A (romló) városnak vannak útjai. Az utak alatt vannak különböző vezetékei. A kettőt úgynevezett aknák kötik össze. A (romló) város felületén ezekre az aknákra kerülnek rá az úgynevezett kanálisfedők, aknatetők, vízlefolyó-rácsok. Ezekből nagyon sok van a felületen, s habár az utóbbi években valóságos közelharc folyik azért, hogy végre az említett felülettel egy szintbe kerüljenek, még nagyon sok tennivaló van ezen a téren.

Addig pedig az úttestet használók, az autóvezetők és a kerékpárosok bánják. De egy döcögős lovas szekér, vagy egy (döcögő) húzott kézi szekér is tud döcögni még annál is jobban, ahogy magától döcögne. Néha meg

csattan is a fém,

akkorát, hogy felriad az ember. De hát, ha döccenni kell, akkor döccenni kell, mese nincs.

Egy forgalmasabb útkereszteződés eleve tele van kanálisfedőkkel – no meg annak az „ágyával", ami egy betonelemet jelent: ez vagy kiáll az úttestből, vagy nem. Egyik se jó, megsúgom.

Szokták lopni is – fémből van a dolog – néha, ahogy mondják, szőrén-szálán eltűnik, mint a Győzelem utcában, de a Tábor utcában jelenleg is tátong egy fekete lyuk. A Villanytelep utcában (a fogászat épülete mellett) a járdából emelkedik ki egy akna, tele szeméttel, fedő nélkül, rettenetesen néz ki. Három évvel ezelőtt rendszeresen tűntek el ilyen vasrácsok, illetve más típusú, ugyancsak fémből készült aknatetők – 2008-ban havonta átlagosan hármat-négyet is elloptak.

Akkor a rendőrség munkatársai összesen kilenc aknatetőt találtak meg egy ócskavas begyűjtésével foglalkozó kis cégnél. Azóta közel sem ilyen gyakoriak az eltűnések, a szintén ócskavas felvásárlásával foglalkozó Remat Rt.-nél pedig akkor sem veszik be a hasonló tárgyakat, ha azt látják, hogy a szakma aranykezű profijai türelmes munkával apró darabokra törték azt.

Nem csattan a műanyag

Habár a színük már nem vehető ki, két évvel ezelőtt új, műanyagból készült aknatetőkkel „frissített" a polgármesteri hivatal: egyrészt nem csattan, másrészt nem lopják, igaz, hogy drágább, mint a klasszikus, öntvényből készülő. Amiből rengeteget felhasználtak a lakótelepek építésénél, hiszen az utak alatt húzódó vezetékekhez csak le kell jusson valahogy az ember vagy a víz. A Függetleneség sugárút első száz méterén mindjárt vagy húsz helyen (mi lehet ott..?). De ha megnézzük a Villanytelep és a Kornis utca kereszteződését, ott is van elég, nincs autó, amelyik ne döccenne.

A Fernengel üzlet (a híres-nevezetes „fellenger") melletti, jelzőlámpás útkereszteződés múltjában sötét folt az egyik kanálisfedő, ami évekig nem akart megállni, hiába csinálták újra meg újra: a kamionok egyszerűen kinyomták az aszfaltból. Egyenetlen itt is minden, nem árt vigyázni.

Mint ahogy a kerékpárosnak sem, hiszen a vízlefolyó rácsot a járdaszegély (vagyis a bordura) mellé szokták telepíteni, s mivel a kerékpárok is ezen a sávon járnak, bizony vannak nehézségeik. El-elrántják a kormányt, inkább balra, de onnan már jöhet gépkocsi. Nagyobb a baj ilyenkor ősszel, amikor a lehullt és feltakarítatlan falevelek belepik a biciklisávot, s a kicsit mélyebben ülő kanálisfedőt az ember segge veszi észre.

A kockakövek és a kanálisfedők szimbiózisa

A Márton Áron tér, illetve a püspök szobra előtti négyzetméterek igencsak bővelkednek kiálló aknafedőkben – de a belőle nyíló Iskola utcában is van elég belőlük. Ezekben az érdekes (illetve a visszataszító), hogy az évtizedekkel, netán száz éve gondosan egymás mellé illesztett kockaköveket megtöri egy ormótlan beton-négyszög, aminek a közepén van egy csattanós fémlap. Egyenetlenség az egyenetlenségben.

S az olyan utcákban, ahol van némi lejtés, de aszfalt került már a kockakőre, beleépítették az úttestet elmetsző vízlefolyót. Kocsival közlekedve a Solymossyban kétszer is vissza kell kapcsolni emiatt, de sebaj, legalább a Csalókáról bezúduló nyári eső nem megy be a házakhoz. Csak abba a vékony, kibetonozott sáncba, amibe ha sötétben és részegen lépsz, garantált a lábtörés.

A felbecsülhetetlen számú, kiemelkedett vagy lesüllyedt aknatető tovább rontja a (romló) város összképét. Csak lassan az autóval, lassan, mert döccen.