Viccek

Egy skót Londonba látogat, és csomagjával felszáll egy buszra. Már
legalább 5 mérföldet megtesz a busz a városban, és a skót mindvégig
próbálja elkerülni a kalauzt. Végül az mégiscsak odaér hozzá, és mondja
neki:
- Uram, Ön még a végállomáson felszállt, így a jegye 5 font lesz, plusz
még fél fontot fizet az utazótáskáért. Az összesen öt és fél.
- Dehogyis, hisz most szálltam fel az előző megállóban. Az csak fél
font!
A párbeszéd hamarosan heves vitába csap át. A busz eközben a Temze
fölött halad egy hídon. A kalauz annyira begurul, hogy felkapja az utas
táskáját, és hirtelen kidobja az ablakon. A csomag egyenesen a folyóba
esik, és azonnal el is süllyed. A skót dühösen néz utána:
- Na, tessék! Nem elég, hogy át akar verni a buszjeggyel, még a fiamat
is beledobta a vízbe!


A rezervátumban egy indián fekszik az úton, a fülét az útra tapasztva.
A turisták köré gyűlnek.
- Chevrolet, floridai rendszámmal, fehér színű, horpadt a lökhárító,
négy sápadtarcú ül benne...
- Ezt mind hallás alapján állapította meg? - kérdezik csodálkozva.
- Dehogy, nincs két perce, hogy elütött.


A néger elmegy a dokihoz, mert fáj a torka. A doki megvizsgálja a néger
torkát, majd azt mondja:
- Jó, most álljon négykézláb!
A néger csodálkozik, de a doki biztos tudja, mi a dolga, hát lemegy
négykézlábba.
- Jó, most menjen a rendelőnek abba a sarkába négykézláb - mondja a
doki.
A néger csodálkozik, de odamegy. A doki nézi egy darabig, majd mondja:
- Jó, most menjen a rendelőnek a másik sarkába négykézláb!
A néger megint csodálkozik, de odamegy. A doki megint nézi egy darabig,
majd mondja:
- Jöjjön vissza ide középre, álljon fel, felöltözhet!
- Doktorúr! Mondja el, hogy mi a bajom, mert ilyen kivizsgálásban még
nem volt részem soha és nagyon aggódok!
- Nyugodjon meg! Azt már az elején tudtam, hogy magának torokgyulladása
van, csak tegnap vettem egy fekete dohányzóasztalt és nem tudtam, hogy
hova rakjam...


Egy szobafestőnek segédre van szüksége, így elmegy a munkaközvetítőbe.
Ott kiderül, hogy nincsen szobafestő, viszont van egy állástalan
nőgyógyász. A szobafestő jobb híján felveszi. Eltelik két hét, a
szobafestő ismét megjelenik az irodában, ezúttal azonban kifejezetten
nőgyógyászt keres segédnek. Megkérdezi az irodavezető:
- Uram, most van két profi szobafestőnk, miért nem őket alkalmazza?
- Tudja, a múltkor kimentünk a lakáshoz, amit elvállaltam. A tulajdonos
nem volt otthon, nálam nem volt kulcs, szóval pórul jártam volna, de a
nőgyógyász benyúlt a kulcslyukon és kifestette az egész lakást.


Amikor az apjuk meghal, a két rendőrfivér úgy dönt, öltönyben temetik
el. Az idősebbik fiú ezért elküldi a fiatalabbat, hogy vegyen öltönyt.
Szépen fel is öltöztetik az apjukat, és megadják neki a
végtisztességet. Egy hónap múlva aztán a fiatal rendőr így szól az
idősebbhez:
- Testvér, kéne egy kis pénz, hogy ki tudjam fizetni apa öltönyét.
- Jól van - feleli a bátyja.
A kérés ezután hónapról hónapra megismétlődik, és a fivér egyre kevésbé
érti a dolgot. Végül megkérdezi:
- Te, miert vettél részletre ilyen drága öltönyt a halott apánknak?
- Én nem részletre vettem azt az öltönyt, hanem kölcsönöztem!


Egy férfi kúszik a sivatagban. A vize már két napja elfogyott, erejének
végén tart. Egyszer csak felpillant, és meglát egy eszkimót a szánján,
szánhúzó kutyák társaságában. Mivel azt hiszi, hogy hallucinál,
összeesik és elájul.
Arra tér magához, hogy a kutyák nyalogatják az arcát.
- Hála Istennek, mégsem képzelődtem! - kiált fel. - Eltévedtem és már
az utolsókat rúgom. Kérem, segítsen!
- Hah! - kiált fel az eszkimó. - Méghogy MAGA tévedt el...


Romák elmennek kukoricát lopni. Bemennek a kukoricásba és ott vannak a
nindzsák. A kisgyerek megszólal:
- Apa, apa! Nindzsák, nindzsák!
Erre az apja:
- Dehogynincs, hoztunk vagy tizet!


Shaw nagyon utálta Churchillt, ezért egyszer küldött neki két
színházjegyet ezzel a levéllel:
"Tisztelt miniszterelnök úr! Ezennel küldök Önnek két jegyet a legújabb
színdarabom premierjére. Jöjjön el egy barátjával... már ha van még
magának barátja ebben az országban!"
Mire Churchill így válaszolt:
"Sajnos a premier napján nem tudok elmenni, de a következő előadást
igazán szívesen megtekinteném... már ha a maga darabjait lejátszák
egymás után kétszer is!"


Szőke nő egy gyerekkel a karján bemegy a gyerekorvoshoz:
- Szeretném megméretni a kisbaba súlyát! - mondja.
- Sajnos, a babamérlegünk elromlott, de van egy másik módszer: az
anyuka megfogja a babát, feláll a felnőttmérlegre, majd leteszi a
kisbabát és megmérjük az anyuka súlyát külön is, a kettő különbsége
adja meg a kisbaba súlyát.
- Ó, ez nálam sajnos nem fog működni - mondja a szőke. - Én nem az
anyukája vagyok, hanem a nagynénje.


Egy dajdajozó, részegekből álló társaság csönget be egy lakás ajtaján.
Amikor kijön a háziasszony, a legkevésbé részegnek tűnő fickó megkérdi
tőle:
- Ön a Kovács Béláné?
- Igen, én vagyok. - válaszolja a nő. - Miért kérdi?
- Ha Ön Kovács Béláné - csuklik egyet a szóvivő - válassza ki legyen
szíves közülünk Kovács Bélát, hogy aztán mehessünk tovább...



MEGOSZTÁS





Székely chili
Illusztráció/ Szabó Apor

Óraátállítás: utoljára ugrálhatunk az időben

Az Európai Unió megszavazta, hogy az idei lesz az utolsó...
Oszifinomsagok1

Pikáns édességek őszi estékre

Fájdalmas búcsút inteni a friss gyümölcsöknek, de...
socola

Húsz éve halottnak hitték

Kiderült, hogy az elmúlt két évtizedet egy Iași-i...