát és, mint utólag kiderült, az ízét is.

Bögreszámra tudtam volna inni a tejszínes, boros tarkaborsmártást. „Milyen jó illata van" – mondta mama is, de kiderült, hogy a petrezselyemre gondolt.

Jöhetett a krumpli. A receptben láttam egy olyan szóösszetételt, hogy előrefőtt krumpli, ami szerintem lehetne simán főtt krumpli is, el is gondolkodtatott, hogy milyen lehet a hátrafőtt krumpli.

Vesszővel egy jobb életért, izé... ételért

„Szűrd le a krumpliról a vizet, mondtam, de nem fogadsz szót, ezután egy vesszővel állok itt" – mondta mama. Állítólag azért fontos leszűrni, hogy ne szívja meg magát a főtt krumpli. Én elhittem ezt mamának.

„Milyen formában készíted?" – kérdezte Zsolt, én meg mondtam, hogy olyanban, mint a videóban. Aztán elneveztük steak krumplinak, mert talán ahhoz hasonlít a legjobban. Nem tudom, hogy kell a steak krumplit csinálni, ennek a petrezselyem és a kevés olajban való sütés a lényege.

Elkészült a köret is, jöhetett a tálalás, mama elé tettem valamit az asztalra, még a textúrákra is ügyeltem. Nagyon ízlett neki a nőnapi főztöm, azért azt elárulta, hogy a krumpli nagyon sótlan, de a szaft helyettesíti.

Hoppá! A só megint kimaradt, csakhogy ne legyen tökéletes, de utólag kozmetikáztam a legszebb sószóró mozdulatokkal.

Jére Zsolti és én is jól belaktunk, repetát is tettünk, az is elfogyott. Végre nekem is ízlett a saját főztöm, úgyhogy most igazán büszke voltam magamra.

A mosatlant illetően megint nem volt könnyű dolgom, pláne, hogy hiába néztem az összemocskolt edényeket, azok nem akartak elmosogatódni.

Négy vágódeszka, két nagy serpenyő, egy fazék, egy tál, négy tányér, egy mércés pohár, egy bögre, egy kispohár, két kés, négy villa, egy kanál és egy fakanál került a kagylóba mindössze egy óra alatt.

Jövő héten újra kisütünk valamit, remélem a sokszor emlegetett öreg Gált is be tudjuk vonni a buliba, de addig is csámcsogjatok a csirkecicin férfitársaim.

Bon appétit!